42.
– Nagyon érdekel, – szólalt meg a mentegetőzés hangján Lőrincz, midőn Gáborral egyedül maradtak hálószobájukban – aztán úgy érdeklődik irántad. Már pedig látod, én akárkivel el tudnék – én az oly unalmas társalgó – órákig beszélni rólad… az már barátom, ki rokonszenvezik veled.
– Édes, öreg fiam, tudom, hogy így van. De hát Lolly rokonszenve problematikus. Ne higyj neki. Azt hiszem, még arra is veszedelmes, akit szeret. És barátsága?… Te rajtad keresztül akar engem megismerni.
– Azt hiszed? – kérdte Lőrincz kissé sértett hangon.
– No, ezzel nem akarom azt mondani, hogy irántad nem érdeklődnék… de hát… csak tudnám miért? Miért éppen engem? Vagy igazán szeret? Vagy oly rosszul megy a dolga a bécsi világban? Ki tudja…
– De szerény vagy Gábor. Hisz tudhatod, hogy mindenki érdeklődik itt irántad, lehet mondani, a mióta élsz. De hogyne, hiszen atyád végrendelete ugyancsak korán reád terelte a figyelmet.
– És te mit tartasz róla?
– Én egyenes, férfias, szókimondó, aranyszívű leánynak tartom.
– Tán igazad van. Bárcsak úgy lenne. Meg volna könnyítve életem – elvenném.
– Vedd el Gábor, vedd el – mondta Lőrincz hevesen.
– Meglátjuk… tán csalódtam ebben is? – kérdte önmagától Gábor, a nélkül, hogy feleletet tudott volna adni saját kérdésére.