Első versszak.Kar. Zeus boszuló villámai ésTe ragyogó nap tüze, megvagytok-e még, hogyEzt látva pihentek?Elektra. Ah, ah! Jaj, jaj!Kar. Oh lányka, miért sirsz?Elektra. Hajh!Kar. Tartsd vissza a nagy szót.Elektra. Ne gyötörj.Kar. Hogy?Elektra. Csak bánatomat gúnyolod úgy,Hogyha azért, kit a halál elragadott, újra reménytKölteni vágysz bennem.
Kar. Zeus boszuló villámai ésTe ragyogó nap tüze, megvagytok-e még, hogyEzt látva pihentek?Elektra. Ah, ah! Jaj, jaj!Kar. Oh lányka, miért sirsz?Elektra. Hajh!Kar. Tartsd vissza a nagy szót.Elektra. Ne gyötörj.Kar. Hogy?Elektra. Csak bánatomat gúnyolod úgy,Hogyha azért, kit a halál elragadott, újra reménytKölteni vágysz bennem.
ElsÅ‘ ellenversszak.Kar. Amphiaraost asszonyi csel,28)Lásd, aranyos tÅ‘rbe csalá s földbe sülyeszté.S most Hades ölében –Elektra. Ah, ah! oh jaj!Kar. El nagy hatalomban.Elektra. Jaj!Kar. Jaj ám! A gonosz nÅ‘ –Elektra. Elesett?Kar. El.Elektra. Tudom, tudom; ah! volt, ki boszútÃlljon a bú könyeiért; ámde nekem nincs; a ki volt,Elragadák tÅ‘lem.
Kar. Amphiaraost asszonyi csel,28)Lásd, aranyos tÅ‘rbe csalá s földbe sülyeszté.S most Hades ölében –Elektra. Ah, ah! oh jaj!Kar. El nagy hatalomban.Elektra. Jaj!Kar. Jaj ám! A gonosz nÅ‘ –Elektra. Elesett?Kar. El.Elektra. Tudom, tudom; ah! volt, ki boszútÃlljon a bú könyeiért; ámde nekem nincs; a ki volt,Elragadák tÅ‘lem.
Második versszak.Kar. Gyász borul, gyász leánya, rád.Elektra. Ah jól, nagyon jól tudom én ezt,Megtanitottak rá éltemSzörnyű szenvedései.Kar. Látjuk, a mit mondasz.Elektra. Ne terelj hát soha,Soha sem innen el –Kar. Hogyan?Elektra. Kihalt szivem reménye, hogy életemetVédje nemes fivérem.
Kar. Gyász borul, gyász leánya, rád.Elektra. Ah jól, nagyon jól tudom én ezt,Megtanitottak rá éltemSzörnyű szenvedései.Kar. Látjuk, a mit mondasz.Elektra. Ne terelj hát soha,Soha sem innen el –Kar. Hogyan?Elektra. Kihalt szivem reménye, hogy életemetVédje nemes fivérem.
Második ellenversszak.Kar. A halandó halál fia.Elektra. De nem úgy, mint Å‘ a szegény volt,Hogy tépett gyeplÅ‘k öljék megA gyorslábú versenyen.Kar. Rettenetes balsors.Elektra. Hogy ne! Hisz nélkülem,Idegenek között –Kar. Oh jaj!Elektra. Veszett el élte, s nem fedi sirhalom Å‘t,Nem könnyezünk fölötte.29)(Chrysothemis sietve fellép.)Chrysothemis. Öröm hajt hozzád, kedvesem! MellÅ‘ztem azIllendÅ‘séget is, hogy gyorsan itt legyek.Mert örömet jelentek: megszűnt már a baj,Mely eddig annyi könynyel tölté meg szemed.Elektra. Ugyan hol leltél bánatomra enyhülést,Holott gyötrelmeimre nincs sehol sem Ãr?Chrysothemis. Megérkezett Orestes, hidd szavamra ezt,Oly biztosan, miként engem lát két szemed.Elektra. MegÅ‘rültél-e, oh boldogtalan leány,S kigúnyolod az én és ten fájdalmadat?Chrysothemis. Nem, Å‘si tüzhelyemre, nem volt gúny szavam,Megjött Orestes, újra mondom, hÃgy nekem.Elektra. Oh jaj nekem szegénynek? És ugyan kitÅ‘lHallád e szót, hogy oly erÅ‘sen áll hited?Chrysothemis. Ennen magamtól, nem mástól tudom; sajátSzemem bizonyságára épitém hitem.Elektra. Ugyan minÅ‘ bizonyság volt az, oh szegény?Mi lobbantá e vészes lángra lelkedet?Chrysothemis. Az istenekre, hallgass hát ki, s azutánItéld meg: józan-e vagy esztelen szavam?Elektra. Beszélj tehát, ha a beszéd kedvedre van.Chrysothemis. Elmondok mindent, mit szememmel láttam én.MidÅ‘n atyámnak Å‘s sirjához érkezém,A domb tetÅ‘jén frissen öntött tejpatakÖtlött szemembe s a siron körös-körülMindennemű virágból fűzött koszorúk.Csodálva vettem észre és mindenfeléTekinték, nincs e a közelben valaki?De nyugalomban látva az egész helyet,Közel menék a sirhoz; s végsÅ‘ szegleténFrissen vágott hajfürtre tévedett szemem;Alig hogy megpillantám, én boldogtalan,Szivemben tüstént megvillant a sejtelem,Hogy drága jó Orestesünknek műve ez;S megérintvén kezemmel, szólni nem merék,Hanem örömkönyekben úsztak szemeim.Most is, mint akkor, rendületlenül hiszem,Hogy tÅ‘le, és nem mástól származott e dÃsz.Mert rajtam s rajtad kÃvül mást kit illet ez?De én nem tettem, annyit biztosan tudok,S te hogy’ tehetted volna, ki büntetlenülE házból még az istenekhez sem mehetsz?Anyánk pedig bizonynyal nem gondol reá,S különben sem tehetné észrevétlenül.OrestestÅ‘l lehet csak e gyász tisztelet.Bizzál hát drága testvér, mert az istenekKözül nem lesz mindig csak ugyanaz velünk.Eddig csak gyászt hozott ránk; ámde meglehet,Hogy még e nap sok jónak lészen záloga.Elektra. Ah! mint szánlak régóta dÅ‘reségedért.Chrysothemis. Mi ez? Nem volt örvendetes reád szavam?Elektra. Azt sem tudod, hová mégy, azt sem, mit beszélsz.Chrysothemis. Ne tudnám azt, a mit szememmel láttam én?Elektra. Meghalt Orestes, oh boldogtalan! OdaReményed, hogy megszabadit; ne várj reá.Chrysothemis. Oh jaj nekem! Mily embertÅ‘l hallottad ezt?Elektra. Ki oldalánál volt, midÅ‘n Å‘ elveszett.Chrysothemis. És hol van ez? Valóban bámulat fog el.Elektra. Benn; kedves vendég, nincs anyánk terhére Å‘.Chrysothemis. Oh jaj nekem, szegénynek! Ãm kitÅ‘l van ottAtyám sirján a sok halotti áldozat?Elektra. Én azt hiszem legbiztosabbnak, a halottOrestes emlékére áldozák fel azt.Chrysothemis. Oh a szegény! S én oly örömmel sÃetékHozzád e hirrel, nem tudván, mily végzetesCsapás sujtott ránk; ámde most, hogy megjövék,A régi bánat mellett újat is lelek.Elektra. Valóban igy van; ám, ha szómat fogadod,E bánat súlyos terhét megkönnyitheted.Chrysothemis. Ah, feltámaszthatom-e a halottakat?Elektra. Nem errÅ‘l szólok; nem vagyok ily esztelen.Chrysothemis. És mit kivánsz, mit teljesitni rajtam áll?Elektra. Hogy merd azt végbevinni, a mit rendelek.Chrysothemis. Hasznát ha látom, vonakodni nem fogok.Elektra. Gondold meg jól, fáradság nélkül nincs haszon.Chrysothemis. Tudom; s erÅ‘mhöz képest mindent megteszek.Elektra. Halld meg tehát, mi az, mit tenni szándokom.Te is tudod, hogy több segélyt nem várhatunkBarátainktól, mert az alvilág uraMind elragadta Å‘ket, s egyedül vagyunk.