27.
A várkastélytól a templomig piros karmazsin bársonyszőnyeg. A szőnyeg két oldalán a Niffor színekbe öltözött huszárok,. kik mereven, nagy, nagy baldachinokat tartanak, a melyekről hosszú fonatban csügg le a narancsvirág, meg a myrtus. A templom harangja szól, szól az orgona is, betölti az ünnepies színbe öltözött mindenséget…
Legelől halad az öreg Vezekényi Stefi, piros ruhában, arany ékszerrel. Kezében násznagyi pálcza. Utána lépdel a menyasszony, abban a történeti emlékezetű fehér brokátruhában, a melyben Thökölyi Magdolna a XVI. században egy Niffor neje lett. Fején a Niffor gyémánt-diadém, a melynek ötvösmunkáját olasz mesterek csinálták a XIV. században. Hat méter hosszú fátyolát s uszályát a kis Niffor gyermekek viszik, apród ruhában. A menyasszony két oldalán Bálványossy Stapszi és Márfay Gábor – Bálványossy aranybrokátban, Márfay Gábor halványzöld és aranydíszben.
Majd a vőlegény fehér selyemben, két oldalán a két nyoszolyólány: Czobor Erzsébet és Bálványossy Julia. Mindkettő fehér brokát ruhában, fehér csipkeköténynyel, ezüst pártában.
Majd a nagyasszony következett. Talpig gyászban, fején sugárzó koronaszerű diadém, a melynek fátyola hosszan huzódott utána, ő a Klienigstein karjára támaszkodott, ki a kamarási díszben lépdelt. Aztán Niffor Tomi vezeti az öreg herczegnét, ki nagy krinolinban, hosszú Mária Terézia fürtjeivel, magasra fésült hajjal úgy néz ki, mintha a XIV-ik Lajos udvarából szakadt volna ide. Aztán Pepi herczegné Bálványossy Lajos karján, Bálványossyné Márfay Nikivel, majd a nyoszolyólányok a XVI-ik század köntöseiben.
A nap végig szalad a sok skofiumon, az ezüst párták megragyognak, a gyémántok fénye versenyt csillog a nappal. Az ezer brokát szemkápráztató fényben pompázik, a tarkaruhás tót parasztlányokott tolonganak a baldachin két oldalán, ők a vendég urak közül nem egyet közelebbről ismernek. A templom két oldalán két herold mindegyik kezében zászló, az egyiken a Klienigstein, másikon a Niffor czímer. A jegyesek előtt meghajlik a két diadalmi jelvény, a templomban harsona szólal meg, a padok szélein díszben álló hajdúk meghajtják a zászlóikat (ugyanazokat, a melyek tegnap a lovarda padmalyát diszítették), az orgona búg, virágillattól nehéz a lég. A templom balján magas székek, ide vonulnak a herczegnék s a család főbbjei. Jobbján bíbortrónon a bíbornok, a család barátja Bécsből. A templom közepén karmazsin bársonynyal díszített imazsámolyon a vőlegény s a menyasszony. A vőlegény kardját Márfay Gábor tartja s a menyasszony virágait Bálványossy Stapszi.
A mise ünnepélyes lassúsággal s hosszú czeremóniával kezdődik el. A bibornok ornátust cserél, a tíz segédkező pap bókol, hajlik, térdel… az orgona csak szól. Az énekkar dicséneket hangoztat. A mennyasszony sápadt arczán az életnek semmi nyoma. Mint egy gyönyörűséges szobor térdel ott az imazsámolyon. A vőlegény mereven néz maga elé, tán imádkozik.
Aztán a misének is vége, gyűrűt is váltottak, az eskü is elhangzott. A biboros beszél, mély hangja betölti a templomot. Mint a harsonák, előbb ő is a multról beszél és igéri a jövőt. Aztán ennek is vége. A fiatal pár végig megy a trónszékek előtt s Gábor úgy látja, majd minden asszony sír. Az öreg herczegné, Bálványossyné, a Pepi herczegnéfestett arcza szinte fényes a könnyektől, az ünnepelt Bajmóczyné és még néhány férfi szemében is könny és a szegény öreg Niki bácsi (ugyan mi férhetett szívéhez) úgy hörög, hogy egész teste megrázkódik bele s a leánykák, a Lizinkó csuklik és a többi sír, sír… s édes anyja, a mint a Lőrincz szemét megcsókolja, érzi, – hogy a könyeik összefolynak… a vőlegény maga is zokog… És a templomban arany, drágakő, bibor. Még a nap is aranyra váltja sugarát, hogy most betör a magas csúcsives ablakon… végig szalad a templom falain némán hallgatva álló – kőemlékeken. Ime, három század Nifforjai ott a fal mellett, mind kőből faragva, nem tudva elmondani az időről egyebet, mint hogy a vértet, a lándzsát, kardot erős kézzel tartotta az, a kinek sisak volt a fején s a virágot – a liliomot a fején párta. Néznek, néznek, kőszemeikkel, belébámulnak az élő fénybe… e napsugaras, virágos, gyémántos, aranyos létbe.
Majd a násznép az oltár mögött a sekrestyébe indul. Keresztül lépdel azon az óriási kőlapon, a melyre a Nifforok czimere van vésve s a melyet csak minden ujabb temetésnél szoktak onnan elemelni. A násznép átmegy rajta s viszi a menyasszonyt és a vőlegényt oda, honnan csak új életre ébredve kezdhetik ujra a lételt.
Mindenki üdvözli őket, most már minden ajkon mosoly és jóakarat. Most már csak a boldogság dala hangzik még onnan felülről a kórusból is, honnan diadalmi induló harsog…
És Gábor szemei előtt egyszerre egy kis fehér parasztszoba képe tünik fel, ott az ágyon egy öreg asszony fekszik halva, de mosolylyal ajkán, s az ágy szélen egy fiatal leány fehér ruhában, fehér virágokkal borítva be az átszellemült tetemét…
És a fiatal leány ajkain is mosoly…
Az ágy szélén egy fiatal leány fehér ruhában.Az ágy szélén egy fiatal leány fehér ruhában.
Az ágy szélén egy fiatal leány fehér ruhában.