19.
Szeptember 8-án mentek át mindnyájan Ujvárra. Az esküvő tizennegyedikére volt kitűzve.
A hogy megérkeztek, Lőrincz eltünt, azt mondta, a plébánossal van dolga. Gábor tudta, hogy Lollyval akart, mielőtt ő találkozhatott volna, beszélni. És furcsa, daczára hogy tudta, hogy Lőrincz nem mond igazat, ez nem bántotta őt. Tudta, hogy köztük már ezentúl igaz, közvetlen szó nem lesz többet az életben, tudta, hogy ez így kell, hogy legyen s ebbe bele nyugodott. Olyan nyugodtan lépdelt fel a nagy lépcsőn, olyan nyugodtan látta a nevetséges nagyzás ezer jelét e házban is, mint még soha. A mióta érezte, tudatára ébredt, hogy végre is minden úgy van jól, a mint hogyvan. S ezen nem kell segíteni, mert hiába való munka lenne, szinte úgy érezte, megifjodott… Mosolygó arczczalcsókolt Miczinek kezet, a kinek boudoirjában együtt volt a Tomi egész családja – Lolly hiján. Miczi erős migraine-ben feküdt. Alig látszott ki fehér kasmir sáljából.
– Hát vissza jöttél az elküvőre te is… mondta vontatott orrhangon Miczi – szép meglepetés.
– Mi? – kérdte Gábor csodálkozva.
– Ez a házasság. Tán csak nem hiszed, hogy én kivántam, – mondta kellemetlen őszintességgel Miczi. Gábor önkénytelenül a jelenlevő Klienigsteinre tekintett, a ki végre a Lolly édes atyja is. Az öreg diplomata nyugodt, mosolyó arczczal egy czigarettára gyújtott. Felettébb objektive vette a dolgot.
– Nevetséges. Lőrincznek Bálványossy Juliet szántam, (ahá a «Fürstenklau» ez a bibi! gondolta Gábor, de naiv arczczal hallgatott tovább s nem szólt) – Lőrincznek Lolly nem való. Lőrincz vagyonával és nevével jobb partiet csinálhatott volna.
– Mint hogy a nővéredet vegye el? – vágott szavába Gábor.
– Eh miért? Lolly kapott volna még olyan partiet, mint Lőrincz. És én – s itt büszkén kihúzta összeaszott termetét – mióta Tomi felesége lettem, mindig a Nifforok érdekeit veszem első sorban szemügyre… Igen. S e perczben Tomi és Miczi szinte egy boldog mosolyt váltottak, ha ugyan ez a halvány, színtelen valami boldog – s mosoly volt.
– Ja, so ists, – folytatta Tomi, – találtunk volna Lolly számára más férjet is… tulajdonképmért nem vetted el te? – kérdte tőle naiv szemtelenséggel.
– Hisz én megkértem – felelte rá Gábor első meglepetésében az igazságot.
– Ich weiss es, ich weiss es. De hát miért olyan későn? Te erősebb vagy, te meg birtad volna nyergelni ezt a bockert. De Lőrincz! Szép kis sauce lesz a vége.
Ezt azonban már elnevette. Ő az egész dolgot nem vette olyan komolyan, mint Miczi.
– Eh ne nevess ezen… ez nagy baj. Mit mondanak a Bálványossyak ehhez? Az öreg herczegnét azóta nem láttam. Így Julie egy esztendejét loptuk el ezzel a meddő udvarlással. Julie kaphatott volna egy unmittelbar herczeget is. De – (s ezt igazán nem értem) – Lőrincz tetszett neki s fejébe vette, hogy hozzá mén. Mennyit fog ez nekünk Bécsben ártani! Bálványossyné legjobb barátnéja az öreg Weidsmanndorf herczegné, no fog ez ezért arczokat vágni nékem. – Stapszi meg a szép Pepinek udvarol – ez meg a másik clique-et vezeti az orránál… Én alig merek Bécsbe menni az idén.
És Miczi dideregve még mélyebben bújt a nagy sáljába, szinte csak a feje búbja látszott ki belőle. Gábor – csak úgy mint Klienigstein, ült és nézett. Hanzi egy bécsi marsot fütyült s egy albumot lapozott. Tomi odaállt a Miczi lábaihoz s ráhajolva csittítani kezdte.
– My darling hin y, semmi! Se baj… hisz most ide hívtuk fél Bécset az esküvőre. A carousselis pompás lesz. Lehetetlen, hogyha jól mulatnak, mindent el ne felejtsenek. Julienek meg van úgy is majoresco férjjelöltje: Bálványossy Lajos, ki most jött haza folytonos utazásaiból. Ez felér Lőrinczczel. No, légy nyugodt. Aztán a bál is fényes lesz – írtam Sachernek. Mindent megigért… Egész Bécs mi rólunk fog beszélni.
És most Gábor szemei előtt elvonultak azok a kopasz hegyek – a melyeknek őserdőit Fix és Pectris, Ultz meg Paches ették meg, no meg a bécsi Fürstenklau! Miczi kissé nyugodtabb arczczal nézett ki a sál redői közül.
– Ah… legszebb illuzióm semmivé lett – mondta s egy pohár limonádéért csengetett.