Én, a mig hallám, hogy fivérem virulóErÅ‘ben él, mindig reméltem biztosan,Hogy megjön s bosszut áll atyánk halálaért;De most hogy Å‘ nincs többé, rád vetem szemem,Jer, testvéreddel egyetértve ne habozzMegölni Aegisthost, atyánk orgyilkosát.Mert többé tÅ‘led semmit el nem titkolok.Meddig maradsz még ily gondatlan, mily reménytTáplálsz szivedben? Csak sóhajtanod szabad,Hogy elvesztéd atyádnak gazdag örökét,Csak bánkódnod szabad, hogy a hosszú idÅ‘Pártádban, nász-ágy nélkül hoz aggkort reád.Ne is reméld, hogy ez örömben valahaRészed lesz; mert Aegisthos nem oly esztelen,Hogy a mi törzsökünket felvirágzaniEngedje, önmagának biztos vesztire.De ha tanácsaimnak útját követed,Kegyességed dicséretet fog nyerni holtAtyádtól ott lent, s testvéredtÅ‘l egyaránt;És azután, a mily szabadnak születél,Olyan szabad lészsz, méltó nász jut részedül;Mert a derékre szÃvesen néz mindenik.Nem látod, mily dicsÅ‘ség súgarát fogodReám s magadra, szóm fogadva, hinteni?Mert minket látva mely polgár vagy idegenNem fog majd ily dicsérettel köszönteni:Lássátok e testvéreket, barátaim.Kik megmentették atyjok Å‘si hajlokát,S hatalmas ellenségeiknek életét,Önéltöket koczkára vetve, elvevék.Szeressék és tiszteljék Å‘ket mindenek;Az ünnepélyeken s a népgyülésekenNekik hódoljon minden, bátorságukért.Bizonynyal Ãgy dicsÅ‘it az egész világ,S éljünk vagy haljunk, fényes hÃrünk élni fog.Fogadj tehát szót, küzdj atyánkért, kedvesem.Segitsd testvéred, ments ki bajaim közül,Mentsd meg magad, mert emlékezzél, hogy nemesSzülöttre szégyen, élni szégyenletesen.Kar. Okos megfontolásra nagy szüksége vanAnnak, ki szól, s annak, ki hallgat, egyaránt.Chrysothemis. Bizony beszédre nyitva ajkát, asszonyok,Å is megfontolhatta volna szavait,Jobban, mint most, ha nem zavarná dÅ‘reség.Hol jár szemed, hogy ily merész dacz fegyverétVeszed kezedbe, s engem ily segélyre hivsz?Nem látod azt, hogy nÅ‘ vagy és nem férfiú,S hatalmad ellenségeiddel föl nem ér?Szerencséjök virágzik s napról-napra nÅ‘,Mig a mienk enyészik, semmivé leszen.Ki tudná elkerülni a szörnyű veszélyt,Ily ember életére törve vakmerÅ‘n?Vigyázz, nehogy rosz sorsunk rosszabbá legyen,Ha valaki meghallja ily beszédedet.Bizony nem lesz javunkra, nem hasznunkra sem,Ha szép hirt nyerve meg kell halnunk dicstelen.Nem a halál legszörnyűbb, ámde az, midÅ‘nHalál után epedve meg nem halhatunk.Oh kérlek hát esengve, fékezd haragod’,Mig végleg el nem vesztünk s teljesen ki nemPusztult családunk. Azt, a mit mondál, örökTitokban tartom, hogy ne hozzon vészt reád;De valahára már tanuld meg azt te is,Hogy engedj az erÅ‘nek ott, hol gyenge vagy.Kar. Fogadd szavát; az ember legnagyobb java:A bölcs megfontolás és józan értelem.Elektra. Nem volt váratlan, a mit mondál; jól tudám,Hogy azt, a mit ajánlok, el nem fogadod.Igy hát saját kezemre s egymagamra várE munka; mert bizonynyal abba nem hagyom.Chrysothemis. Ah!Bár lettél volna ily merész lelkű atyánkHalálakor; mindent kivivtál volna ott.Elektra. Ugy érezék, de nem volt hozzá még eszem.Chrysothemis. Maradj egész élted végéig ily eszű.Elektra. Ilyest tanácsolsz, mert segitni nem akarsz.Chrysothemis. Ki rosszat vállal önmagára, rosszra jut.Elektra. Eszed’ irigylem, gyávaságod’ gyűlölöm.Chrysothemis. Megérem azt, hogy egykor még dicsérni fogsz.Elektra. Ne félj, hogy tÅ‘lem ér dicséret valaha.Chrysothemis. Itélni fog majd errÅ‘l a távol jövÅ‘.Elektra. Menj innen; nem veszem már semmi hasznodat.Chrysothemis. Vehetnéd; ámde rám hallgatni nem akarsz.Elektra. Siess anyádhoz, mondj el mindent Ãziben.Chrysothemis. Ily gyűlölettel nem gyűlöllek téged én.Elektra. Lásd, mégis mint akarsz megszégyenÃteni.Chrysothemis. Megszégyenitni nem, csak gondra inteni.Elektra. Követnem kell tehát a te itéleted’?Chrysothemis. Ha józan lesz fejed, akkor majd te vezetsz.Elektra. Mi baj, hogy ily jót mondasz s ily roszat müvelsz!Chrysothemis. Valóban eltaláltad tennen bajodat.Elektra. Hogyan? Azt véled, nem beszéltem jog szerint?Chrysothemis. De meglehet, hogy néha bajba dönt a jog.Elektra. Nincs kedvem élni ilyen törvények szerint.Chrysothemis. Pedig dicsérni fogsz engem, ha megtevéd.Elektra. Bizonynyal megteszem, nem rémit el szavad.Chrysothemis. Igaz tehát? Nem változik meg szándokod?Elektra. ElÅ‘ttem nincs gyülöltebb, mint a rossz tanács.Chrysothemis. Nem hallgatod hát semmiben sem szavamat?Elektra. Régóta áll, nem mától fogva, szándokom.Chrysothemis. Megyek hát; mert te nem leszesz képes sohaSzavam, dicsérni, én sem a te módodat.Elektra. Csak menj; nem foglak fölkeresni sohasem,Bármily forrón óhajtanád is; mert hiszenA legnagyobb botorság, űzni árnyakat.Chrysothemis. Ha épen már ily bölcsnek képzeled magad’,Maradj e bölcseséged mellett; majd ha rádZúdult a vész, helyesled akkor szavamat. (El.)
Kar. A halandó halál fia.Elektra. De nem úgy, mint ő a szegény volt,Hogy tépett gyeplők öljék megA gyorslábú versenyen.Kar. Rettenetes balsors.Elektra. Hogy ne! Hisz nélkülem,Idegenek között –Kar. Oh jaj!Elektra. Veszett el élte, s nem fedi sirhalom őt,Nem könnyezünk fölötte.29)
(Chrysothemis sietve fellép.)
