The Project Gutenberg eBook ofElektraThis ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this ebook or online atwww.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.Title: ElektraAuthor: SophoclesTranslator: Gergely CsikyRelease date: March 15, 2018 [eBook #56745]Language: HungarianCredits: Produced by Albert László from page images generously madeavailable by the Google Books Library Project*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ELEKTRA ***
This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this ebook or online atwww.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.
Title: ElektraAuthor: SophoclesTranslator: Gergely CsikyRelease date: March 15, 2018 [eBook #56745]Language: HungarianCredits: Produced by Albert László from page images generously madeavailable by the Google Books Library Project
Title: Elektra
Author: SophoclesTranslator: Gergely Csiky
Author: Sophocles
Translator: Gergely Csiky
Release date: March 15, 2018 [eBook #56745]
Language: Hungarian
Credits: Produced by Albert László from page images generously madeavailable by the Google Books Library Project
*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ELEKTRA ***
Megjegyzések:Az eredeti képek elérhetők innen:http://books.google.com/books?id=9VpPAQAAMAAJ.Facebook oldalunk:http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
Az eredeti képek elérhetők innen:http://books.google.com/books?id=9VpPAQAAMAAJ.
Facebook oldalunk:http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
SOPHOKLES
GÖRÖGBŐL FORDITOTTA,BEVEZETTE ÉS JEGYZETEKKEL KISÉRTE
CSIKY GERGELY.
NEGYEDIK KIADÁS.
BUDAPEST.
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA.
1903.
Nevelő.Orestes.Elektra.Kar: mykenei nők.Chrysothemis.Klytaemnestra.Aegisthos.
Nevelő.Orestes.Elektra.Kar: mykenei nők.Chrysothemis.Klytaemnestra.Aegisthos.
FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
Agamemnon, Argos és Mykene királya, Trója ostromára indulván, három leányát, Elektrát, Iphianassát és Chrysothemist, s fiát, Orestest, otthon hagyta nejével Klytaemnestrával, Iphigenia leányát pedig magával vitte. De kedvezőtlen szelek miatt a görög hajóhad kénytelen volt Aulisban vesztegelni, mig a jóslat ki nem jelenté, hogy csak úgy fordulnak meg a szelek, ha Agamemnon leánya feláldozásával engeszteli meg a megsértett Artemis haragját. Agamemnonban győzött a hazafi az atya fölött, feláldozta Iphigeniát, s a görög sereg Trója ostromára indult.
Tíz évi hadjárat után Agamemnon visszatért hazájába. De ezalatt Klytaemnestra megszegte női hűségét, s bűnös viszonyt kötött Aegisthossal. A hazatérő Agamemnont nagy ünnepélylyel fogadták; lakomát tartottak, s ennek végén Agamemnont neje s ennek kedvese orozva meggyilták.Orestest is meg akarták ölni, de Elektra titkon egy hű rabszolga gondjaira bizta s általa Phokisba Strophios királyhoz küldte. Orestes itt fölnevelkedett s a király fiával, Pyladessel, szoros barátságot kötött.
A gyilkos Aegisthos ezalatt Klytaemnestrával boldogul élt és uralkodott Argosban. Mindenki meghajolt igája alatt, nem volt egyetlen férfiu, ki bosszút álljon Agamemnon halálaért. Egyedül Elektra nem mondott le a bosszú gondolatáról. Atyja gyilkosainak házában élve, nem némítá el ajkát a félelem. Szüntelen szemökre veté elkövetett bűnjöket, s szenvedte üldözéseiket és bántalmaikat, azon reményben, hogy Orestes megjő és bosszút áll atyja gyilkosain.
Végre a delphii oraculum parancsára meg is jelenik Orestes, nevelője és Pylades kiséretében; ez utóbbi csak mint néma személy szerepel. Itt kezdődik a tragédia cselekvénye, mely Mykenében, a királyi palota előtt levő téren folyik le.
(Hajnal. Orestes jő a nevelővel és Pyladessel.)Nevelő. Oh Tróját vívó Agamemnon gyermeke,Most valahára szinről-szinre láthatodA tájat, melyért mindig vágyódott szived.Im itt, miért epedtél, ősi Argosod,1)A fulánkszurta Inachos-lány2)ligete;Amott, Orestes, lásd a farkaspusztitóIsten3)piaczát; Hera4)híres templomaBalkézre van; s e helytt, hová megérkezénk,A kincsben dús Mykenet szemmel láthatod,A Pelopidák5)vérontásban dús lakát,Hol meggyilkolt atyádnak gyász halálakorTestvérnénéd kezéből téged egykoronÁtvévén megmentélek s fölneveltelek,Hogy felnövén, atyád halálát megboszuld.Most hát Orestes, és te, kedves Pylades,Vegyétek gyorsan fontolóra, mit tegyünk;Mert a kelő nap tündöklő sugára márFelkölti a madarak reggeli dalát,S szétfoszlott a sötét éj csillagfátyola;Mig hát elő nem jő a házból valaki,Egyezzetek meg szóval; mert addig jutánk,Hol nincs idő habozni, hol már tenni kell.Orestes. Oh te, szolgák legjobbja, mint megismeremHozzánk való hűséged fényes jeleit!Mint a nemes mén, bárha aggkor nyomja is,Nem veszti bátorságát a veszély között,Hanem fülét hegyezve vár rá: úgy te isBiztatsz bennünket, és az elsők közt haladsz.Elmondom hát, mit tartok jónak; te pedigFigyelj szavamra éber füllel és mutassJobb útat, hogyha egyben-másban tévedek.Midőn a Pythiának6)kértem jóslatát,Hogy megtanitson arra, mint vegyek boszútAtyám halálaért a gyilkosok felett:E választ adta Phoebos, halljad iziben:Hogy hadsereg és fegyver nélkül, titkosan,Csel által hajtsam végre méltó bosszumat.Hallván tehát a jóslat ilyen szózatát,Indulj a házba, s jó szerét ha ejtheted,Azonnal lépj be, tudd meg, mi történik ott,Hogy látva mindent, biztos hirt hozhass nekünk.Ily aggon és oly hosszú évek mulva nemIsmernek rád, s gyanútól védnek ékeid.7)Mondd el, hogy idegen vagy, Phokisból8)jövél,Phanoteus9)nevében; mert e férfiútTartják legtöbbre minden frigytársuk között.Jelentsd aztán s erősitsd esküvel szavad,Hogy megölé Orestest zordon végzete,A pythiai harczjátékon10)lezuhantGyors szekeréről; igy intézd beszédedetMi meg előbb atyám sirját, parancs szerint,Ajándokokkal11)ékesitjük és fejünkFürtjével; visszatérünk azután ide,Kezünkben lesz az érczből öntött hamvveder,Melyet bokorba rejték, mint te is tudod,És áltató beszéddel kedves hirt hozunkSzámukra, hogy már lángok martaléka lettHolttestem és a máglyán porrá hamvadott.Mit árt nekem, ha szóval holtnak mondanak,De tettleg élek és dicsőséget nyerek?Nem tartok rosznak semmi szót, mely hasznot ad.Láttam már gyakran, hogy holt híröket vivékBölcseknek is, s ha aztán visszatértenek,Több tiszteletben álltak még, mint az előtt.Bizton reménylem én is, hogy e hir utánFénylő csillagként fognak látni ellenim.Oh én hazám s hazámnak intenségei,Fogadjatok be, áldjatok meg útamon,S te is szülői házam; hisz az istenekKüldének, hogy boszúmmal megtisztitsalak;Ne üzzetek el innen szégyenletesen;Hadd állitsam fel újra ősi házamat!Ez volt mondandóm; most pedig készülj, öreg,S legyen gondod rá, hogy jól végezd dolgodat.Mi ketten távozunk; mert a jó alkalomAz ember minden művének legfőbb ura.Elektra(a palotában). Oh jaj nekem!Nevelő. Ugy tetszik, mintha benn a házajtó mögöttCselédnő jajgatását hallanám, fiam!Orestes. Talán szegény Elektra volt? Nem gondolod,Hogy itt maradjunk s meghalljuk keserveit?Nevelő. Nem, nem. Ne fogjunk semmihez, mig Loxias12)Parancsát meg nem tettük; most első legyenAtyád sirján az áldozat; ez ád nekünkErőt nehéz munkánkra s fényes diadalt.(Elmennek. Elektra jő a palotából.)Elektra. Oh mennyei fény,S te földölelő lég, mennyiszerHallád gyászdalomat,Hallád, mint téptem, ütöttemVéresre saját kebelem’,Mikoron eloszolt a sötét éj.Ah! jól tudja gyűlölt nyoszolyámÁlmatlan éjjeleim gyötrelmeit,Miként siratom boldogtalan atyámat,Kit a véres Ares idegenFöldön nem fogadott be lakába;Hanem itthon vágta le drága fejétGyilkos bárddal anyám s a latorAegisthos, mint csert a favágó,S rajtam kivül senki sem ejtKönyet, atyám, hogy ily iszonyu ésSzégyenletes volt a halálod.Nem fog soha szünniGyászos sóhajom és panaszom,Mig látom a fényes csillagokat,Látom a nap ragyogását;Mint a fiát vesztett csalogányHallatom én bús zokogásom’,A szülői ház ajtója előtt.Oh Hades és Persephone tanyája!13)Oh pokoli Hermes,14)s te felséges Ara!15)És ti Erinysek,16)isteni szülöttek!Kik látjátok a meggyilkolt tetemét,Kik látjátok a rablott násznyoszolyát,Jertek, adjatok segedelmet,Boszuljátok meg atyám halálát,S adjátok vissza fivérem; mert egyedülNem birom el immárGyötrelmeim iszonyu terhét. (A kar fellép.)
(Hajnal. Orestes jő a nevelővel és Pyladessel.)
