17.
Mintegy negyedórai gyaloglás után, a falu alá értek. «Miasszonyunk, gyere be hozzánk!» kiáltotta egy gyermek, az egyik kukoriczaszár-fedélü kis házból. Pár pillanat multán a házat lakó egész család kijött s körülsereglette Erzsébetet. Mindegyikhez volt nyájas szava, mindegyikkel érdeklődéssel beszélt.
Behívták a házba. Ott, a tiszta kis szobában leült a tulipános padra s ölébe ültetve az egyik kicsiny, még alig beszélő gyermeket, beczézni kezdte.
– Hát Pista, hogy van a «gyi lovam?» A gyermek, ki elébb Gábortól még húzódozott, most bátran az Erzsébet szemébe nézve, csacsogni kezdett. Ezalatt a szomszéd is meghallotta, hogy a kisasszony itt jár. Tele lett a pitvar, tele a szoba, körülállták. Csak nézték, nézték; mély, egyszerű szívük egész világa sugárzott ki a szemükből. Látszott rajtuk, hogy imádják. Egypáran leültek mellé a padra. Egy öreg asszony rétest hozott neki nagy tálon, a melyből aztán Miasszonyunknak csakúgy, mint Gábornak enni kellett. Ágoston Pista pedig, az Erzsébet egyik komája, odaállt mellé:
– Úgy ám, Miasszonykánk, táncz lesz itt nemsokára. Lakodalomra készülünk; a mi Marink megyférjhez, elvárjuk ám. Velem tánczolja az első tánczot, úgy-e?
És Erzsébet egyszerűen, minden leereszkedés nélkül megigérte neki, hogy eljő, nyoszolyóleány is lesz, tánczol is vele…
Gábor csak nézte, nézte; maga se tudta miért, de oly nagynak, nemesnek látta a leányt e perczben. Oly mélységes mély az érzés világa, hogy magához tudta vonzani a nép egyszerű, de nagy vonalú érzésvilágát. Egygyé vált velük,daczáraannak, hogy édes anyja nem egygyel közülök rokonságban állott.
Erzsébet mindegyikhez intézett pár nyájas szót; egy öreg asszonynak orvosságot igért, egy leánynak súgott valamit, egyik gazdának a felesége után kérdezősködött. Jóakaratot lehelt egész lénye; mintha ajkairól, szívéből, ruháiról a boldogság áradt volna szét. Mindenki szeretettel, boldogságtól sugárzó szemekkel tekintett fel reá.
Majd az egész falu népe összeszaladt; sokan ki is kisérték őket a határig. Soká álltak még ott a mezőn, a könnyű léptekkel ellebegő Erzsébet után nézve…
Gábor hallgatott, tele volt lelke azzal, a mit látott.
Érezte azegyszerűséghatalmát. Érezte, hogy ebben nyilvánul a magyar faj ereje, ebben életképessége.
Törpének, gyengének érezte magát e leány egyszerűségével szemben.