Chrysothemis. Öröm hajt hozzád, kedvesem! MellÅ‘ztem azIllendÅ‘séget is, hogy gyorsan itt legyek.Mert örömet jelentek: megszűnt már a baj,Mely eddig annyi könynyel tölté meg szemed.Elektra. Ugyan hol leltél bánatomra enyhülést,Holott gyötrelmeimre nincs sehol sem Ãr?Chrysothemis. Megérkezett Orestes, hidd szavamra ezt,Oly biztosan, miként engem lát két szemed.Elektra. MegÅ‘rültél-e, oh boldogtalan leány,S kigúnyolod az én és ten fájdalmadat?Chrysothemis. Nem, Å‘si tüzhelyemre, nem volt gúny szavam,Megjött Orestes, újra mondom, hÃgy nekem.Elektra. Oh jaj nekem szegénynek? És ugyan kitÅ‘lHallád e szót, hogy oly erÅ‘sen áll hited?Chrysothemis. Ennen magamtól, nem mástól tudom; sajátSzemem bizonyságára épitém hitem.Elektra. Ugyan minÅ‘ bizonyság volt az, oh szegény?Mi lobbantá e vészes lángra lelkedet?Chrysothemis. Az istenekre, hallgass hát ki, s azutánItéld meg: józan-e vagy esztelen szavam?Elektra. Beszélj tehát, ha a beszéd kedvedre van.Chrysothemis. Elmondok mindent, mit szememmel láttam én.MidÅ‘n atyámnak Å‘s sirjához érkezém,A domb tetÅ‘jén frissen öntött tejpatakÖtlött szemembe s a siron körös-körülMindennemű virágból fűzött koszorúk.Csodálva vettem észre és mindenfeléTekinték, nincs e a közelben valaki?De nyugalomban látva az egész helyet,Közel menék a sirhoz; s végsÅ‘ szegleténFrissen vágott hajfürtre tévedett szemem;Alig hogy megpillantám, én boldogtalan,Szivemben tüstént megvillant a sejtelem,Hogy drága jó Orestesünknek műve ez;S megérintvén kezemmel, szólni nem merék,Hanem örömkönyekben úsztak szemeim.Most is, mint akkor, rendületlenül hiszem,Hogy tÅ‘le, és nem mástól származott e dÃsz.Mert rajtam s rajtad kÃvül mást kit illet ez?De én nem tettem, annyit biztosan tudok,S te hogy’ tehetted volna, ki büntetlenülE házból még az istenekhez sem mehetsz?Anyánk pedig bizonynyal nem gondol reá,S különben sem tehetné észrevétlenül.OrestestÅ‘l lehet csak e gyász tisztelet.Bizzál hát drága testvér, mert az istenekKözül nem lesz mindig csak ugyanaz velünk.Eddig csak gyászt hozott ránk; ámde meglehet,Hogy még e nap sok jónak lészen záloga.Elektra. Ah! mint szánlak régóta dÅ‘reségedért.Chrysothemis. Mi ez? Nem volt örvendetes reád szavam?Elektra. Azt sem tudod, hová mégy, azt sem, mit beszélsz.Chrysothemis. Ne tudnám azt, a mit szememmel láttam én?Elektra. Meghalt Orestes, oh boldogtalan! OdaReményed, hogy megszabadit; ne várj reá.Chrysothemis. Oh jaj nekem! Mily embertÅ‘l hallottad ezt?Elektra. Ki oldalánál volt, midÅ‘n Å‘ elveszett.Chrysothemis. És hol van ez? Valóban bámulat fog el.Elektra. Benn; kedves vendég, nincs anyánk terhére Å‘.Chrysothemis. Oh jaj nekem, szegénynek! Ãm kitÅ‘l van ottAtyám sirján a sok halotti áldozat?Elektra. Én azt hiszem legbiztosabbnak, a halottOrestes emlékére áldozák fel azt.Chrysothemis. Oh a szegény! S én oly örömmel sÃetékHozzád e hirrel, nem tudván, mily végzetesCsapás sujtott ránk; ámde most, hogy megjövék,A régi bánat mellett újat is lelek.Elektra. Valóban igy van; ám, ha szómat fogadod,E bánat súlyos terhét megkönnyitheted.Chrysothemis. Ah, feltámaszthatom-e a halottakat?Elektra. Nem errÅ‘l szólok; nem vagyok ily esztelen.Chrysothemis. És mit kivánsz, mit teljesitni rajtam áll?Elektra. Hogy merd azt végbevinni, a mit rendelek.Chrysothemis. Hasznát ha látom, vonakodni nem fogok.Elektra. Gondold meg jól, fáradság nélkül nincs haszon.Chrysothemis. Tudom; s erÅ‘mhöz képest mindent megteszek.Elektra. Halld meg tehát, mi az, mit tenni szándokom.Te is tudod, hogy több segélyt nem várhatunkBarátainktól, mert az alvilág uraMind elragadta Å‘ket, s egyedül vagyunk.Én, a mig hallám, hogy fivérem virulóErÅ‘ben él, mindig reméltem biztosan,Hogy megjön s bosszut áll atyánk halálaért;De most hogy Å‘ nincs többé, rád vetem szemem,Jer, testvéreddel egyetértve ne habozzMegölni Aegisthost, atyánk orgyilkosát.Mert többé tÅ‘led semmit el nem titkolok.Meddig maradsz még ily gondatlan, mily reménytTáplálsz szivedben? Csak sóhajtanod szabad,Hogy elvesztéd atyádnak gazdag örökét,Csak bánkódnod szabad, hogy a hosszú idÅ‘Pártádban, nász-ágy nélkül hoz aggkort reád.Ne is reméld, hogy ez örömben valahaRészed lesz; mert Aegisthos nem oly esztelen,Hogy a mi törzsökünket felvirágzaniEngedje, önmagának biztos vesztire.De ha tanácsaimnak útját követed,Kegyességed dicséretet fog nyerni holtAtyádtól ott lent, s testvéredtÅ‘l egyaránt;És azután, a mily szabadnak születél,Olyan szabad lészsz, méltó nász jut részedül;Mert a derékre szÃvesen néz mindenik.Nem látod, mily dicsÅ‘ség súgarát fogodReám s magadra, szóm fogadva, hinteni?Mert minket látva mely polgár vagy idegenNem fog majd ily dicsérettel köszönteni:Lássátok e testvéreket, barátaim.Kik megmentették atyjok Å‘si hajlokát,S hatalmas ellenségeiknek életét,Önéltöket koczkára vetve, elvevék.Szeressék és tiszteljék Å‘ket mindenek;Az ünnepélyeken s a népgyülésekenNekik hódoljon minden, bátorságukért.Bizonynyal Ãgy dicsÅ‘it az egész világ,S éljünk vagy haljunk, fényes hÃrünk élni fog.Fogadj tehát szót, küzdj atyánkért, kedvesem.Segitsd testvéred, ments ki bajaim közül,Mentsd meg magad, mert emlékezzél, hogy nemesSzülöttre szégyen, élni szégyenletesen.Kar. Okos megfontolásra nagy szüksége vanAnnak, ki szól, s annak, ki hallgat, egyaránt.Chrysothemis. Bizony beszédre nyitva ajkát, asszonyok,Å is megfontolhatta volna szavait,Jobban, mint most, ha nem zavarná dÅ‘reség.Hol jár szemed, hogy ily merész dacz fegyverétVeszed kezedbe, s engem ily segélyre hivsz?Nem látod azt, hogy nÅ‘ vagy és nem férfiú,S hatalmad ellenségeiddel föl nem ér?Szerencséjök virágzik s napról-napra nÅ‘,Mig