17.

17.

A hogy Kálnára ért, egyenesen édes anyjához ment be, Lőrincz éppen cserkészni volt. Ott ült Nifforné a kis dolgozószobában, előtte a szokott himzés, körülte minden kedves tárgya. Arcza is derültnek akart látszani, de azért szemein hosszú fátyol. Látszott egész lényén, hogy szenvedett.

Soká némán ültek egymással szemben.

– Szeretted? – szólalt meg egyszerre édes anyja. – Nagyon?

– Szerettem, de már nem szeretem – mondta Gábor a meggyőződés hangján.

És az anyja szemében egy pillanatra az öröm fénye csillant meg.

– Én… – s most arczára ismét fátyol borult – tulajdonképpen örülök a házasságnak. Lolly okos leány, sokat látott. Eleget járt a világban arra, hogy most már kipihenje magát. Szereti is Lőrinczet – s ismét fiára nézett – így hát végre is nincs okom, hogy ellenezzem a házasságot.

Megakartaszeretni minden áron a fia jövendő feleségét.

– Igazad van, nincs okod.

– És… te?

– Én sem ellenzem.Én(s e szót önkénytelenül hangsulyozta) úgy se vettem volna el.

– De hisz – vágott szavába anyja.

Hát Lőrincz szólt volna?

– Igen… akkor kértem meg, midőn azt hittem, hogy mégis tán jobb lesz, haénveszem el, mintha Lőrincz – a mint kimondta e szavakat, már meg is bánta.

– Végre nem tudom miért lett volna néked jobb feleséged, mint néki? – szólt anyja szinte a megbántás hangján. S e pár szóval árny vonul az anya és fia közé is. Hiába, az öreg asszony Lőrinczet jobban szerette, mert hisz azt ő nevelte – abban az ő világnézlete, az ő eszméi nőttek nagygyá.

Az esküvőről kezdett ismét beszélni.

– Tudod, én nem éppen nagyon pártoltam ezt a nagy czéczót. Bár régente is így volt, az én második lakadalmamon 140 emberre volt terítve.

– Hisz jó lesz ez így nagyon – bólintott helyeslőleg fejével Gábor, hogy így valamiben igazat adjon anyjának.

– Tomiék kénytelenek voltak meghívni fél Bécset ez alkalomra.

– Miért? – gondolta Gábor s csak figyelte anyja arczát.

– Pepi herczegné is itt lesz, a caroussel alkalmával bécsi coupleteket fog énekelni a lovarda tribunjén. Azt mondják, senki se dalol úgy, mint ő.

– Mondják.

– Bálványossyék is itt lesznek, meg sok cseh, tudod, a Lollyék rokonai.

– Czobor Ádámék is feljönnek.

– Igen – csak az Erzsébetet nem tudom, hogy fogja majd a bécsi atyafiság nézni.

– Nem a mi atyafiságunk anyám, aztán… miért?

– No, tudod az anyjáért.

– Hál Istennek, hogy parasztlány volt az anyja, legalább… – folytatta volna Gábor, de aztán lenyelte a szót. Majd ösztönszerűleg anyja egészségéről, házi kisebb-nagyobb gondjairól kezdett el beszélni. Ebéd után mindketten belemelegedtek s midőn Lőrincz valamivel vacsora előtt megérkezett, már a legbensőbb beszélgetésben találta anyját és féltestvérét.

Back to IndexNext