Nevelő. Oh Tróját vívó Agamemnon gyermeke,Most valahára szinről-szinre láthatodA tájat, melyért mindig vágyódott szived.Im itt, miért epedtél, ősi Argosod,1)A fulánkszurta Inachos-lány2)ligete;Amott, Orestes, lásd a farkaspusztitóIsten3)piaczát; Hera4)híres templomaBalkézre van; s e helytt, hová megérkezénk,A kincsben dús Mykenet szemmel láthatod,A Pelopidák5)vérontásban dús lakát,Hol meggyilkolt atyádnak gyász halálakorTestvérnénéd kezéből téged egykoronÁtvévén megmentélek s fölneveltelek,Hogy felnövén, atyád halálát megboszuld.Most hát Orestes, és te, kedves Pylades,Vegyétek gyorsan fontolóra, mit tegyünk;Mert a kelő nap tündöklő sugára márFelkölti a madarak reggeli dalát,S szétfoszlott a sötét éj csillagfátyola;Mig hát elő nem jő a házból valaki,Egyezzetek meg szóval; mert addig jutánk,Hol nincs idő habozni, hol már tenni kell.Orestes. Oh te, szolgák legjobbja, mint megismeremHozzánk való hűséged fényes jeleit!Mint a nemes mén, bárha aggkor nyomja is,Nem veszti bátorságát a veszély között,Hanem fülét hegyezve vár rá: úgy te isBiztatsz bennünket, és az elsők közt haladsz.Elmondom hát, mit tartok jónak; te pedigFigyelj szavamra éber füllel és mutassJobb útat, hogyha egyben-másban tévedek.Midőn a Pythiának6)kértem jóslatát,Hogy megtanitson arra, mint vegyek boszútAtyám halálaért a gyilkosok felett:E választ adta Phoebos, halljad iziben:Hogy hadsereg és fegyver nélkül, titkosan,Csel által hajtsam végre méltó bosszumat.Hallván tehát a jóslat ilyen szózatát,Indulj a házba, s jó szerét ha ejtheted,Azonnal lépj be, tudd meg, mi történik ott,Hogy látva mindent, biztos hirt hozhass nekünk.Ily aggon és oly hosszú évek mulva nemIsmernek rád, s gyanútól védnek ékeid.7)Mondd el, hogy idegen vagy, Phokisból8)jövél,Phanoteus9)nevében; mert e férfiútTartják legtöbbre minden frigytársuk között.Jelentsd aztán s erősitsd esküvel szavad,Hogy megölé Orestest zordon végzete,A pythiai harczjátékon10)lezuhantGyors szekeréről; igy intézd beszédedetMi meg előbb atyám sirját, parancs szerint,Ajándokokkal11)ékesitjük és fejünkFürtjével; visszatérünk azután ide,Kezünkben lesz az érczből öntött hamvveder,Melyet bokorba rejték, mint te is tudod,És áltató beszéddel kedves hirt hozunkSzámukra, hogy már lángok martaléka lettHolttestem és a máglyán porrá hamvadott.Mit árt nekem, ha szóval holtnak mondanak,De tettleg élek és dicsőséget nyerek?Nem tartok rosznak semmi szót, mely hasznot ad.Láttam már gyakran, hogy holt híröket vivékBölcseknek is, s ha aztán visszatértenek,Több tiszteletben álltak még, mint az előtt.Bizton reménylem én is, hogy e hir utánFénylő csillagként fognak látni ellenim.Oh én hazám s hazámnak intenségei,Fogadjatok be, áldjatok meg útamon,S te is szülői házam; hisz az istenekKüldének, hogy boszúmmal megtisztitsalak;Ne üzzetek el innen szégyenletesen;Hadd állitsam fel újra ősi házamat!Ez volt mondandóm; most pedig készülj, öreg,S legyen gondod rá, hogy jól végezd dolgodat.Mi ketten távozunk; mert a jó alkalomAz ember minden művének legfőbb ura.Elektra(a palotában). Oh jaj nekem!Nevelő. Ugy tetszik, mintha benn a házajtó mögöttCselédnő jajgatását hallanám, fiam!Orestes. Talán szegény Elektra volt? Nem gondolod,Hogy itt maradjunk s meghalljuk keserveit?Nevelő. Nem, nem. Ne fogjunk semmihez, mig Loxias12)Parancsát meg nem tettük; most első legyenAtyád sirján az áldozat; ez ád nekünkErőt nehéz munkánkra s fényes diadalt.
(Elmennek. Elektra jő a palotából.)
Elektra. Oh mennyei fény,S te földölelő lég, mennyiszerHallád gyászdalomat,Hallád, mint téptem, ütöttemVéresre saját kebelem’,Mikoron eloszolt a sötét éj.Ah! jól tudja gyűlölt nyoszolyámÁlmatlan éjjeleim gyötrelmeit,Miként siratom boldogtalan atyámat,Kit a véres Ares idegenFöldön nem fogadott be lakába;Hanem itthon vágta le drága fejétGyilkos bárddal anyám s a latorAegisthos, mint csert a favágó,S rajtam kivül senki sem ejtKönyet, atyám, hogy ily iszonyu ésSzégyenletes volt a halálod.
Nem fog soha szünniGyászos sóhajom és panaszom,Mig látom a fényes csillagokat,Látom a nap ragyogását;Mint a fiát vesztett csalogányHallatom én bús zokogásom’,A szülői ház ajtója előtt.Oh Hades és Persephone tanyája!13)Oh pokoli Hermes,14)s te felséges Ara!15)És ti Erinysek,16)isteni szülöttek!Kik látjátok a meggyilkolt tetemét,Kik látjátok a rablott násznyoszolyát,Jertek, adjatok segedelmet,Boszuljátok meg atyám halálát,S adjátok vissza fivérem; mert egyedülNem birom el immárGyötrelmeim iszonyu terhét. (A kar fellép.)
Első versszak.Kar. Oh gyermek, oh szörnyü anyádLeánya, Elektra, miértHangzik szüntelenül bús panaszodHős Agamemnon után, kit anyád cseleHajdan orozva megejte, s gonosz kezeHalálra külde ravaszul? Veszszen el, a ki eztTevé, ha igy szabad beszélnem.Elektra. Oh ti nemes szülöttek!Bánatom enyhületére jövétek;Jól tudom, érezem ezt, szivem ismeriKebleteket; de ah! én soha nem szünömSirni, keseregni atyám gyász sorsa felett.Oh ti, kiket annyi szeretet csatol egybe szivemmel,Engedjetek zokogni,Ah erre kérlek!
Kar. Oh gyermek, oh szörnyü anyádLeánya, Elektra, miértHangzik szüntelenül bús panaszodHős Agamemnon után, kit anyád cseleHajdan orozva megejte, s gonosz kezeHalálra külde ravaszul? Veszszen el, a ki eztTevé, ha igy szabad beszélnem.Elektra. Oh ti nemes szülöttek!Bánatom enyhületére jövétek;Jól tudom, érezem ezt, szivem ismeriKebleteket; de ah! én soha nem szünömSirni, keseregni atyám gyász sorsa felett.Oh ti, kiket annyi szeretet csatol egybe szivemmel,Engedjetek zokogni,Ah erre kérlek!
Első ellenversszak.Kar. Sem sóhajtásod, sem imádNem költi fel Hades örök,Mindent eltemető öléből atyádat.Ám mértéktelenné teszi a fájdalomMértékét nem szünő keserved,Mig bánatodra nem ad semmi enyhületet.Miért vágyódol szenvedésért?Elektra. Esztelen az, ki feledniTudja megölt szülei nyomorú halálát.Szivem a bús, panaszos dalu,Egyre Ityst, csak Ityst siratóFélénk csalogányt,17)Zeus követét szereti.Te vagy istennőm nekem, oh Niobe, szenvedő anya,18)Ki szikla sirfalak köztAh! egyre sirsz még.
Kar. Sem sóhajtásod, sem imádNem költi fel Hades örök,Mindent eltemető öléből atyádat.Ám mértéktelenné teszi a fájdalomMértékét nem szünő keserved,Mig bánatodra nem ad semmi enyhületet.Miért vágyódol szenvedésért?Elektra. Esztelen az, ki feledniTudja megölt szülei nyomorú halálát.Szivem a bús, panaszos dalu,Egyre Ityst, csak Ityst siratóFélénk csalogányt,17)Zeus követét szereti.Te vagy istennőm nekem, oh Niobe, szenvedő anya,18)Ki szikla sirfalak köztAh! egyre sirsz még.
Második versszak.Kar. Nem téged ért, gyermekem,Egyedül a fájdalom,Türd te is e gyötrelmeket nyugodtan,Mint azok, a kik törzsed sarjadéki:Ime Crysothemis igy él, igy Iphianassa;Igy rejti el ifjuságát,Miglen a visszatérőtBüszke Mykene földeŐs örökébe fogadja örömmel, –Ő, kit a nagy Zeusz vezet e honba – Orestes.Elektra. Várom őt, ah! szüntelenül, szegény leány én.Bolyongok egyre könyes szemekkel,Férjtelenül, gyermektelenül, végtelenBánatomat viselem; de ő feledéTettemet és szavamat. Avagy mért izenÁltató hireket szüntelenül nekem?Szivében ég a vágy,De mégse’ hozza vissza vágya.
Kar. Nem téged ért, gyermekem,Egyedül a fájdalom,Türd te is e gyötrelmeket nyugodtan,Mint azok, a kik törzsed sarjadéki:Ime Crysothemis igy él, igy Iphianassa;Igy rejti el ifjuságát,Miglen a visszatérőtBüszke Mykene földeŐs örökébe fogadja örömmel, –Ő, kit a nagy Zeusz vezet e honba – Orestes.Elektra. Várom őt, ah! szüntelenül, szegény leány én.Bolyongok egyre könyes szemekkel,Férjtelenül, gyermektelenül, végtelenBánatomat viselem; de ő feledéTettemet és szavamat. Avagy mért izenÁltató hireket szüntelenül nekem?Szivében ég a vágy,De mégse’ hozza vissza vágya.
Második ellenversszak.Kar. Bizzál, oh bizzál, gyermek!Fenn a magas égben élMég Jupiter, ki mindent lát s igazgat;Tedd a boszú gondját az ő kezébe,Égő gyűlöleted ne mutasd hevesen, s ne feledd el;Jótékony isten az idő.Nem lesz örökké távolTőled Agamemnon hősGyermeke, Krisa füves legelőin,19)S nem marad el Acheron20)uralkodója.Elektra. Ah! de reménytelenül oda van, elenyészettÉletem java, nem birom el immár;Igy epedek, gyermektelenül, magam,Nincs szerető férjem, kinek óv keze,Ah! idegen vagyok ősi lakomban,Szolga atyám örökébe’, silány ruhaTakarja testemet,S üres számomra minden asztal.
Kar. Bizzál, oh bizzál, gyermek!Fenn a magas égben élMég Jupiter, ki mindent lát s igazgat;Tedd a boszú gondját az ő kezébe,Égő gyűlöleted ne mutasd hevesen, s ne feledd el;Jótékony isten az idő.Nem lesz örökké távolTőled Agamemnon hősGyermeke, Krisa füves legelőin,19)S nem marad el Acheron20)uralkodója.Elektra. Ah! de reménytelenül oda van, elenyészettÉletem java, nem birom el immár;Igy epedek, gyermektelenül, magam,Nincs szerető férjem, kinek óv keze,Ah! idegen vagyok ősi lakomban,Szolga atyám örökébe’, silány ruhaTakarja testemet,S üres számomra minden asztal.