a mienk enyészik, semmivé leszen.Ki tudná elkerülni a szörnyű veszélyt,Ily ember életére törve vakmerÅ‘n?Vigyázz, nehogy rosz sorsunk rosszabbá legyen,Ha valaki meghallja ily beszédedet.Bizony nem lesz javunkra, nem hasznunkra sem,Ha szép hirt nyerve meg kell halnunk dicstelen.Nem a halál legszörnyűbb, ámde az, midÅ‘nHalál után epedve meg nem halhatunk.Oh kérlek hát esengve, fékezd haragod’,Mig végleg el nem vesztünk s teljesen ki nemPusztult családunk. Azt, a mit mondál, örökTitokban tartom, hogy ne hozzon vészt reád;De valahára már tanuld meg azt te is,Hogy engedj az erÅ‘nek ott, hol gyenge vagy.Kar. Fogadd szavát; az ember legnagyobb java:A bölcs megfontolás és józan értelem.Elektra. Nem volt váratlan, a mit mondál; jól tudám,Hogy azt, a mit ajánlok, el nem fogadod.Igy hát saját kezemre s egymagamra várE munka; mert bizonynyal abba nem hagyom.Chrysothemis. Ah!Bár lettél volna ily merész lelkű atyánkHalálakor; mindent kivivtál volna ott.Elektra. Ugy érezék, de nem volt hozzá még eszem.Chrysothemis. Maradj egész élted végéig ily eszű.Elektra. Ilyest tanácsolsz, mert segitni nem akarsz.Chrysothemis. Ki rosszat vállal önmagára, rosszra jut.Elektra. Eszed’ irigylem, gyávaságod’ gyűlölöm.Chrysothemis. Megérem azt, hogy egykor még dicsérni fogsz.Elektra. Ne félj, hogy tÅ‘lem ér dicséret valaha.Chrysothemis. Itélni fog majd errÅ‘l a távol jövÅ‘.Elektra. Menj innen; nem veszem már semmi hasznodat.Chrysothemis. Vehetnéd; ámde rám hallgatni nem akarsz.Elektra. Siess anyádhoz, mondj el mindent Ãziben.Chrysothemis. Ily gyűlölettel nem gyűlöllek téged én.Elektra. Lásd, mégis mint akarsz megszégyenÃteni.Chrysothemis. Megszégyenitni nem, csak gondra inteni.Elektra. Követnem kell tehát a te itéleted’?Chrysothemis. Ha józan lesz fejed, akkor majd te vezetsz.Elektra. Mi baj, hogy ily jót mondasz s ily roszat müvelsz!Chrysothemis. Valóban eltaláltad tennen bajodat.Elektra. Hogyan? Azt véled, nem beszéltem jog szerint?Chrysothemis. De meglehet, hogy néha bajba dönt a jog.Elektra. Nincs kedvem élni ilyen törvények szerint.Chrysothemis. Pedig dicsérni fogsz engem, ha megtevéd.Elektra. Bizonynyal megteszem, nem rémit el szavad.Chrysothemis. Igaz tehát? Nem változik meg szándokod?Elektra. ElÅ‘ttem nincs gyülöltebb, mint a rossz tanács.Chrysothemis. Nem hallgatod hát semmiben sem szavamat?Elektra. Régóta áll, nem mától fogva, szándokom.Chrysothemis. Megyek hát; mert te nem leszesz képes sohaSzavam, dicsérni, én sem a te módodat.Elektra. Csak menj; nem foglak fölkeresni sohasem,Bármily forrón óhajtanád is; mert hiszenA legnagyobb botorság, űzni árnyakat.Chrysothemis. Ha épen már ily bölcsnek képzeled magad’,Maradj e bölcseséged mellett; majd ha rádZúdult a vész, helyesled akkor szavamat. (El.)
ElsÅ‘ versszak.Kar. Tekintsd a lég bölcs madarát, mi szorgosanÓvja szülÅ‘i életét,Gondja mi hÃven Å‘rzi azt,A ki nevelte: és mi nemTudjuk e példaadást követni?Zeus villámira és örökSzent Themisre! a büntetésNem sokára lesujt már.Hir szava, mely a föld sötétMélyibe hatsz, jelentsd meg azAtreidáknak ott a gyászt,Mondd el e bánatot és e szégyent.
Kar. Tekintsd a lég bölcs madarát, mi szorgosanÓvja szülÅ‘i életét,Gondja mi hÃven Å‘rzi azt,A ki nevelte: és mi nemTudjuk e példaadást követni?Zeus villámira és örökSzent Themisre! a büntetésNem sokára lesujt már.Hir szava, mely a föld sötétMélyibe hatsz, jelentsd meg azAtreidáknak ott a gyászt,Mondd el e bánatot és e szégyent.
ElsÅ‘ ellenversszak.Az Å‘si kór gyötri e házat egyre még,S nem kötik a viszálkodóGyermeki párt baráti frigySzálai össze boldogan.Ah egyedül maga küzd Elektra,A boldogtalan, atyja gyászSorsán sÃrva, epedve, mintA panaszos csalogány;Åt nem ijeszti a halál,Kész odadobni életétA gonoszok halálaért.Ah van-e ily szeretÅ‘ leány több?
Az Å‘si kór gyötri e házat egyre még,S nem kötik a viszálkodóGyermeki párt baráti frigySzálai össze boldogan.Ah egyedül maga küzd Elektra,A boldogtalan, atyja gyászSorsán sÃrva, epedve, mintA panaszos csalogány;Åt nem ijeszti a halál,Kész odadobni életétA gonoszok halálaért.Ah van-e ily szeretÅ‘ leány több?
Második versszak.Nem kÃván a valódiJó s nemes szégyenben élni, rosszul ésNévtelenül, oh lány!Te is szegény, gyászos éltet vevél magadra,Kerülve a gyalázatot; s egy szóban két dicséret ér:Okosnak és jónak is neveznek.
Nem kÃván a valódiJó s nemes szégyenben élni, rosszul ésNévtelenül, oh lány!Te is szegény, gyászos éltet vevél magadra,Kerülve a gyalázatot; s egy szóban két dicséret ér:Okosnak és jónak is neveznek.
Második ellenversszak.Élj dúsan, diadallal,Légy oly urrá ellened fölött, a milyRabja valál eddig;Mert bár a balsors nehéz karja súlyosult rád,Hiven megÅ‘rizéd a legnagyobb parancsot, és szivedKegyes maradt s hű a nagy Zeushoz.(Orestes jÅ‘ Pyladessel és kiséretével. Egyik kisérÅ‘ hamvvedert hoz.)Orestes. Jól mondták-e nekünk az útat, asszonyok,És jó helyen járunk-e itt czélunk felé?Kar. Mit kÃvánsz tudni? Mily szándék hozott ide?Orestes. Régóta keresem Aegisthos lakhelyét.Kar. Ugy jó uton jársz, nem csalt meg a kalauz.Orestes. S ki fogja ott a házban megjelenteni,Hogy, kikre vágyva vártak, együtt megjövénk?Kar(Elektrára mutatva). Ez, ha közel rokonnak kell jelenteni.Orestes. Menj hát, oh asszony, és jelentsd, hogy a királytKivánják látni Phokisból jött férfiak.Elektra. Oh jaj nekem! Ti hozzátok talán nekünkA nem rég hallott gyász hir biztos zálogát?Orestes. Nem ismerem, mi hÃr ez; engem az öregStrophios küld, OrestesrÅ‘l hirt mondani.Elektra. MinÅ‘ hirt, idegen? Oly félelem fog el.Orestes. A holt Orestes összegyüjtött hamvaitHozzuk kicsiny edényben, a