5.
Este Gábor bement Lőrinczhez, ki pedig egész vacsora alatt nem tekintett reá, és vacsora után kisiklott a billiárd-szobából azon ürügy alatt, hogy a titkárjával van dolga.
Lőrincz kiváncsi arczczal felkelve ágya mellől, hol gondolatokban merülve ült – fogadta.
– Parancsolsz valamit? – kérdezte reszkető hangon.
– Édes anyámmal beszéltünk egy fontos thémáról, azt akarom közölni veled.
– Ülj le öregem… Nem vagyok fáradt, örülök, hogy bejöttél – mondta zavartan.
– Lollyról beszéltünk vele, mondta Gábor hirtelen s Lőrincz szemébe nézett. Az elveresedett, a mellette levő asztalról gépiesen vett fel egy pohár vizet s lehajtotta.
– Lollyról? – kérdte aztán közönyös hangon.
– Igen, Lollyról, édes anyám beszélt róla. Szivemhez szólott, megmagyarázta végtelen bölcseségével, hogy mit ér – s elém tartotta jövőm tükrét, ha elveszem. Elmondtam neki mindent s elmondtam azt is, hogy úgy gondolkozom felőle, mint ő – és…
– Igen, azt, hogy szereted, – mondta Lőrincz majdnem élesen.
Gábor egy pillanatig csodálkozva nézett reá.
– Tán csak nem hiszed – szólt most Gábor, majd oly élesen, mint ezelőtt testvére – hogy azért beszélek ellene, merténszeretem s mert észrevettem, hogy te is belebolondultál. Igen… észrevettem…
Lőrincz már e pillanatban belátta, hogy helytelenül s méltatlanul itélt, de már késő volt. A megtörténtet meg nem történtté nem tehette senki. Csak úgy, mint Gábor, nem változtathatott azon, a mit kimondott. Egy pillanatig szembenéztek, szótlanul, némán mind a ketten.
Tegnap még testvérek, ma már vetélytársak voltak. Majd Gábor szólalt meg:
– Igen-igen. Nagy szerencsétlenség, nem tudom, a fátum vagy más okozta. Valószínűleg az ő akarata volt ez. Ezzel akarta tán erejét megmutatni. Látod, édes testvérem – mondta most lágy elérzékenyült hangon – eddig egyedül küzdöttem, most majd ketten tán könnyebben küzdünk meg a közös ellenséggel. Nyujtsd jobbodat, erős támaszod lesz e kéz s legyen a tied az enyém. Szembeszállunk azzal, a mi reánk nézve csak a legrosszabb lehet. Faragjuk e ferde, e lehetetlen helyzetből vígasztalásunkat. Merítsünk abból erőt, hogy egymást támogatjuk… Testvérem!… Gáborom… szeretett bátyám, – és Lőrincz, a ki már napok óta kerülte bátyját, elérzékenyült, mintha csak megmozdult volna valami a szivében, oda dőlt a testvére keblére s úgy érezte, itt van a legbiztosabb helyen széles e világon.
– Látod, édes Lőrinczem! Nem nekünk való dolog ez. Tegyük fel, hogy én venném el – s tekintsünk el attól, hogy ma már te is szereted. Mi lenne akkor? Mi történne velem? Édes anyánk oly tisztán, oly bölcsen magyarázta el nékem ma, hogy nem tehetek egyebet, mint hogy szavait ismétlem…
És gyorsan pár szóval elmondta azt, a mit Niffornéval ma este megbeszéltek.
– Látod, lehetetlen nekem és még nehezebb lenne te néked.
Ismét többet mondott, mint kellett volna. Úgy,hogy Lőrincz azon kezdett el töprengeni, hogy miért veszedelmesebb ő reá, mint fivérére nézve…