Harmadik versszak.Kar. Jaj volt, hogy visszatére,Jaj volt, hogy ősei ágyánÉrte szivét az érczbalta,S megölé sulyos csapása.Szerelem sugalá, csel fejezé be,Szörnyű alakban a szörnyü bűnt,Vajon isten volt, avagy emberi kéz,A mely ezt tehette?Elektra. Oh iszonyú nap, éltem napjaiKözött legiszonyúbb te!Oh éj, oh szörnyü lakomaBorzadalma!Melyen atyámat a kétNyomorult keze oly gonoszul megölé,És vele megölte az énElárult éltemet is!A magas Olympos nagy isteneKüldje fejökre a boszú tüzét!És ne legyen soha részök öröm, mosoly,Kik ezt a bűnt mivelték!
Kar. Jaj volt, hogy visszatére,Jaj volt, hogy ősei ágyánÉrte szivét az érczbalta,S megölé sulyos csapása.Szerelem sugalá, csel fejezé be,Szörnyű alakban a szörnyü bűnt,Vajon isten volt, avagy emberi kéz,A mely ezt tehette?Elektra. Oh iszonyú nap, éltem napjaiKözött legiszonyúbb te!Oh éj, oh szörnyü lakomaBorzadalma!Melyen atyámat a kétNyomorult keze oly gonoszul megölé,És vele megölte az énElárult éltemet is!A magas Olympos nagy isteneKüldje fejökre a boszú tüzét!És ne legyen soha részök öröm, mosoly,Kik ezt a bűnt mivelték!
Harmadik ellenversszak.Kar. Ne szólj tovább ily hangon,Nem gondolod meg, mi mélyenSülyedél szégyenletes nyomorbaA boldogság ormáról?Szaporán növeléd keserűséged,Mert boszus lelked egyre újHarczokba sodor; nem jó küzdeni ígyA hatalmasokkal.Elektra. A kín ragadott el, a kín;Jól látom szenvedélyem’,De kínjaim közt nem csillapodnakPanaszaim,Mig szivem élete tart.Ki tud én nekem, oh szeretett barátnők,Enyhületes szót mondani?Ki tanácsot adni nekem?Hagyjatok el, ne vigasztaljatok!Kínom örök, soha meg nem szünő,És nem fog soha sem megszünni keservem,Soha könnyeim folyása.
Kar. Ne szólj tovább ily hangon,Nem gondolod meg, mi mélyenSülyedél szégyenletes nyomorbaA boldogság ormáról?Szaporán növeléd keserűséged,Mert boszus lelked egyre újHarczokba sodor; nem jó küzdeni ígyA hatalmasokkal.Elektra. A kín ragadott el, a kín;Jól látom szenvedélyem’,De kínjaim közt nem csillapodnakPanaszaim,Mig szivem élete tart.Ki tud én nekem, oh szeretett barátnők,Enyhületes szót mondani?Ki tanácsot adni nekem?Hagyjatok el, ne vigasztaljatok!Kínom örök, soha meg nem szünő,És nem fog soha sem megszünni keservem,Soha könnyeim folyása.
Végdal.Kar. Jó indulattal szólok,Mint hű anyád tanácslom:Ne tégy bajodhoz új bajt.Elektra. Ah! lehet-e mérsékleni bánatom’?Illik-e, mondd, feledni a holtakat?Hol van az ember, ki erre képes?Nem kell ilyentől tisztelet;És ha boldogság vár reám,Ne legyen békével enyém,Ha feledve atyámat, elnémulBús zokogásom.Hiszen ha a halott megsemmisülve lennFekszik föld alatt,És a büntetésNem sujtotta le gyilkosait:Nincs akkor szégyen,Se’ jámborság az emberek közt.Kar. Oh gyermekem, javadra jöttem és magamJavára, ám ha nem szólok jól, úgy legyenA te kivánatod szerint, mi követünk.Elektra. Valóban szégyenelnem kell, oh asszonyok,Hogy oly levertnek tüntet föl a sok panasz;De mert erőszak kényszerit, hogy igy tegyek,Bocsássatok meg. Mily nemes nő tenne mást,Ki szemmel látja atyjának balvégzetét,Miként én látom, éjjel, nappal egyaránt,Nem fogyva, inkább gyarapodva szüntelen?Hiszen szülő anyám kezéből jött reámA legszörnyűbb baj; egy födél alatt lakomAzokkal enházamban, kik meggyilkolákAtyámat; ők parancsolóim; rajtok áll,Megvonni tőlem, vagy megadni részemet.És mit gondoltok, mily órákat élek át,Midőn Aegisthost látom ülni trónusánAtyámnak, látom azt a köntöst tagjain,Melyet atyám viselt, s áldozni látom őtA tűzhely mellett, hol atyámat megölé;És látom azt, mi mindennél több fertelem,Atyámnak nászágyában a gyilkost magát,Boldogtalan anyámmal, ha még mondhatomAnyámnak őt, ki ágyát ezzel osztja meg;Ki vakmerően ily gonosz karjában él,S a boszus fúriáktól nem remeg szive;Nem, mintha még örülne annak, mit müvelt,A hányszor újra fordul az a nap, melyenAtyámat meggyilkolta áruló csele,Dalt, tánczot rendel, és havonkint gödölyétÁldoz fel a védistenek oltárain.És látva ezt a házban, én boldogtalan,Sirok, kesergek a szégyenletes napon,Melyet atyám emléknapjának mondanak –Ah egymagamban! Hisz még azt sem engedik,Hogy annyit sirjak, mennyit szívem sirni vágy.Mert ez az asszony, kit nemesnek mondanak,Szidalmazó szavakkal igy kiált reám:Istentelen teremtés, egyedül a teAtyád veszett el? Nem gyászol más ember is?Halj meg hát nyomorultan és e kínodatNe oltsák el az alvilági istenek!Igy gúnyol; ám ha azt találja hallani,Hogy jő Orestes: akkor dühvel rám rohan,Sikoltva: Nemde ezt neked köszönhetem?Nem a te műved volt ez, a ki ellopádOrestest tőlem és titokban elvivéd?De tudd meg, elnyered még méltó díjadat!Ekként üvölt rám; híres kedvese pedigMellette állva még ingerli ellenem,A nyomorult, a mindig gyáva szörnyeteg,Ki asszonyok frigyével küzdi harczait.És én szegény, Orestest várva szüntelen,Hogy sorsomon segítsen, egyre sorvadok.Mert késedelme tönkre tette egyarántJelen s jövő reményem minden vígaszát.Ily állapotban ah! ki tudna, kedvesim,Kegyes, türelmes lenni? Hisz rosz végzetünkMagunkat is rossz vágyra, tettre kényszerit.Kar. Ugyan mondd, mig te ily módon beszélsz velünk,Itthon van-e Aegisthos vagy eltávozott?Elektra. Bizonynyal nincs itt. Hisz másképen, azt hiszed,Távozhatnám a házból? A mezőre ment.Kar. Ha igy van, akkor én is többet merhetek,S bátrabban is beszédbe állhatok veled.Elektra. Eltávozott, kérdezz hát tetszésed szerint.Kar. Kérdésem ebből áll: Mit tudsz öcséd felől?Jön-é vagy késik? Ezt szeretném hallani.Elektra. Ezt mondja mindig, ámde mondja s nem teszi.Kar. A férfiú, ha nagy munkába fog, haboz.Elektra. Midőn megmentém éltét, nem haboztam én.Kar. Bizzál; ő jó, s nem hagyja el szeretteit.Elektra. Oh elhiszem; máskép nem élhetnék soká.Kar. Ne szólj tovább; Chrysothemist, testvéredet,Atyád s anyád leányát látja most szemem,A házból jönni áldozattal, a minőtHalottak emlékére szoktak nyujtani.(Chrysothemis jő a palotából.)Chrysothemis. Miért jösz kedves nővér, a kapu elé,Hogy ismét hallasd gyászos jajgatásodat?Nem tanulád meg ily hosszú idő alatt,Hogy hasztalan haragnak át ne add magad?Hisz én is érzem e fájdalmat, engem isGyötör e kín; s ha volna rá elég erőm,Meg is mutatnám nyiltan azt, mit érezek.De a vitorlát most a vészben bevonom,S nem látszom azt akarni, a mit nem birok.Ohajtom, testvér, bár tennél ekként te is.Lehet, hogy nem az én szavam helyes, hanemA te itéleted; de hogyha szabadonKivánok élni, az erőnek engedek.Elektra. Oh szégyen! el tudod feledni az atyát,Ki nemze, és csak arra gondolsz, a ki szült.Mert minden intés, melylyel engem oktatál,Ő tőle van, magadtól nem jött semmi sem.Válaszsz tehát: vagy esztelennek mondalak,Vagy józan észszel feledéd szerettidet;Hisz ép’ most mondád, volna csak elég erőd,Ugy megmutatnád gyűlölségedet nekik;S midőn atyámért bosszut állni akarok,Te nem segitsz, de gátolón utamba lépsz.Nem egyesűlne így a bajjal gyávaság?Tanits meg, vagy tanuld meg tőlem, mily haszonÉrhetne engem, ha megszünnék panaszom?Hisz rosszul bár, de élek, s ez elég nekem.És gyötröm őket, s a halottat tisztelem,Ha ott alant még érez örömet a szív.Te gyűlöletről szólva, csak szóval gyülölsz,De tettel a gaz gyilkosoknak társa vagy.