mint láthatod.Elektra. Oh jaj nekem szegénynek! Ez, valóban ez;Szememmel látom rettentÅ‘ balsorsomat.Orestes. Ha tán Orestes gyász halálát siratod,Im ez edény takarja földi hamvait.Elektra. Az istenekre, engedd meg hát, idegen,Kezembe fognom ez edényt, ha Å‘t fedi,Hogy megsirassam, meggyászoljam enmagam’S egész fajom’ e gyászos hamv-veder fölött.Orestes(a kisérÅ‘khöz). Adjátok át, akárki légyen Å‘. HiszenNem ellenséges indulattal kéri ezt;Hanem mint jó barátnÅ‘, vagy mint vérrokon.Elektra(kezében tartva a hamvvedert). Oh szeretett Orestesem emléke te,Az egyetlen, mi tÅ‘le maradál, mi másReménynyel váltunk el, s igy látlak újra most!Ah! semmivé lett hamvad’ tartja most kezem,S ragyogva távozál hazulról, gyermekem!Inkább vesztettem volna én el éltemet,Mint téged elorozva s a halál elÅ‘lMegmentve, idegen országba küldjelek;Holtan feküdtél volna úgy azon napon,Atyádnak sirját nyerve osztályrészedül.Most számüzötten, idegen föld térein,És tÅ‘lem távol kelle élted vesztened;Nem moshatám meg szeretÅ‘ kezekkel, énSzegény, holttested’, pusztÃtó lángok közülNem gyüjtém össze hamvadat, jogom szerint.Nem, idegen kéz szolgált, oh boldogtalan,S kis hamvad kis edényben jÅ‘ hozzám csupán.Ah fájdalom! hiában volt az ápolás,A melylyel hajdan, édes fáradság között,Gondod’ viseltem; mert saját anyád sohaNem szeretett úgy, a mint én szerettelek;Nem volt a házban más dajkád, csak én magam;S te mindig hozzám, testvéredhez, fordulál.Most mindez elenyészett egyetlen napon,Halálod által; mint a pusztitó vihar,Mindent magaddal ragadál. Meghalt atyánk,Meghaltam én, s te porrá, semmivé levél.Kaczagnak ellenségeink, gonosz anyánkUjong nagy örömében; mert miként nekemTitokban gyakran izenéd, boszús karodFejére sujtott volna. Ãmde most a teBalsorsod s az enyém mindezt elragadá,Mely kedves alakod helyett e hamvakatVezérli hozzám és erÅ‘tlen árnyadat.Oh jaj, jaj!Oly nyomorult test! Jaj, jaj!Oh rettenetes, ah, ah, jaj!Ily sorsra jutva, kedvesem, mint megölél,Oh drága testvér, mint megöltél engemet!Végy hát magad mellé sirodba engem is,Megsemmisültet semmiségbe, hogy veledLehessek ott lenn. Mert mig ide fenn valál,Mindenben osztoztam veled; most halva isSirodnak közelében vágyom lenni én.Mert a halottak, látom, kÃnt nem érzenek.Kar. Elektra, gondold meg, halandó volt atyádAz volt Orestes is; ne sirj tulságosan,E sors jut mindnyájunknak osztályrészeül.Orestes. Ah, ah! mit mondjak? Hol találok szavakatE zavaromban? Többé nem hallgathatok.Elektra. Mily fájdalom gyötör? Mily okból mondod ezt?Orestes. DicsÅ‘ Elektra szÃnét látják szemeim?Elektra. Önnön magát, de gyász és siralom között.Orestes. Oh jaj nekem, mily szörnyü, rettentÅ‘ nyomor!Elektra. Csak nem miattam keseregsz, oh idegen?Orestes. Oh gonoszul, gazul elferditett alak!Elektra. Nekem szól és nem másnak jajszód, idegen!Orestes. Ah igy kell élned, elhagyottan, férjtelen!Elektra. Oh idegen, mért nézesz igy jajgatva rám?Orestes. Oh hogy nem ismerém minden gyötrelmemet!Elektra. S miben ismerteté meg azt veled szavam?Orestes. Gyötrelmeid láttára ismerém meg azt.Elektra. Kis részét láttad annak, a mit szenvedek.Orestes. Mi mást láthatnék, a mi ennél iszonyúbb?Elektra. A gyilkosokkal egy födél alatt lakom.Orestes. Mily gyilkosokkal? Mily baj az, mirÅ‘l beszélsz?Elektra. Atyám meggyilkolóival. Rabjok vagyok.Orestes. Ki az, ki ily rabszolgaságra kényszerit?Elektra. Anyának mondják, ámde nem tesz anyaként.Orestes. Hogyan? Ver tán, vagy táplálékod’ vonja meg?Elektra. Ver is, koplaltat is, minden roszszal tetéz.Orestes. Nincs, a ki védjen, a ki meggátolja Å‘t?Elektra. Oh nincs; csak egy volt, s annak hamvait hozod.Orestes. Boldogtalan, mily régen szánlak tégedet!Elektra. E földön egyedül te szánod sorsomat.Orestes. Nekem van egyedül hasonló bánatom.Elektra. Csak nem vagy tán a mi családunkkal rokon?Orestes. Megmondom, ha e nÅ‘k nem ellenségeink.Elektra. Megbizhatsz bennök, ismerem jó lelköket.Orestes. Add hát e vedret, mindent megtudsz azután.Elektra. Ne vedd el ezt, az istenekre, idegen!Orestes. Fogadd szavam’, nem fogsz tévedni úgy soha.Elektra. Fejedre kérlek, el ne vedd e kincsemet.Orestes. Add át, ha mondom.Elektra. Oh jaj, én boldogtalan!Hamvadtól is megfosztanak, Orestesem!Orestes. Hagyd e baljóslatú szót; ok nélkül zokogsz.Elektra. Ok nélkül sÃrok meghalt testvérem fölött?Orestes. Nem illik hozzád, róla ily szót mondani.Elektra. Ugy megvet hát engem méltatlant a halott?Orestes. Nem vet meg senki; ám nem téged illet ez.(A hamvvederre mutat.)Elektra. Hiszen Orestes hamvát tartják kezeim.Orestes. Csak annak mondják, ámde nem Orestesé.Elektra. Mily sirban nyugszik hát Å‘, a boldogtalan?Orestes. Sehol; élÅ‘k számára nem kell sirhalom.Elektra. Mit mondasz, ifjú?Orestes. Semmit, a mi nem igaz.Elektra. Él hát Orestes?Orestes. Él, ha én holt nem vagyok.Elektra. Te vagy magad hát?Orestes. Im tekintsd meg újjamonAtyám gyürűjét, s lásd, valót beszélek-e?Elektra. Oh drága szép nap!Orestes. Szépnek mondom magam is.Elektra. Édes hang! itt vagy?Orestes. Nem kell mástól hallanod.Elektra. Karomban vagy már?Orestes. Bár maradnék mindig ott.Elektra. Lássátok, oh polgárnÅ‘k, kedves asszonyok,Orestest, a ki meghalt cselbÅ‘l, és e cselVolt épen az, mely megmenté most életét.Kar. Jól látjuk Å‘t, oh gyermek és örömkönyűCsillog szemünkben e nagy boldogság felett.
Élj dúsan, diadallal,Légy oly urrá ellened fölött, a milyRabja valál eddig;Mert bár a balsors nehéz karja súlyosult rád,Hiven megőrizéd a legnagyobb parancsot, és szivedKegyes maradt s hű a nagy Zeushoz.
(Orestes jő Pyladessel és kiséretével. Egyik kisérő hamvvedert hoz.)
