16.
Este, hogy Ádám hazajött, soká beszélgettek még a délutáni jelenetről.
– Látod Gábor, ime a magyar superioritásaminden faj felett. A fantázia és a rationálismus fakultásai közötti összhang és egyensúly teszi őt a világ egyik legerőteljesebb népévé. Ez az asszony nyugodtan halt meg, mert tudta, nem rossz helyre jut a földbe (van-e a parasztnak kedvesebb helye a világon?) s mert tudta, hogy a halál se nem jó, se nem rossz, hanem a lét szükségképeni és bizonyos vége. És így van népünk az elemi csapásokkal is. Jégverés után, akkor, midőn a be nem biztosított «urak» jajgatva lamentálnak tele hét határt, a parasztgazda, ki tán többet vesztett, mert mindennapi kenyere is vele ment az elpusztult terméssel, nyugodtan hazamegy s ujra dolgozni kezd, mintha semmi se történt volna.
– Hisz ez jóformán a keletiek «málese».
– Csakhogy, ha a keleti ember háza leég, hát nem panaszkodik s igaz, hogy így kiált fel: «máles» – Allah adta, Allah elvette: a magyar paraszt se fog panaszkodni, csakhogy azonnal a leégett ház ujra építéséhez fog. A magyar parasztban a keletiek fiatal fatalismusába már a nyugati népek tettvágya van beoltva… legfőbb elve: élni az életet. Így mondja azt még typikus vallásában, a nazarénizmusban is, bár itt hozzá teszi: «ha már egyszer ránk van mérve. Hisz a halál nem veszedelem, az élet meg kötelesség». Ha valamivel több rationalismus lenne bennök, sajnálnák itt hagyni a földi javakat, ha pedig valamivel több fantázia mint kéne, rettegnének az ismeretlentől. Nincs a magyarban semmi túlságos, harmonikus a nyelve, az észjárása, a filozofiája, még a vallása is… Ezért jó itt, nagyon jó.
De azért Gábor csak pár napig maradt. Mind jobban áthasonulva magyarrá, «turán» lett belőle, mint a hogy Ádám szokta mondani. Szeptember elsején aztán haza utazott Kálnára, hol még Lőrinczczel akart házassága előtt találkozni. Ádámék három nappal az esküvő előtt, egyenesen Ujvárra készültek – ott fognak majd találkozni.