Én nem hajolnék meg előttök, bárha mindElőmbe raknák gazdag ékességidet,Melyek rajtad ragyognak; légyen asztalodDúsan teritve, élvezz fényes lakomát:Az én egyetlen táplálékom bánatomLegyen; dicsőséged nem vágyom osztani,Te sem kivánnád józan észszel. Ámde mostLegjobb atyádnak mig lehetnél gyermeke,Légy az anyád leánya.21)Rosznak látszol igy,Elárulván szerettidet s a holt atyát.Kar. Az istenekre, semmi szenvedély! HiszenMindkettőtök szavába’ van jó és helyes,Ha te reá hallgatnál, s ő viszont reád.Chrysothemis. Hozzá vagyok már szokva én, oh asszonyok,Az ily beszédhez; most se’ hoztam volna fel,Ha nem hallottam volna, mily szörnyű veszélyKözelg felé, hogy elnémitsa panaszát.Elektra. Mondd hát a szörnyűt, és ha rosszabb mostaniGyötrelmemnél, többé nem szólok ellened.Chrysothemis. Elmondom híven mindazt, mit magam tudok.Ha meg nem szűnik panaszod, szándékuk az,Hogy olyan helyre küldenek, hol a napotTöbbé nem látod, és sötét börtönfalakKözött, távol hazánktól, sirhatsz sorsodon.Gondold meg ezt s később majd kinjaid közöttNe vádolj engem. Térj eszedre, mig lehet.Elektra. Ez szándokuk hát, igy tennének ők velem?Chrysothemis. Bizonynyal igy, mihelyt Aegisthos visszatérElektra. Ugy rajta! térjen is hát vissza mielőbb.Chrysothemis. Mit kivánsz e szavaddal, oh boldogtalan?Elektra. Aegisthos visszatértét, ha ez szándoka.Chrysothemis. Hogy szenvedés gyötörjön? Merre tévelyegsz?Elektra. Hogy mentől távolabbra fussak tőletek.Chrysothemis. Nem gondolsz életeddel, mely most a tied?Elektra. Valóban szép, csodálandó egy élet ez.Chrysothemis. Szép lenne, csak te hallgatnád az ész szavát.Elektra. Szeretteimhez rossznak lenni ne tanits.Chrysothemis. Nem is tanitlak; ámde tiszteld az erőst.Elektra. Tiszteld magad; nem illik hozzám ily tanács.Chrysothemis. Pedig szép elkerülni esztelen bukást.Elektra. Ha buknom kell, atyámért küzdve bukjam el.Chrysothemis. Atyám, tudom jól, megbocsátja ezt nekem.Elektra. Ily szókat helyben hagyni rosszakhoz való.Chrysothemis. Nem tartasz hát velem, nem fogadod szavam’?Elektra. Valóban nem. Soh’se legyek ily esztelen!Chrysothemis. Tovább megyek hát, merre küldtek, útamon.Elektra. Hová indulsz? Kiért van e gyászáldozat?Chrysothemis. Atyám sirjára küldi általam anyám.Elektra. Mit? Legnagyobb ellenségének küldi ezt?Chrysothemis. A kit meggyilkolt; ezt akartad mondani.Elektra. Ki gondolt erre? Mily barátja vette rá?Chrysothemis. Azt vélem, rémes éji látománya volt.Elektra. Oh ősi istenim, csak most segitsetek!Chrysothemis. Reményre gerjeszt tán ez éji borzalom?Elektra. Beszéld el álmát, aztán megfelelhetek.Chrysothemis. Kevés az, mit felőle mondhatok neked.Elektra. Beszéld el ezt; kicsiny szó gyakran volt elég,Halandót fölemelni vagy lesujtani.Chrysothemis. Atyánkat látta volna, szóbeszéd szerint,Ismét életre kelve megjelenni ésMelléje állni; s megragadva a jogart,Mely hajdan az övé volt, most Aegisthosé,A tűzhely mellett állitá fel; galy fakadtBelőle tüstént, melynek gazdag lombjaiEgész Mykene országát beárnyalák.Igy hallám attól, ki jelen volt, a midőnEz álmát elbeszélte Helios előtt.22)De ennél többet nem tudok, csak azt tudom,Hogy félelmében küld a sirhoz engemet.Az istenekre kérlek hát, fogadd szavam,S ne vonj magadra vészt meggondolatlanul;Ha nem követsz most, majd a baj rákényszerit.Elektra. Ne tégy atyánk sirjára semmit, kedvesem,Azokból, mik kezedben vannak; sérelemS gonoszság volna, holt atyádnak nyujtaniEz ellenséges asszony adományait;Nem, dobd a vizbe, vagy ásd mélyen föld alá,Honnan ne érjék el atyánk sirját soha;Maradjanak elrejtve drága kincsül ott,E nő számára, majd ha meghal egykoron.Ha nem a nők legvakmerőbbje volna ő,E gyűlölt áldozattal meg nem hintenéA férfiúnak sirját, kit meggyilkola.Gondold meg, vajjon szívesen fogadja-eSirjában tőle a halott ez adományt,Ki aljasul meggyilkolá, mint ellenétMegcsonkitá, és kardja véres foltjaitFejéhez törlé; s azt hiszed, ez áldozatKi fogja engesztelni a gyilkos bünét?Oh nem! Hagyj fel hát ezzel; vágd le fürtjeidVégszálait; im én szegény, hozzá teszemSaját hajam’ – kevés ez, ámde mindenemNekem –, áldozd fel egyszerű hajfürtimet,S ez övemet, melyen nem csillog semmi dísz.S a porba hullva kérd őt, jöjjön most a földAlól, legyen segélyünk ellenink között,Hogy gyermeke Orestes diadalmasanLábbal tiporja atyja ellenségeit,S mi e csekély ajándékoknál gazdagabbKezekkel áldozhassunk sirján egykoron.Hiszem, valóban hinni kezdem, ő vala,Ki ezt a szörnyü álomképet küldte rá;De te, oh testvér, tedd meg e szolgálatot,Nekem, magadnak és atyánknak, az emberekLegjobbikának, a ki Hadesben pihen.Kar. Kegyesség szól e szűz ajkán, s te kedvesem.Ha józan kívánsz lenni, megteszed szavát.Chrysothemis. Meg is teszem; mert hol a jog parancsa szól,Ott nem vitázni, ámde gyorsan tenni kell,De míg ezt megkisérlem, titkot tartsatok,Az istenekre kérlek, kedves asszonyok;Mert ha anyám megtudná, biztosan hiszem,Merészségem gyászossá lenne én reám.(Átveszi Elektra levágott fürtjeit s az övet. Azután el.)Kar. Ha nem téved a jós szellem igéje,S nem hagyott el az értelem:Mert jelenti jöttétAz isteni igazság büntető keze,Boszúja nincs messze már, óh gyermekem!Ez éji látományEnyhe fuvallatáraBennem új remény fakad;Nem fogja elfeledni a hellen vezér, atyád,Az ősi kétélű szekercze ércz csapásait,Melyek gonoszul, gyalázattal megölték őt.
Kar. Jó indulattal szólok,Mint hű anyád tanácslom:Ne tégy bajodhoz új bajt.Elektra. Ah! lehet-e mérsékleni bánatom’?Illik-e, mondd, feledni a holtakat?Hol van az ember, ki erre képes?Nem kell ilyentől tisztelet;És ha boldogság vár reám,Ne legyen békével enyém,Ha feledve atyámat, elnémulBús zokogásom.Hiszen ha a halott megsemmisülve lennFekszik föld alatt,És a büntetésNem sujtotta le gyilkosait:Nincs akkor szégyen,Se’ jámborság az emberek közt.Kar. Oh gyermekem, javadra jöttem és magamJavára, ám ha nem szólok jól, úgy legyenA te kivánatod szerint, mi követünk.Elektra. Valóban szégyenelnem kell, oh asszonyok,Hogy oly levertnek tüntet föl a sok panasz;De mert erőszak kényszerit, hogy igy tegyek,Bocsássatok meg. Mily nemes nő tenne mást,Ki szemmel látja atyjának balvégzetét,Miként én látom, éjjel, nappal egyaránt,Nem fogyva, inkább gyarapodva szüntelen?Hiszen szülő anyám kezéből jött reámA legszörnyűbb baj; egy födél alatt lakomAzokkal enházamban, kik meggyilkolákAtyámat; ők parancsolóim; rajtok áll,Megvonni tőlem, vagy megadni részemet.És mit gondoltok, mily órákat élek át,Midőn Aegisthost látom ülni trónusánAtyámnak, látom azt a köntöst tagjain,Melyet atyám viselt, s áldozni látom őtA tűzhely mellett, hol atyámat megölé;És látom azt, mi mindennél több fertelem,Atyámnak nászágyában a gyilkost magát,Boldogtalan anyámmal, ha még mondhatomAnyámnak őt, ki ágyát ezzel osztja meg;Ki vakmerően ily gonosz karjában él,S a boszus fúriáktól nem remeg szive;Nem, mintha még örülne annak, mit müvelt,A hányszor újra fordul az a nap, melyenAtyámat meggyilkolta áruló csele,Dalt, tánczot rendel, és havonkint gödölyétÁldoz fel a védistenek oltárain.És látva ezt a házban, én boldogtalan,Sirok, kesergek a szégyenletes napon,Melyet atyám emléknapjának mondanak –Ah egymagamban! Hisz még azt sem engedik,Hogy annyit sirjak, mennyit szívem sirni vágy.Mert ez az asszony, kit nemesnek mondanak,Szidalmazó szavakkal igy kiált reám:Istentelen teremtés, egyedül a teAtyád veszett el? Nem gyászol más ember is?Halj meg hát nyomorultan és e kínodatNe oltsák el az alvilági istenek!Igy gúnyol; ám ha azt találja hallani,Hogy jő Orestes: akkor dühvel rám rohan,Sikoltva: Nemde ezt neked köszönhetem?Nem a te műved volt ez, a ki ellopádOrestest tőlem és titokban elvivéd?De tudd meg, elnyered még méltó díjadat!Ekként üvölt rám; híres kedvese pedigMellette állva még ingerli ellenem,A nyomorult, a mindig gyáva szörnyeteg,Ki asszonyok frigyével küzdi harczait.És én szegény, Orestest várva szüntelen,Hogy sorsomon segítsen, egyre sorvadok.Mert késedelme tönkre tette egyarántJelen s jövő reményem minden vígaszát.Ily állapotban ah! ki tudna, kedvesim,Kegyes, türelmes lenni? Hisz rosz végzetünkMagunkat is rossz vágyra, tettre kényszerit.Kar. Ugyan mondd, mig te ily módon beszélsz velünk,Itthon van-e Aegisthos vagy eltávozott?Elektra. Bizonynyal nincs itt. Hisz másképen, azt hiszed,Távozhatnám a házból? A mezőre ment.Kar. Ha igy van, akkor én is többet merhetek,S bátrabban is beszédbe állhatok veled.Elektra. Eltávozott, kérdezz hát tetszésed szerint.Kar. Kérdésem ebből áll: Mit tudsz öcséd felől?Jön-é vagy késik? Ezt szeretném hallani.Elektra. Ezt mondja mindig, ámde mondja s nem teszi.Kar. A férfiú, ha nagy munkába fog, haboz.Elektra. Midőn megmentém éltét, nem haboztam én.Kar. Bizzál; ő jó, s nem hagyja el szeretteit.Elektra. Oh elhiszem; máskép nem élhetnék soká.Kar. Ne szólj tovább; Chrysothemist, testvéredet,Atyád s anyád leányát látja most szemem,A házból jönni áldozattal, a minőtHalottak emlékére szoktak nyujtani.
(Chrysothemis jő a palotából.)