Orestes. Jól mondták-e nekünk az útat, asszonyok,És jó helyen járunk-e itt czélunk felé?Kar. Mit kÃvánsz tudni? Mily szándék hozott ide?Orestes. Régóta keresem Aegisthos lakhelyét.Kar. Ugy jó uton jársz, nem csalt meg a kalauz.Orestes. S ki fogja ott a házban megjelenteni,Hogy, kikre vágyva vártak, együtt megjövénk?Kar(Elektrára mutatva). Ez, ha közel rokonnak kell jelenteni.Orestes. Menj hát, oh asszony, és jelentsd, hogy a királytKivánják látni Phokisból jött férfiak.Elektra. Oh jaj nekem! Ti hozzátok talán nekünkA nem rég hallott gyász hir biztos zálogát?Orestes. Nem ismerem, mi hÃr ez; engem az öregStrophios küld, OrestesrÅ‘l hirt mondani.Elektra. MinÅ‘ hirt, idegen? Oly félelem fog el.Orestes. A holt Orestes összegyüjtött hamvaitHozzuk kicsiny edényben, a mint láthatod.Elektra. Oh jaj nekem szegénynek! Ez, valóban ez;Szememmel látom rettentÅ‘ balsorsomat.Orestes. Ha tán Orestes gyász halálát siratod,Im ez edény takarja földi hamvait.Elektra. Az istenekre, engedd meg hát, idegen,Kezembe fognom ez edényt, ha Å‘t fedi,Hogy megsirassam, meggyászoljam enmagam’S egész fajom’ e gyászos hamv-veder fölött.Orestes(a kisérÅ‘khöz). Adjátok át, akárki légyen Å‘. HiszenNem ellenséges indulattal kéri ezt;Hanem mint jó barátnÅ‘, vagy mint vérrokon.Elektra(kezében tartva a hamvvedert). Oh szeretett Orestesem emléke te,Az egyetlen, mi tÅ‘le maradál, mi másReménynyel váltunk el, s igy látlak újra most!Ah! semmivé lett hamvad’ tartja most kezem,S ragyogva távozál hazulról, gyermekem!Inkább vesztettem volna én el éltemet,Mint téged elorozva s a halál elÅ‘lMegmentve, idegen országba küldjelek;Holtan feküdtél volna úgy azon napon,Atyádnak sirját nyerve osztályrészedül.Most számüzötten, idegen föld térein,És tÅ‘lem távol kelle élted vesztened;Nem moshatám meg szeretÅ‘ kezekkel, énSzegény, holttested’, pusztÃtó lángok közülNem gyüjtém össze hamvadat, jogom szerint.Nem, idegen kéz szolgált, oh boldogtalan,S kis hamvad kis edényben jÅ‘ hozzám csupán.Ah fájdalom! hiában volt az ápolás,A melylyel hajdan, édes fáradság között,Gondod’ viseltem; mert saját anyád sohaNem szeretett úgy, a mint én szerettelek;Nem volt a házban más dajkád, csak én magam;S te mindig hozzám, testvéredhez, fordulál.Most mindez elenyészett egyetlen napon,Halálod által; mint a pusztitó vihar,Mindent magaddal ragadál. Meghalt atyánk,Meghaltam én, s te porrá, semmivé levél.Kaczagnak ellenségeink, gonosz anyánkUjong nagy örömében; mert miként nekemTitokban gyakran izenéd, boszús karodFejére sujtott volna. Ãmde most a teBalsorsod s az enyém mindezt elragadá,Mely kedves alakod helyett e hamvakatVezérli hozzám és erÅ‘tlen árnyadat.Oh jaj, jaj!Oly nyomorult test! Jaj, jaj!Oh rettenetes, ah, ah, jaj!Ily sorsra jutva, kedvesem, mint megölél,Oh drága testvér, mint megöltél engemet!Végy hát magad mellé sirodba engem is,Megsemmisültet semmiségbe, hogy veledLehessek ott lenn. Mert mig ide fenn valál,Mindenben osztoztam veled; most halva isSirodnak közelében vágyom lenni én.Mert a halottak, látom, kÃnt nem érzenek.Kar. Elektra, gondold meg, halandó volt atyádAz volt Orestes is; ne sirj tulságosan,E sors jut mindnyájunknak osztályrészeül.Orestes. Ah, ah! mit mondjak? Hol találok szavakatE zavaromban? Többé nem hallgathatok.Elektra. Mily fájdalom gyötör? Mily okból mondod ezt?Orestes. DicsÅ‘ Elektra szÃnét látják szemeim?Elektra. Önnön magát, de gyász és siralom között.Orestes. Oh jaj nekem, mily szörnyü, rettentÅ‘ nyomor!Elektra. Csak nem miattam keseregsz, oh idegen?Orestes. Oh gonoszul, gazul elferditett alak!Elektra. Nekem szól és nem másnak jajszód, idegen!Orestes. Ah igy kell élned, elhagyottan, férjtelen!Elektra. Oh idegen, mért nézesz igy jajgatva rám?Orestes. Oh hogy nem ismerém minden gyötrelmemet!Elektra. S miben ismerteté meg azt veled szavam?Orestes. Gyötrelmeid láttára ismerém meg azt.Elektra. Kis részét láttad annak, a mit szenvedek.Orestes. Mi mást láthatnék, a mi ennél iszonyúbb?Elektra. A gyilkosokkal egy födél alatt lakom.Orestes. Mily gyilkosokkal? Mily baj az, mirÅ‘l beszélsz?Elektra. Atyám meggyilkolóival. Rabjok vagyok.Orestes. Ki az, ki ily rabszolgaságra kényszerit?Elektra. Anyának mondják, ámde nem tesz anyaként.Orestes. Hogyan? Ver tán, vagy táplálékod’ vonja meg?Elektra. Ver is, koplaltat is, minden roszszal tetéz.Orestes. Nincs, a ki védjen, a ki meggátolja Å‘t?Elektra. Oh nincs; csak egy volt, s annak hamvait hozod.Orestes. Boldogtalan, mily régen szánlak tégedet!Elektra. E földön egyedül te szánod sorsomat.Orestes. Nekem van egyedül hasonló bánatom.Elektra. Csak nem vagy tán a mi családunkkal rokon?Orestes. Megmondom, ha e nÅ‘k nem ellenségeink.Elektra. Megbizhatsz bennök, ismerem jó lelköket.Orestes. Add hát e vedret, mindent megtudsz azután.Elektra. Ne vedd el ezt, az istenekre, idegen!Orestes. Fogadd szavam’, nem fogsz tévedni úgy soha.Elektra. Fejedre kérlek, el ne vedd e kincsemet.Orestes. Add át, ha mondom.Elektra. Oh jaj, én boldogtalan!Hamvadtól is megfosztanak, Orestesem!Orestes. Hagyd e baljóslatú szót; ok nélkül zokogsz.Elektra. Ok nélkül sÃrok meghalt testvérem fölött?Orestes. Nem illik hozzád, róla ily szót mondani.Elektra. Ugy megvet hát engem méltatlant a halott?Orestes. Nem vet meg senki; ám nem téged illet ez.
(A hamvvederre mutat.)
Elektra. Hiszen Orestes hamvát tartják kezeim.Orestes. Csak annak mondják, ámde nem Orestesé.Elektra. Mily sirban nyugszik hát ő, a boldogtalan?Orestes. Sehol; élők számára nem kell sirhalom.Elektra. Mit mondasz, ifjú?Orestes. Semmit, a mi nem igaz.Elektra. Él hát Orestes?Orestes. Él, ha én holt nem vagyok.Elektra. Te vagy magad hát?Orestes. Im tekintsd meg újjamonAtyám gyürűjét, s lásd, valót beszélek-e?Elektra. Oh drága szép nap!Orestes. Szépnek mondom magam is.Elektra. Édes hang! itt vagy?Orestes. Nem kell mástól hallanod.Elektra. Karomban vagy már?Orestes. Bár maradnék mindig ott.Elektra. Lássátok, oh polgárnők, kedves asszonyok,Orestest, a ki meghalt cselből, és e cselVolt épen az, mely megmenté most életét.Kar. Jól látjuk őt, oh gyermek és örömkönyűCsillog szemünkben e nagy boldogság felett.
Versszak.Elektra. Oh drága törzsDicső sarja, drága törzs sarja te!Ah ime eljövél!Megjöttél, láttad, megleléd szerettidet.Orestes. Megjöttem; ámde várj s maradj még csendesen.Elektra. Mi végre?Orestes. Hallgassunk, mert meghallják oda benn szavunk.Elektra. A győzhetetlenSzűz Artemisre, nemRemegek én e nők hiú, gondtalanCsapatjától, mely ott élA házban szünetlen.Orestes. Gondold meg, Ares lángja nők keblében isLoboghat; öntapasztalásból tudhatod.Elektra. Oh jaj, jaj! Oh borzalom!Megnevezéd nyomorunkat, a melynek nincs irja sehol,Melyet soha sem feledünk, nem soha sem,A szörnyü szenvedést.Orestes. Ezt is tudom; de erről majd akkor fogunkMegemlékezni, hogyha itt lesz ideje.