Chrysothemis. Miért jösz kedves nővér, a kapu elé,Hogy ismét hallasd gyászos jajgatásodat?Nem tanulád meg ily hosszú idő alatt,Hogy hasztalan haragnak át ne add magad?Hisz én is érzem e fájdalmat, engem isGyötör e kín; s ha volna rá elég erőm,Meg is mutatnám nyiltan azt, mit érezek.De a vitorlát most a vészben bevonom,S nem látszom azt akarni, a mit nem birok.Ohajtom, testvér, bár tennél ekként te is.Lehet, hogy nem az én szavam helyes, hanemA te itéleted; de hogyha szabadonKivánok élni, az erőnek engedek.Elektra. Oh szégyen! el tudod feledni az atyát,Ki nemze, és csak arra gondolsz, a ki szült.Mert minden intés, melylyel engem oktatál,Ő tőle van, magadtól nem jött semmi sem.Válaszsz tehát: vagy esztelennek mondalak,Vagy józan észszel feledéd szerettidet;Hisz ép’ most mondád, volna csak elég erőd,Ugy megmutatnád gyűlölségedet nekik;S midőn atyámért bosszut állni akarok,Te nem segitsz, de gátolón utamba lépsz.Nem egyesűlne így a bajjal gyávaság?Tanits meg, vagy tanuld meg tőlem, mily haszonÉrhetne engem, ha megszünnék panaszom?Hisz rosszul bár, de élek, s ez elég nekem.És gyötröm őket, s a halottat tisztelem,Ha ott alant még érez örömet a szív.Te gyűlöletről szólva, csak szóval gyülölsz,De tettel a gaz gyilkosoknak társa vagy.Én nem hajolnék meg előttök, bárha mindElőmbe raknák gazdag ékességidet,Melyek rajtad ragyognak; légyen asztalodDúsan teritve, élvezz fényes lakomát:Az én egyetlen táplálékom bánatomLegyen; dicsőséged nem vágyom osztani,Te sem kivánnád józan észszel. Ámde mostLegjobb atyádnak mig lehetnél gyermeke,Légy az anyád leánya.21)Rosznak látszol igy,Elárulván szerettidet s a holt atyát.Kar. Az istenekre, semmi szenvedély! HiszenMindkettőtök szavába’ van jó és helyes,Ha te reá hallgatnál, s ő viszont reád.Chrysothemis. Hozzá vagyok már szokva én, oh asszonyok,Az ily beszédhez; most se’ hoztam volna fel,Ha nem hallottam volna, mily szörnyű veszélyKözelg felé, hogy elnémitsa panaszát.Elektra. Mondd hát a szörnyűt, és ha rosszabb mostaniGyötrelmemnél, többé nem szólok ellened.Chrysothemis. Elmondom híven mindazt, mit magam tudok.Ha meg nem szűnik panaszod, szándékuk az,Hogy olyan helyre küldenek, hol a napotTöbbé nem látod, és sötét börtönfalakKözött, távol hazánktól, sirhatsz sorsodon.Gondold meg ezt s később majd kinjaid közöttNe vádolj engem. Térj eszedre, mig lehet.Elektra. Ez szándokuk hát, igy tennének ők velem?Chrysothemis. Bizonynyal igy, mihelyt Aegisthos visszatérElektra. Ugy rajta! térjen is hát vissza mielőbb.Chrysothemis. Mit kivánsz e szavaddal, oh boldogtalan?Elektra. Aegisthos visszatértét, ha ez szándoka.Chrysothemis. Hogy szenvedés gyötörjön? Merre tévelyegsz?Elektra. Hogy mentől távolabbra fussak tőletek.Chrysothemis. Nem gondolsz életeddel, mely most a tied?Elektra. Valóban szép, csodálandó egy élet ez.Chrysothemis. Szép lenne, csak te hallgatnád az ész szavát.Elektra. Szeretteimhez rossznak lenni ne tanits.Chrysothemis. Nem is tanitlak; ámde tiszteld az erőst.Elektra. Tiszteld magad; nem illik hozzám ily tanács.Chrysothemis. Pedig szép elkerülni esztelen bukást.Elektra. Ha buknom kell, atyámért küzdve bukjam el.Chrysothemis. Atyám, tudom jól, megbocsátja ezt nekem.Elektra. Ily szókat helyben hagyni rosszakhoz való.Chrysothemis. Nem tartasz hát velem, nem fogadod szavam’?Elektra. Valóban nem. Soh’se legyek ily esztelen!Chrysothemis. Tovább megyek hát, merre küldtek, útamon.Elektra. Hová indulsz? Kiért van e gyászáldozat?Chrysothemis. Atyám sirjára küldi általam anyám.Elektra. Mit? Legnagyobb ellenségének küldi ezt?Chrysothemis. A kit meggyilkolt; ezt akartad mondani.Elektra. Ki gondolt erre? Mily barátja vette rá?Chrysothemis. Azt vélem, rémes éji látománya volt.Elektra. Oh ősi istenim, csak most segitsetek!Chrysothemis. Reményre gerjeszt tán ez éji borzalom?Elektra. Beszéld el álmát, aztán megfelelhetek.Chrysothemis. Kevés az, mit felőle mondhatok neked.Elektra. Beszéld el ezt; kicsiny szó gyakran volt elég,Halandót fölemelni vagy lesujtani.Chrysothemis. Atyánkat látta volna, szóbeszéd szerint,Ismét életre kelve megjelenni ésMelléje állni; s megragadva a jogart,Mely hajdan az övé volt, most Aegisthosé,A tűzhely mellett állitá fel; galy fakadtBelőle tüstént, melynek gazdag lombjaiEgész Mykene országát beárnyalák.Igy hallám attól, ki jelen volt, a midőnEz álmát elbeszélte Helios előtt.22)De ennél többet nem tudok, csak azt tudom,Hogy félelmében küld a sirhoz engemet.Az istenekre kérlek hát, fogadd szavam,S ne vonj magadra vészt meggondolatlanul;Ha nem követsz most, majd a baj rákényszerit.Elektra. Ne tégy atyánk sirjára semmit, kedvesem,Azokból, mik kezedben vannak; sérelemS gonoszság volna, holt atyádnak nyujtaniEz ellenséges asszony adományait;Nem, dobd a vizbe, vagy ásd mélyen föld alá,Honnan ne érjék el atyánk sirját soha;Maradjanak elrejtve drága kincsül ott,E nő számára, majd ha meghal egykoron.Ha nem a nők legvakmerőbbje volna ő,E gyűlölt áldozattal meg nem hintenéA férfiúnak sirját, kit meggyilkola.Gondold meg, vajjon szívesen fogadja-eSirjában tőle a halott ez adományt,Ki aljasul meggyilkolá, mint ellenétMegcsonkitá, és kardja véres foltjaitFejéhez törlé; s azt hiszed, ez áldozatKi fogja engesztelni a gyilkos bünét?Oh nem! Hagyj fel hát ezzel; vágd le fürtjeidVégszálait; im én szegény, hozzá teszemSaját hajam’ – kevés ez, ámde mindenemNekem –, áldozd fel egyszerű hajfürtimet,S ez övemet, melyen nem csillog semmi dísz.S a porba hullva kérd őt, jöjjön most a földAlól, legyen segélyünk ellenink között,Hogy gyermeke Orestes diadalmasanLábbal tiporja atyja ellenségeit,S mi e csekély ajándékoknál gazdagabbKezekkel áldozhassunk sirján egykoron.Hiszem, valóban hinni kezdem, ő vala,Ki ezt a szörnyü álomképet küldte rá;De te, oh testvér, tedd meg e szolgálatot,Nekem, magadnak és atyánknak, az emberekLegjobbikának, a ki Hadesben pihen.Kar. Kegyesség szól e szűz ajkán, s te kedvesem.Ha józan kívánsz lenni, megteszed szavát.Chrysothemis. Meg is teszem; mert hol a jog parancsa szól,Ott nem vitázni, ámde gyorsan tenni kell,De míg ezt megkisérlem, titkot tartsatok,Az istenekre kérlek, kedves asszonyok;Mert ha anyám megtudná, biztosan hiszem,Merészségem gyászossá lenne én reám.
(Átveszi Elektra levágott fürtjeit s az övet. Azután el.)
Kar. Ha nem téved a jós szellem igéje,S nem hagyott el az értelem:Mert jelenti jöttétAz isteni igazság büntető keze,Boszúja nincs messze már, óh gyermekem!Ez éji látományEnyhe fuvallatáraBennem új remény fakad;Nem fogja elfeledni a hellen vezér, atyád,Az ősi kétélű szekercze ércz csapásait,Melyek gonoszul, gyalázattal megölték őt.
Ellenversszak.Már a sok karu, sok lábu Erinys23)Érczlépéseivel közelgSzörnyű leshelyéből.Boszút lihegve a buják fejére, kikTilos menyegzőt gyilokkal ültenek.Azért reménylem én,Gyász jele lesz ez álomA gonosztevőkre ésA czinkosokra. Mert az éjek szörnyü álmai,S az istenek jóshangja – mind hiú káprázatok,Ha nem hoz ez éji látvány üdvöt és áldást.
Már a sok karu, sok lábu Erinys23)Érczlépéseivel közelgSzörnyű leshelyéből.Boszút lihegve a buják fejére, kikTilos menyegzőt gyilokkal ültenek.Azért reménylem én,Gyász jele lesz ez álomA gonosztevőkre ésA czinkosokra. Mert az éjek szörnyü álmai,S az istenek jóshangja – mind hiú káprázatok,Ha nem hoz ez éji látvány üdvöt és áldást.
Végdal.Oh te, az ősi PelopsMerész versenyfutása!Mennyi nyomorral sujtádEzt a hont.Mert a mióta MyrtilosTenger ölében pihen,Melybe az árulóKéz aranyos szekérrőlÁlnokul ledobta:Nem hagyáEl azóta e házatÖrök iszonyú átok.24)(Klytaemnestra kijő a palotából. Utána hölgyek, áldozati adományokkal.)Klytaemnestra. Ugy látszik, ismét fékvesztetten kóborolsz;Mert távol jár Aegisthos, ki meggátola,Hogy a kapun kivül gyalázd tiéidet;De most távollétében nem gondolsz velemSemmit sem. Sokszor és sokaknak kürtöléd,Hogy vakmerően s jogtalan uralkodom,Gyalázattal tetézve téged s dolgaid.Pedig én nem gyalázlak, csak megtorlom azt,A mit te számtalanszor kezdesz ellenem.Atyádat én ölém meg – mert mindig csak eztHozod fel ellenemben – úgy van, megölém;Tudom jól; nincs szándékom eltagadni ezt;Diké25)vevé el éltét, nem csak én magam;Őt kellett volna ész szerint segítened.Mert ez atyád, kiért most egyre húll könyűd,A hellenek közt egyedül merészeléFeláldozni nővéredet, bár atyja voltCsupán, s nem szülte, mint én, fájdalmak között.Ugyan tanits meg hát, kinek javára, mértÁldozta őt fel? Argos népeért talán?Ám ennek nem volt lányom éltéhez joga,De ha Menelaos kedvéért ölte megLeányomat, nem állhaték jogos boszút?Nem volt-e ennek is két gyermeke, kiketInkább megölhetének, mint leányomat?Hiszen szülőikért kelt útra a sereg.Avagy tán Hades égőbb vágygyal éhezettAz én szülötteimre, mint övéire?Vagy jobban szereté e rossz atya az énSzülötteimnél Menelaos sarjait?Nem esztelen s gonosz lelkű az ily atya?Én azt hiszem, bár kedved ellen mondom is.De a halott, ha szólna, szint’ ezt mondaná.A mit tevék, nem bántam én meg azt soha;De ha te rossznak tartod véleményemet,Keresd, mi jobb, s csak aztán szólj meg másokat.Elektra. Nem mondhatod, hogy én kezdélek bántani,S csak megtorlásul kelle most ezt hallanom.De ha szabad beszélnem, elmondom nekedA holtról és testvéremről az igazat.Klytaemnestra. Beszélj; ha mindig ekként kezdenéd a szót,Nem ingerelne bosszuságra ellened.Elektra. Beszélek hát. Atyámat, mondod, megöléd.Van ennél szégyenítőbb vallomás, akárJoggal téved, akár nem? S én mondom neked,Nem a jogos boszú vezérle, ám e roszEmber beszélt rá, a kinek most nője vagy.Kérdezd meg a vadászó Artemist: kinekBünéért zárt el Aulisban minden szelet?Vagy nem, megmondom én: hisz őt nem kérdheted.Atyám ez istennő berkében egykoronÜzőbe vett (igy hallám ezt) egy tarka, szépAgancsu szarvast, és elejtve a vadat,Ajkán dicsekvő szó talált kisiklani.Ezért haragra gyulva Leto gyermeke,Lelánczolá Achaja sergét, míg atyámVáltságul önnön lányát adta a vadért.Ezért áldozták őt fel; máskép a seregNem juthatott sem Ilionba, sem haza.Ezért volt kénytelen hosszú küzdés utánOd’adni lányát, és nem Menelaosért,De ha – szavad szerint beszélve – kedveértTevé is mindezt: volt ezért neked jogodBoszúból őt megölni? Mily törvény szerint?Vigyázz, ily törvényt hozva emberek közé,Ne hozz magadra megbánását és szenvedést.Mert ha megöljük egyikért a másikat,Először is te halsz meg méltó jog szerint.Lásd, mily hiú ürügyre épited szavad’.Mert fejtsd meg azt, ha kedved tartja, mért fediA legborzasztóbb bűnök szennye fejedet,Miért osztod meg a gonoszszal ágyadat,Kivel atyámat egykoron meggyilkolád,S kitől most gyermeket szülsz; és elkergetedA tiszta násznak tiszta sarjadékait.Miként dicsérhetném ezt? Vagy tán erre isAzt mondod, hogy boszúból tetted lányodért?Szégyen reád, ha mondod; mert nem szép soha,Lányod miatt az ellenséggel kötni nászt.De nincs hatalmam téged jóra inteni,Téged, ki egyre azt kiáltod, hogy anyánkNevét gyalázzuk; bár irántunk, azt hiszem,Inkább úrnőnek, mint anyának mondhatunk;Hisz oly gyász éltet élek, annyi gyötrelemJut tőled és férjedtől osztályrészemül.S Orestes is, alig kerülve el kezed,Kinnal hurczolja messze földön életét;Kiért oly sokszor vádolál, hogy ellenedBoszúra nevelem. Meg is tenném bizony,Ha volna rá hatalmam, tudd meg ezt. AzértKiálts ki hát gonosznak az egész világElőtt, akár szájasnak, szemtelennek is!Hiszen ha mind e roszban járatos vagyok,Fajodnak szégyenére úgy nem válhatok.Kar. Látom, haragra lobbant; ám nem látom azt,Hogy számba vennék, jogosan haragszik-e.Klytaemnestra. Ugyan mit szükség számba vennem ez iránt,Ki vakmerőn gyalázza anyjának nevét,S hozzá ily korban? Vajjon mégsem gondolod,Hogy semmitől sem tartja vissza szégyene?Elektra. Tudd meg, szégyen piritja arczomat, habárNem is teszed fel rólam; azt is jól tudom,Hogy nem hozzám s koromhoz illők tetteim.De a te ellenséges lelked s műveidErővel ily tettekre kényszerítenek.Rosz tettekből tanuljuk a rosz tetteket.Klytaemnestra. Arczátlan szörny! Valóban tettem és szavamTulságos sok beszédet engedett neked.Elektra. Magad beszélsz, nem én; hiszen te műveledA tettet, és minden tett megleli nevét.Klytaemnestra. Hatalmas Artemisre! el nem kerülödA büntetést, mihelyt Aegisthos visszatér.Elektra. No lásd, haragra lobbanál, holott szabadSzót engedél; de meghallgatni nem tudod.Klytaemnestra. De hát nyugodtan még áldozni sem lehet,Mivel szabad pórázra hagytam nyelvedet?Elektra. Csak rajta, áldozz, nem zavarlak. AjkamatTöbbé ne vádold, mert egy szót sem szólok én.Klytaemnestra(egyik hölgyéhez). Nyujtsd hát te, ki mellettem állsz, az áldozatGyümölcseit ez istennek, hogy hallja megImáimat jelen borzalmaim között. (Az oltár felé fordul.)Hallgasd meg hát, oh Phoebos, védő istenem,Elfojtott hangom’; mert nem híveim közöttBeszélek hozzád, és minden szót nem lehetNapfényre hoznom, míg ez itt mellettem áll,Nehogy boszúja és nem pihenő szavaAz összes várost csalfa hirrel töltse be.Hallgass meg hát úgy, a mint hozzád szólok én.A kétértelmü álomképet, a melyetMa éjjel láttam, hogyha kedvezőt jelent,Engedd rajtam beteljesülni, nagy király!De hogyha rossz, úgy forditsd ellenimre azt,S ne hadd, hogy bárki álnok csellel e jelenJólétemet képes legyen megdönteni;Oh add, hogy éltem mindig felhőtlen legyen,S békével kormányozzam Atreus lakát,Szeretteim körében, kikkel most vagyok;S boldog napokra keljek gyermekim között,Kiket nem lázit ellenem rosz indulat.Hallgasd meg ezt, oh nagy Apollo, kegyesen,És add meg mindnyájunknak, a mit kér imánk;A többi mást, habár szóval nem mondom is,Isten létedre, úgy hiszem, jól ismered.Hisz mindent tisztán látnak Zeus szülöttei.(A nevelő fellép.)Nevelő. Oh idegen nők, mint lehetne biztosanMegtudnom, ez-e Aegisthos király laka?Kar. Valóban ez, oh idegen; jól gondolád.Nevelő. S nem tévedek, ha ezt nejének gondolom?Királynénak mutatja fényes külseje.Kar. Minden bizonynyal; a királyné ez maga.Nevelő. Üdvözlégy, oh királyné! Kedves hirt hozokNeked s férjednek, jó barátod résziről.Klytaemnestra. Örömmel hallom; ámde mindenekelőttKivánom tudni, mily embertől küldetél?Nevelő. Phanoteus Phokisból fontos hirt izen.Klytaemnestra. Minő hirt, mondd, oh idegen? Hisz jól tudom,Baráttól csak baráti szót hozhatsz nekünk.Nevelő. Meghalt Orestes; ennyi röviden a hir.Elektra. Oh jaj nekem, meghaltam én is e napon!Klytaemnestra. Mit mondasz, oh mit mondasz? Ne ügyelj reá.Nevelő. Meghalt Orestes, mondtam, s mondom újra most.Elektra. Ah én szegény, elvesztem, semmivé levék!Klytaemnestra. Gondolj magad dolgával. Te meg idegen,Beszéld el a valót nekem. Mint halt meg ő?Nevelő. Ezért küldettem; elmondom hát a valót.Hellas dicső harczünnepére megjövén,Hogy Delphi játékában küzdő részt vegyen,Alig hallá a hirnök harsány szózatát,Versenyfutást hirdetve első harcz gyanánt:Mindenkitől csodálva, megjelent legott,S mint várható volt, megfutván a pályatért,A győzelem dicső jutalmát elnyeré.Hogy a sokat kevés szavakkal mondjam el:Nem láttam ily erőt s ily tetteket soha.Ez egyet halld: a pálya minden versenyén,Mit a harczbírák hirdetének ős szokásSzerint, övé volt minden győzedelmi díj;Mindenki őt magasztalá, az argosit;Orestes – mondák – Agamemnon hős fia,Ki hajdan Hellas híres sergét vezeté.Igy történt; ám ha isten karja sujt reánk,Csapásitól nem óv meg semmi hős erő.Másnap, midőn a fürge lábú paripákGyors versenyére jött a sor napkeltekor,Számos szekérhajtóval ő is megjelent.Achaja egyet külde, egyet Sparta is,Kettő jött Libyából kettős fogaton;Utánuk ötödiknek ő jött thessaliLovakkal; majd Aetoliából pej csikónA hatodik; magnesi volt a hetedik;Fehér lovakkal külde egyet Aenia;Az isten épitette Athen26)szülte aKövetkezőt; s boeoti zárta be a sort.Majd rendbe álltak, a miként a harczbirákTüzték ki sors szerint a szekerek helyét,S az érczkürtnek szavára elszáguldtanak,A méneket biztatva és a zabolátRángatva; a dübörgő szekerek zajaBetölté az egész utat; magasra szálltA por; egymásra tódult a szekértömeg,És nem kimélte egyikök sem ostorát,Hogy hátra hagyja társa tengelyét s lovát.Mert a küllőket s a versenyzők vállaitHabbal szórták be a tajtékzó paripák.De ő a mint kerékagyával súroláA legszélső korlátot, rudasát szabadFutásra hagyva, visszarántá nyergesét.Kezdetben egyenest haladt a tiz szekér;De nemsokára elragadják AeniaKüldöttét bokros ménei, s a többivelSzemközt rohanva hat-hét forduló után,Homlokkal Barke27)szekérnek rontanak;Egymásra dőlt ez egy baj folytán mind a kétKocsi, s az egyik széttöré a másikat,Szekér-romok boríták Krisa mezejét.De az ügyes atheni észrevevé ezt,Kitér az útból és megáll, a paripákZavart hullámit oldalt hagyja hirtelen.A sor végén haladt Orestes, méneitNem fárasztván, a verseny végében bizott;De látva, hogy csak még egy versenytárs maradt,Utána száguld, harsány hanggal sürgetiGyors méneit; utól is éri csakhamar,S egymás mellett vágtatnak, majd ez, majd amazElőzi meg lófejjel társa fogatát,Baj nélkül végze eddiglen futást,Töretlen szekéren állt töretlen a hős;De most a fordulónál meglazitva balLovának gyeplőszárát, észrevétlenülA korláthoz csapódott; eltört tengelye,S ő bakjáról lebukva, bekeveredettA szétszakadt szíjakba; és hogy földre húllt,A pályán végig száguldoztak ménei.A néptömeg szemlélve gyászos esetét,Hangos sirással jajgat ez ifjú felett,Ki ily tettekre ily gyötrelmet nyert dijul,A földön vonszoltatva, majd az ég feléForditva lábát; miglen versenytársaiMegálliták nagy fáradsággal méneit,S kioldák vérző testét, melynek nyomorultAlakját meg nem ismeré baráti szem.