Elektra. Oh drága törzsDicső sarja, drága törzs sarja te!Ah ime eljövél!Megjöttél, láttad, megleléd szerettidet.Orestes. Megjöttem; ámde várj s maradj még csendesen.Elektra. Mi végre?Orestes. Hallgassunk, mert meghallják oda benn szavunk.Elektra. A győzhetetlenSzűz Artemisre, nemRemegek én e nők hiú, gondtalanCsapatjától, mely ott élA házban szünetlen.Orestes. Gondold meg, Ares lángja nők keblében isLoboghat; öntapasztalásból tudhatod.Elektra. Oh jaj, jaj! Oh borzalom!Megnevezéd nyomorunkat, a melynek nincs irja sehol,Melyet soha sem feledünk, nem soha sem,A szörnyü szenvedést.Orestes. Ezt is tudom; de erről majd akkor fogunkMegemlékezni, hogyha itt lesz ideje.
Ellenversszak.Elektra. SzünetlenülSzüntelen jogom van elmondanomKeserüségemet;Hiszen csak most lett ajkamon szabad a szó.Orestes. Ugy vélem én is; ép’ azért Å‘rizd meg azt.Elektra. Mi által?Orestes. Ne szólj ott hosszasan, hol nincs helyén a szó.Elektra. Ki volna képes,MidÅ‘n te megjelensz,Lebilincselni ajka öröm-szavát?Nem várva, nem remélveJövél most elémbe.Orestes. Akkor jövék, midÅ‘n az isten rendelé.Elektra. Örömemet új s nagyobbÖrömmel tetézi szavad, mert ha valóban isteni kézVolt, mely ide visszahozott: ebben az égSzavára ismerek.Orestes. Sajnálom korlátozni szÃved örömét,De félek, hogy erÅ‘t vesz rajtad az öröm.
Elektra. SzünetlenülSzüntelen jogom van elmondanomKeserüségemet;Hiszen csak most lett ajkamon szabad a szó.Orestes. Ugy vélem én is; ép’ azért Å‘rizd meg azt.Elektra. Mi által?Orestes. Ne szólj ott hosszasan, hol nincs helyén a szó.Elektra. Ki volna képes,MidÅ‘n te megjelensz,Lebilincselni ajka öröm-szavát?Nem várva, nem remélveJövél most elémbe.Orestes. Akkor jövék, midÅ‘n az isten rendelé.Elektra. Örömemet új s nagyobbÖrömmel tetézi szavad, mert ha valóban isteni kézVolt, mely ide visszahozott: ebben az égSzavára ismerek.Orestes. Sajnálom korlátozni szÃved örömét,De félek, hogy erÅ‘t vesz rajtad az öröm.
Végdal.Elektra. Oh kedvesem, ki hosszú idÅ‘Után e drága úton végre megjelentél,Látva könyeim özönét, ne foszsz –Orestes. MitÅ‘l ne foszszalak meg?Elektra. Oh ne foszsz megA boldogságtól, látni kedves arczodat.Orestes. SÅ‘t bosszum érne mást is, ki megfosztana.Elektra. Helyesled?Orestes. Miért nem?Elektra. Kedvesim, a soha nem remélt hir hallatára,Néma ajkamA fájdalom s boszú szavát magábaTemette. Ãmde most karom között vagy,Látom újra kedves arczod’,Nem felejtem ezt nyomor között sem.Orestes. Hagyd el most a felesleges beszédeket,Ne szólj arról se, mily gonosz lelkű anyánk,Arról se, mint pusztitja házunk javaitAegisthos, vagy mint tékozolja, szórja szét.A sok szó közt elfuthat a jó alkalom.Gondoljunk most csak arra, mit e percz kiván,Mutasd, nyiltan vagy elrejtÅ‘zve hol lehetMegölnöm ellenségink ajkán a mosolyt.Vigyázz, nehogy a házba lépve, árulódLegyen vidám tekinteted anyánk elÅ‘tt;SÃrj, sóhajts inkább, mintha szÃved gyötrenéAz álhir hozta balsors; majd ha sikerültMunkánk, örvendhetsz és kaczaghatsz szabadon.Elektra. Oh drága testvér, a mi tetszésedre van,Én azt leszek teendÅ‘; hisz ez örömetKezedbÅ‘l nyertem, nem szereztem enmagam;Nem bántanálak én meg téged a világMinden kincséért; mert igy rossz szolgálatotTennék jó végzetünknek, mely most ránk derült.A többit bizonyára jól tudod; hiszenHallád, hogy nincs Aegisthos itthon, és anyánkBenn van a házban; attól meg ne tarts, hogy Å‘Mosoly derűjét fogja látni arczomon;Mert él szivemben még a régi gyűlölet,S mióta téged látlak, meg nem szűnt szememÖrömkönyűje. Mint is szünhetnék meg az,Holott egy úton halva s élve láttalakMegjönni? Mit nem sejték, azt tevéd velem;Igen, ha élve jönne most elém atyánk,Hinnék szememnek, nem vélném csodának azt.Most megjövén hát, légy magad vezére tenKedved szerint; én egyedül ha állanék,Egyet kivivnék e kettÅ‘bÅ‘l: vagy dicsÅ‘nElvesznék, vagy dicsÅ‘n megmenteném magam’.Orestes. Mondám, légy csendesen; léptek közelgenekA palotából.Elektra(megváltozott hangon). Lépjetek be, emberek,Hisz olyat hoztok, a mit ott benn senki elNem utasithat, ám örömmel sem fogad.(A nevelÅ‘ jön a palotából.)NevelÅ‘. Oh kába dÅ‘rék, elhagyott az értelem,Hogy semmit sem gondoltok éltetekre már?Ugy elhomályosult hát bennetek az ész,Hogy nem közel a vészhez, ám a legnagyobbVeszélyben lévén, mégsem látjátok be azt?Ha Å‘rt nem álltam volna régtÅ‘l fogva ittE kapunál, elÅ‘bb a házba jutna úgySzándékotoknak hÃre, mint ti magatok;Csak gondosságom gátolá meg ezt a bajt.Szüntessétek hát e hosszú beszédeket,S örvendezéstek telhetetlen hangjait,És lépjetek be, mert ilyenkor vészthozóA habozás; végezzünk, itt az ideje.Orestes. Mi vár reám megérkeztemkor oda benn?NevelÅ‘. Minden jó; úgy van, hogy nem ismer senki sem.Orestes. Igy hát, mint látom, megvivéd holt hÃremet.NevelÅ‘. Tudd meg, hogy itt Hades fiának tartanak.Orestes. Örvendenek fölötte? Vagy mit mondanak?NevelÅ‘. Majd megtudod, ha végezénk; mostanra jólMegy minden, még az is, mi nem lesz jó nekik.Elektra. Az istenekre, kedves testvér, szólj, ki ez?Orestes. Nem ismered már?Elektra. Még nem is képzelhetem.Orestes. Tudod, kinek kezére biztál egykoron?Elektra. Kinek? Mit mondasz?Orestes. A ki által titkosanPhokis földére külde gondod engemet.Elektra. Az hát, kit egykor a sokak közt egyedülTaláltam hűnek én, atyám halálakor?Orestes. Å az; ne faggass több kérdéssel ezután.Elektra. Oh kedves napfény! Oh te, a ki egyedülMentéd meg Agamemnon házát, megjövél?Te vagy hát szabadÃtónk sok bajunk közül?Oh drága kéz! Oh áldott szolgálat, melyetNekem lábad tett! Mért hogy hozzám oly közelLevén régóta, elrejtÅ‘zél és haláltAdott szavad, mig tettel örömet hozál?Atyám üdvözlégy! Mert atyának nézlek én;Ãœdvözlégy! Tudd meg, hogy ez egy napon nekemA leggyülöltebb voltál és legkedvesebb.NevelÅ‘. Elég is lesz már. Sok nap és sok éjszakaFordul még, oh Elektra, melyen biztosanMeghallod mindazt, a mit mondandók vagyunk.Nektek pedig, kik itt álltok mindketten, aztMondom, most tettre int az óra; egyedülVan Klytaemnestra s nincs benn semmi férfiú.Ha késtek, tudjátok meg, ezeken kivülTöbb s bölcsebb ellenséggel fogtok küzdeni.Orestes. Hosszú beszédre nincs szükségünk, Pylades,Most tenni kell; lépjünk be gyorsan, mint lehet,Imádva a nagy istenek Å‘s szobrait,Melyek hajlékul választák e csarnokot.(Orestes, a nevelÅ‘, Pylades és a kiséret el a palotába.)Elektra. Oh nagy Apollo, halld meg Å‘ket kegyesen,És engem is, ki bÅ‘kezűen annyiszorÃldoztam azt neked, mi tÅ‘lem telhetett.S most, oh Phoebos Lykeios, mint tÅ‘lem telik,Ugy kérlek, térdre hullva kérlek, légy velünk,E szándokunkban légy jótékony pártfogónk,S mutasd meg a világnak, hogy az istenekMit szoktak adni a gonoszság dÃjaúl.(El a palotába.)Kar. Ime miként rohan AresA boszuló csatára, s vérért liheg.Beléptek már az Å‘si házfödél aláA kikerülhetetlen ádáz ebek,30)A bűnt üldözÅ‘k,Nem tart soká, beteljesülAz álom, melyet látnak lelki szemeim.
Elektra. Oh kedvesem, ki hosszú idÅ‘Után e drága úton végre megjelentél,Látva könyeim özönét, ne foszsz –Orestes. MitÅ‘l ne foszszalak meg?Elektra. Oh ne foszsz megA boldogságtól, látni kedves arczodat.Orestes. SÅ‘t bosszum érne mást is, ki megfosztana.Elektra. Helyesled?Orestes. Miért nem?Elektra. Kedvesim, a soha nem remélt hir hallatára,Néma ajkamA fájdalom s boszú szavát magábaTemette. Ãmde most karom között vagy,Látom újra kedves arczod’,Nem felejtem ezt nyomor között sem.Orestes. Hagyd el most a felesleges beszédeket,Ne szólj arról se, mily gonosz lelkű anyánk,Arról se, mint pusztitja házunk javaitAegisthos, vagy mint tékozolja, szórja szét.A sok szó közt elfuthat a jó alkalom.Gondoljunk most csak arra, mit e percz kiván,Mutasd, nyiltan vagy elrejtÅ‘zve hol lehetMegölnöm ellenségink ajkán a mosolyt.Vigyázz, nehogy a házba lépve, árulódLegyen vidám tekinteted anyánk elÅ‘tt;SÃrj, sóhajts inkább, mintha szÃved gyötrenéAz álhir hozta balsors; majd ha sikerültMunkánk, örvendhetsz és kaczaghatsz szabadon.Elektra. Oh drága testvér, a mi tetszésedre van,Én azt leszek teendÅ‘; hisz ez örömetKezedbÅ‘l nyertem, nem szereztem enmagam;Nem bántanálak én meg téged a világMinden kincséért; mert igy rossz szolgálatotTennék jó végzetünknek, mely most ránk derült.A többit bizonyára jól tudod; hiszenHallád, hogy nincs Aegisthos itthon, és anyánkBenn van a házban; attól meg ne tarts, hogy Å‘Mosoly derűjét fogja látni arczomon;Mert él szivemben még a régi gyűlölet,S mióta téged látlak, meg nem szűnt szememÖrömkönyűje. Mint is szünhetnék meg az,Holott egy úton halva s élve láttalakMegjönni? Mit nem sejték, azt tevéd velem;Igen, ha élve jönne most elém atyánk,Hinnék szememnek, nem vélném csodának azt.Most megjövén hát, légy magad vezére tenKedved szerint; én egyedül ha állanék,Egyet kivivnék e kettÅ‘bÅ‘l: vagy dicsÅ‘nElvesznék, vagy dicsÅ‘n megmenteném magam’.Orestes. Mondám, légy csendesen; léptek közelgenekA palotából.Elektra(megváltozott hangon). Lépjetek be, emberek,Hisz olyat hoztok, a mit ott benn senki elNem utasithat, ám örömmel sem fogad.
(A nevelő jön a palotából.)
NevelÅ‘. Oh kába dÅ‘rék, elhagyott az értelem,Hogy semmit sem gondoltok éltetekre már?Ugy elhomályosult hát bennetek az ész,Hogy nem közel a vészhez, ám a legnagyobbVeszélyben lévén, mégsem látjátok be azt?Ha Å‘rt nem álltam volna régtÅ‘l fogva ittE kapunál, elÅ‘bb a házba jutna úgySzándékotoknak hÃre, mint ti magatok;Csak gondosságom gátolá meg ezt a bajt.Szüntessétek hát e hosszú beszédeket,S örvendezéstek telhetetlen hangjait,És lépjetek be, mert ilyenkor vészthozóA habozás; végezzünk, itt az ideje.Orestes. Mi vár reám megérkeztemkor oda benn?NevelÅ‘. Minden jó; úgy van, hogy nem ismer senki sem.Orestes. Igy hát, mint látom, megvivéd holt hÃremet.NevelÅ‘. Tudd meg, hogy itt Hades fiának tartanak.Orestes. Örvendenek fölötte? Vagy mit mondanak?NevelÅ‘. Majd megtudod, ha végezénk; mostanra jólMegy minden, még az is, mi nem lesz jó nekik.Elektra. Az istenekre, kedves testvér, szólj, ki ez?Orestes. Nem ismered már?Elektra. Még nem is képzelhetem.Orestes. Tudod, kinek kezére biztál egykoron?Elektra. Kinek? Mit mondasz?Orestes. A ki által titkosanPhokis földére külde gondod engemet.Elektra. Az hát, kit egykor a sokak közt egyedülTaláltam hűnek én, atyám halálakor?Orestes. Å az; ne faggass több kérdéssel ezután.Elektra. Oh kedves napfény! Oh te, a ki egyedülMentéd meg Agamemnon házát, megjövél?Te vagy hát szabadÃtónk sok bajunk közül?Oh drága kéz! Oh áldott szolgálat, melyetNekem lábad tett! Mért hogy hozzám oly közelLevén régóta, elrejtÅ‘zél és haláltAdott szavad, mig tettel örömet hozál?Atyám üdvözlégy! Mert atyának nézlek én;Ãœdvözlégy! Tudd meg, hogy ez egy napon nekemA leggyülöltebb voltál és legkedvesebb.NevelÅ‘. Elég is lesz már. Sok nap és sok éjszakaFordul még, oh Elektra, melyen biztosanMeghallod mindazt, a mit mondandók vagyunk.Nektek pedig, kik itt álltok mindketten, aztMondom, most tettre int az óra; egyedülVan Klytaemnestra s nincs benn semmi férfiú.Ha késtek, tudjátok meg, ezeken kivülTöbb s bölcsebb ellenséggel fogtok küzdeni.Orestes. Hosszú beszédre nincs szükségünk, Pylades,Most tenni kell; lépjünk be gyorsan, mint lehet,Imádva a nagy istenek Å‘s szobrait,Melyek hajlékul választák e csarnokot.
(Orestes, a nevelő, Pylades és a kiséret el a palotába.)
Elektra. Oh nagy Apollo, halld meg Å‘ket kegyesen,És engem is, ki bÅ‘kezűen annyiszorÃldoztam azt neked, mi tÅ‘lem telhetett.S most, oh Phoebos Lykeios, mint tÅ‘lem telik,Ugy kérlek, térdre hullva kérlek, légy velünk,E szándokunkban légy jótékony pártfogónk,S mutasd meg a világnak, hogy az istenekMit szoktak adni a gonoszság dÃjaúl.
(El a palotába.)
Kar. Ime miként rohan AresA boszuló csatára, s vérért liheg.Beléptek már az ősi házfödél aláA kikerülhetetlen ádáz ebek,30)A bűnt üldözők,Nem tart soká, beteljesülAz álom, melyet látnak lelki szemeim.