Égő máglyára tették tüstént, s phokisiVálasztott férfiak elhozzák most kicsinyEdényben nagy testének gyászos hamvait,Hogy önhazája földén fedje síri hant.Igy történt ez. Fájdalmas elbeszélve is,De látni mindazt, mint mi láttuk: legnagyobbMinden keserv közt, melyet láttam valaha.Kar. Hajh! látom, ős királyaink egész fajaKipusztul immár végső sarjadékaig.Klytaemnestra. Oh Zeus, mi ez? Szerencsének nevezzem-e,Vagy gyásznak, mely hasznot hajt? Mily kinos, sajátGyötrelmem árán váltanom meg éltemet.Nevelő. Mért csügged e beszédre, oh asszony, szived?Klytaemnestra. Hatalmas a szülő szerelme; gyermekét,Bár roszat szenved tőle, nem gyülölheti.Nevelő. Úgy látszik hát, hiában jöttem én ide.Klytaemnestra. Nem úgy. Miként lett volna útad hasztalan.Holott biztos hírt hoztál a halott felől,Ki szivemnek szülötte lévén, elhagyáEmlőmet, ápolásomat, és idegenFöldön bujdosva, a mióta távozottE honból, többé szemmel nem tekinte rám,De atyjáért szörnyű boszúval rémitett;Hogy enyhe álom éjjel, nappal egyarántKerülte szempillámat; s minden pillanatA haldokló utolsó percze volt reám.De mától fogva többé nem remeg szivemE lánytól s tőle, mert e lány nagyobb csapásVolt rám, lakomban élve s szíva szüntelenSzivemnek tiszta vérét; ámde ezutánNyugodtan élünk, nem ijeszt már bosszuja.Elektra. Oh én boldogtalan! Most már sirathatomHalálodat, Orestes, mert gyász sorsodatAnyád gúnynyal tetézi. Jól van-e ez így?Klytaemnestra. Te nem vagy jól; de az, a mint van, jól van úgy.Elektra. Oh halld ezt, a halottnak bosszu-szelleme!Klytaemnestra. Hallá azt, a mit kelle, s jól meghallgatá.Elektra. Csak gúnyolódjál, hisz szerencse ére most.Klytaemnestra. Bizony Oresteseddel meg nem döntöd azt.Elektra. Ah! megdőltünk mi, s téged meg nem dönthetünk.Klytaemnestra. Nagy hálát érdemelne jöttöd, idegen,Ha ennek nyelvességét is megdöntenéd.Nevelő. Ha minden jól van, úgy én eltávozhatom.Klytaemnestra. Oh nem; méltatlan volna e gyors távozásHozzám s a küldő jó baráthoz egyaránt.Lépj hát a házba, ám e lányt hagyd ide kinnJajgatni önnön és szerettinek baján.(Klytaemnestra kiséretével s a nevelővel a palotába megy.)Elektra. Azt vélitek, bánkódik e boldogtalan,Vagy szörnyü fájdalmában könnyet ejt szeme,Hogy így kellett fiának elpusztulnia?Igen, nevetve távozott. Oh én szegény!Orestesem, halálod mily halál reám!Mert elvivéd magaddal a végső reményt,Mely egyedül maradt szivemben vígaszul,Hogy megjösz egykor élve és megbosszulodAtyánkat s engem. Most hová forduljak én?Mert egyedül vagyok, megfosztva tőled ésAtyámtól. Rabszolgává kell lennem megint,A leggyülöltebb emberek között, atyámGyilkosai közt. Nemde szép sors vár reám?De egy födél alatt bizonynyal nem lakomVelök jövőre; nem, itt e kapu előttFog elhagyatva elhervadni életem.Hadd öljön meg, kinek terhére van könyemA palotában; jótét lesz rám a halál,És kín az élet, mert nem vágyom élni már.
Oh te, az ősi PelopsMerész versenyfutása!Mennyi nyomorral sujtádEzt a hont.Mert a mióta MyrtilosTenger ölében pihen,Melybe az árulóKéz aranyos szekérrőlÁlnokul ledobta:Nem hagyáEl azóta e házatÖrök iszonyú átok.24)
(Klytaemnestra kijő a palotából. Utána hölgyek, áldozati adományokkal.)
Klytaemnestra. Ugy látszik, ismét fékvesztetten kóborolsz;Mert távol jár Aegisthos, ki meggátola,Hogy a kapun kivül gyalázd tiéidet;De most távollétében nem gondolsz velemSemmit sem. Sokszor és sokaknak kürtöléd,Hogy vakmerően s jogtalan uralkodom,Gyalázattal tetézve téged s dolgaid.Pedig én nem gyalázlak, csak megtorlom azt,A mit te számtalanszor kezdesz ellenem.Atyádat én ölém meg – mert mindig csak eztHozod fel ellenemben – úgy van, megölém;Tudom jól; nincs szándékom eltagadni ezt;Diké25)vevé el éltét, nem csak én magam;Őt kellett volna ész szerint segítened.Mert ez atyád, kiért most egyre húll könyűd,A hellenek közt egyedül merészeléFeláldozni nővéredet, bár atyja voltCsupán, s nem szülte, mint én, fájdalmak között.Ugyan tanits meg hát, kinek javára, mértÁldozta őt fel? Argos népeért talán?Ám ennek nem volt lányom éltéhez joga,De ha Menelaos kedvéért ölte megLeányomat, nem állhaték jogos boszút?Nem volt-e ennek is két gyermeke, kiketInkább megölhetének, mint leányomat?Hiszen szülőikért kelt útra a sereg.Avagy tán Hades égőbb vágygyal éhezettAz én szülötteimre, mint övéire?Vagy jobban szereté e rossz atya az énSzülötteimnél Menelaos sarjait?Nem esztelen s gonosz lelkű az ily atya?Én azt hiszem, bár kedved ellen mondom is.De a halott, ha szólna, szint’ ezt mondaná.A mit tevék, nem bántam én meg azt soha;De ha te rossznak tartod véleményemet,Keresd, mi jobb, s csak aztán szólj meg másokat.Elektra. Nem mondhatod, hogy én kezdélek bántani,S csak megtorlásul kelle most ezt hallanom.De ha szabad beszélnem, elmondom nekedA holtról és testvéremről az igazat.Klytaemnestra. Beszélj; ha mindig ekként kezdenéd a szót,Nem ingerelne bosszuságra ellened.Elektra. Beszélek hát. Atyámat, mondod, megöléd.Van ennél szégyenítőbb vallomás, akárJoggal téved, akár nem? S én mondom neked,Nem a jogos boszú vezérle, ám e roszEmber beszélt rá, a kinek most nője vagy.Kérdezd meg a vadászó Artemist: kinekBünéért zárt el Aulisban minden szelet?Vagy nem, megmondom én: hisz őt nem kérdheted.Atyám ez istennő berkében egykoronÜzőbe vett (igy hallám ezt) egy tarka, szépAgancsu szarvast, és elejtve a vadat,Ajkán dicsekvő szó talált kisiklani.Ezért haragra gyulva Leto gyermeke,Lelánczolá Achaja sergét, míg atyámVáltságul önnön lányát adta a vadért.Ezért áldozták őt fel; máskép a seregNem juthatott sem Ilionba, sem haza.Ezért volt kénytelen hosszú küzdés utánOd’adni lányát, és nem Menelaosért,De ha – szavad szerint beszélve – kedveértTevé is mindezt: volt ezért neked jogodBoszúból őt megölni? Mily törvény szerint?Vigyázz, ily törvényt hozva emberek közé,Ne hozz magadra megbánását és szenvedést.Mert ha megöljük egyikért a másikat,Először is te halsz meg méltó jog szerint.Lásd, mily hiú ürügyre épited szavad’.Mert fejtsd meg azt, ha kedved tartja, mért fediA legborzasztóbb bűnök szennye fejedet,Miért osztod meg a gonoszszal ágyadat,Kivel atyámat egykoron meggyilkolád,S kitől most gyermeket szülsz; és elkergetedA tiszta násznak tiszta sarjadékait.Miként dicsérhetném ezt? Vagy tán erre isAzt mondod, hogy boszúból tetted lányodért?Szégyen reád, ha mondod; mert nem szép soha,Lányod miatt az ellenséggel kötni nászt.De nincs hatalmam téged jóra inteni,Téged, ki egyre azt kiáltod, hogy anyánkNevét gyalázzuk; bár irántunk, azt hiszem,Inkább úrnőnek, mint anyának mondhatunk;Hisz oly gyász éltet élek, annyi gyötrelemJut tőled és férjedtől osztályrészemül.S Orestes is, alig kerülve el kezed,Kinnal hurczolja messze földön életét;Kiért oly sokszor vádolál, hogy ellenedBoszúra nevelem. Meg is tenném bizony,Ha volna rá hatalmam, tudd meg ezt. AzértKiálts ki hát gonosznak az egész világElőtt, akár szájasnak, szemtelennek is!Hiszen ha mind e roszban járatos vagyok,Fajodnak szégyenére úgy nem válhatok.Kar. Látom, haragra lobbant; ám nem látom azt,Hogy számba vennék, jogosan haragszik-e.Klytaemnestra. Ugyan mit szükség számba vennem ez iránt,Ki vakmerőn gyalázza anyjának nevét,S hozzá ily korban? Vajjon mégsem gondolod,Hogy semmitől sem tartja vissza szégyene?Elektra. Tudd meg, szégyen piritja arczomat, habárNem is teszed fel rólam; azt is jól tudom,Hogy nem hozzám s koromhoz illők tetteim.De a te ellenséges lelked s műveidErővel ily tettekre kényszerítenek.Rosz tettekből tanuljuk a rosz tetteket.Klytaemnestra. Arczátlan szörny! Valóban tettem és szavamTulságos sok beszédet engedett neked.Elektra. Magad beszélsz, nem én; hiszen te műveledA tettet, és minden tett megleli nevét.Klytaemnestra. Hatalmas Artemisre! el nem kerülödA büntetést, mihelyt Aegisthos visszatér.Elektra. No lásd, haragra lobbanál, holott szabadSzót engedél; de meghallgatni nem tudod.Klytaemnestra. De hát nyugodtan még áldozni sem lehet,Mivel szabad pórázra hagytam nyelvedet?Elektra. Csak rajta, áldozz, nem zavarlak. AjkamatTöbbé ne vádold, mert egy szót sem szólok én.Klytaemnestra(egyik hölgyéhez). Nyujtsd hát te, ki mellettem állsz, az áldozatGyümölcseit ez istennek, hogy hallja megImáimat jelen borzalmaim között. (Az oltár felé fordul.)Hallgasd meg hát, oh Phoebos, védő istenem,Elfojtott hangom’; mert nem híveim közöttBeszélek hozzád, és minden szót nem lehetNapfényre hoznom, míg ez itt mellettem áll,Nehogy boszúja és nem pihenő szavaAz összes várost csalfa hirrel töltse be.Hallgass meg hát úgy, a mint hozzád szólok én.A kétértelmü álomképet, a melyetMa éjjel láttam, hogyha kedvezőt jelent,Engedd rajtam beteljesülni, nagy király!De hogyha rossz, úgy forditsd ellenimre azt,S ne hadd, hogy bárki álnok csellel e jelenJólétemet képes legyen megdönteni;Oh add, hogy éltem mindig felhőtlen legyen,S békével kormányozzam Atreus lakát,Szeretteim körében, kikkel most vagyok;S boldog napokra keljek gyermekim között,Kiket nem lázit ellenem rosz indulat.Hallgasd meg ezt, oh nagy Apollo, kegyesen,És add meg mindnyájunknak, a mit kér imánk;A többi mást, habár szóval nem mondom is,Isten létedre, úgy hiszem, jól ismered.Hisz mindent tisztán látnak Zeus szülöttei.
(A nevelő fellép.)
Nevelő. Oh idegen nők, mint lehetne biztosanMegtudnom, ez-e Aegisthos király laka?Kar. Valóban ez, oh idegen; jól gondolád.Nevelő. S nem tévedek, ha ezt nejének gondolom?Királynénak mutatja fényes külseje.Kar. Minden bizonynyal; a királyné ez maga.Nevelő. Üdvözlégy, oh királyné! Kedves hirt hozokNeked s férjednek, jó barátod résziről.Klytaemnestra. Örömmel hallom; ámde mindenekelőttKivánom tudni, mily embertől küldetél?Nevelő. Phanoteus Phokisból fontos hirt izen.Klytaemnestra. Minő hirt, mondd, oh idegen? Hisz jól tudom,Baráttól csak baráti szót hozhatsz nekünk.Nevelő. Meghalt Orestes; ennyi röviden a hir.Elektra. Oh jaj nekem, meghaltam én is e napon!Klytaemnestra. Mit mondasz, oh mit mondasz? Ne ügyelj reá.Nevelő. Meghalt Orestes, mondtam, s mondom újra most.Elektra. Ah én szegény, elvesztem, semmivé levék!Klytaemnestra. Gondolj magad dolgával. Te meg idegen,Beszéld el a valót nekem. Mint halt meg ő?Nevelő. Ezért küldettem; elmondom hát a valót.Hellas dicső harczünnepére megjövén,Hogy Delphi játékában küzdő részt vegyen,Alig hallá a hirnök harsány szózatát,Versenyfutást hirdetve első harcz gyanánt:Mindenkitől csodálva, megjelent legott,S mint várható volt, megfutván a pályatért,A győzelem dicső jutalmát elnyeré.Hogy a sokat kevés szavakkal mondjam el:Nem láttam ily erőt s ily tetteket soha.Ez egyet halld: a pálya minden versenyén,Mit a harczbírák hirdetének ős szokásSzerint, övé volt minden győzedelmi díj;Mindenki őt magasztalá, az argosit;Orestes – mondák – Agamemnon hős fia,Ki hajdan Hellas híres sergét vezeté.Igy történt; ám ha isten karja sujt reánk,Csapásitól nem óv meg semmi hős erő.Másnap, midőn a fürge lábú paripákGyors versenyére jött a sor napkeltekor,Számos szekérhajtóval ő is megjelent.Achaja egyet külde, egyet Sparta is,Kettő jött Libyából kettős fogaton;Utánuk ötödiknek ő jött thessaliLovakkal; majd Aetoliából pej csikónA hatodik; magnesi volt a hetedik;Fehér lovakkal külde egyet Aenia;Az isten épitette Athen26)szülte aKövetkezőt; s boeoti zárta be a sort.Majd rendbe álltak, a miként a harczbirákTüzték ki sors szerint a szekerek helyét,S az érczkürtnek szavára elszáguldtanak,A méneket biztatva és a zabolátRángatva; a dübörgő szekerek zajaBetölté az egész utat; magasra szálltA por; egymásra tódult a szekértömeg,És nem kimélte egyikök sem ostorát,Hogy hátra hagyja társa tengelyét s lovát.Mert a küllőket s a versenyzők vállaitHabbal szórták be a tajtékzó paripák.De ő a mint kerékagyával súroláA legszélső korlátot, rudasát szabadFutásra hagyva, visszarántá nyergesét.Kezdetben egyenest haladt a tiz szekér;De nemsokára elragadják AeniaKüldöttét bokros ménei, s a többivelSzemközt rohanva hat-hét forduló után,Homlokkal Barke27)szekérnek rontanak;Egymásra dőlt ez egy baj folytán mind a kétKocsi, s az egyik széttöré a másikat,Szekér-romok boríták Krisa mezejét.De az ügyes atheni észrevevé ezt,Kitér az útból és megáll, a paripákZavart hullámit oldalt hagyja hirtelen.A sor végén haladt Orestes, méneitNem fárasztván, a verseny végében bizott;De látva, hogy csak még egy versenytárs maradt,Utána száguld, harsány hanggal sürgetiGyors méneit; utól is éri csakhamar,S egymás mellett vágtatnak, majd ez, majd amazElőzi meg lófejjel társa fogatát,Baj nélkül végze eddiglen futást,Töretlen szekéren állt töretlen a hős;De most a fordulónál meglazitva balLovának gyeplőszárát, észrevétlenülA korláthoz csapódott; eltört tengelye,S ő bakjáról lebukva, bekeveredettA szétszakadt szíjakba; és hogy földre húllt,A pályán végig száguldoztak ménei.A néptömeg szemlélve gyászos esetét,Hangos sirással jajgat ez ifjú felett,Ki ily tettekre ily gyötrelmet nyert dijul,A földön vonszoltatva, majd az ég feléForditva lábát; miglen versenytársaiMegálliták nagy fáradsággal méneit,S kioldák vérző testét, melynek nyomorultAlakját meg nem ismeré baráti szem.Égő máglyára tették tüstént, s phokisiVálasztott férfiak elhozzák most kicsinyEdényben nagy testének gyászos hamvait,Hogy önhazája földén fedje síri hant.Igy történt ez. Fájdalmas elbeszélve is,De látni mindazt, mint mi láttuk: legnagyobbMinden keserv közt, melyet láttam valaha.Kar. Hajh! látom, ős királyaink egész fajaKipusztul immár végső sarjadékaig.Klytaemnestra. Oh Zeus, mi ez? Szerencsének nevezzem-e,Vagy gyásznak, mely hasznot hajt? Mily kinos, sajátGyötrelmem árán váltanom meg éltemet.Nevelő. Mért csügged e beszédre, oh asszony, szived?Klytaemnestra. Hatalmas a szülő szerelme; gyermekét,Bár roszat szenved tőle, nem gyülölheti.Nevelő. Úgy látszik hát, hiában jöttem én ide.Klytaemnestra. Nem úgy. Miként lett volna útad hasztalan.Holott biztos hírt hoztál a halott felől,Ki szivemnek szülötte lévén, elhagyáEmlőmet, ápolásomat, és idegenFöldön bujdosva, a mióta távozottE honból, többé szemmel nem tekinte rám,De atyjáért szörnyű boszúval rémitett;Hogy enyhe álom éjjel, nappal egyarántKerülte szempillámat; s minden pillanatA haldokló utolsó percze volt reám.De mától fogva többé nem remeg szivemE lánytól s tőle, mert e lány nagyobb csapásVolt rám, lakomban élve s szíva szüntelenSzivemnek tiszta vérét; ámde ezutánNyugodtan élünk, nem ijeszt már bosszuja.Elektra. Oh én boldogtalan! Most már sirathatomHalálodat, Orestes, mert gyász sorsodatAnyád gúnynyal tetézi. Jól van-e ez így?Klytaemnestra. Te nem vagy jól; de az, a mint van, jól van úgy.Elektra. Oh halld ezt, a halottnak bosszu-szelleme!Klytaemnestra. Hallá azt, a mit kelle, s jól meghallgatá.Elektra. Csak gúnyolódjál, hisz szerencse ére most.Klytaemnestra. Bizony Oresteseddel meg nem döntöd azt.Elektra. Ah! megdőltünk mi, s téged meg nem dönthetünk.Klytaemnestra. Nagy hálát érdemelne jöttöd, idegen,Ha ennek nyelvességét is megdöntenéd.Nevelő. Ha minden jól van, úgy én eltávozhatom.Klytaemnestra. Oh nem; méltatlan volna e gyors távozásHozzám s a küldő jó baráthoz egyaránt.Lépj hát a házba, ám e lányt hagyd ide kinnJajgatni önnön és szerettinek baján.
(Klytaemnestra kiséretével s a nevelővel a palotába megy.)
Elektra. Azt vélitek, bánkódik e boldogtalan,Vagy szörnyü fájdalmában könnyet ejt szeme,Hogy így kellett fiának elpusztulnia?Igen, nevetve távozott. Oh én szegény!Orestesem, halálod mily halál reám!Mert elvivéd magaddal a végső reményt,Mely egyedül maradt szivemben vígaszul,Hogy megjösz egykor élve és megbosszulodAtyánkat s engem. Most hová forduljak én?Mert egyedül vagyok, megfosztva tőled ésAtyámtól. Rabszolgává kell lennem megint,A leggyülöltebb emberek között, atyámGyilkosai közt. Nemde szép sors vár reám?De egy födél alatt bizonynyal nem lakomVelök jövőre; nem, itt e kapu előttFog elhagyatva elhervadni életem.Hadd öljön meg, kinek terhére van könyemA palotában; jótét lesz rám a halál,És kín az élet, mert nem vágyom élni már.