20.
Egy félóra mulva Gábor a kertbe ment, azt remélve, hogy Lollyra fog valahol találni. Ismerte, tudta, hogy az is őt keresheti e perczben valahol. Az istálló előtti tágas udvaron találkoztak. Lolly intett neki, Gábor követte. Jó darabig némán mentek az egymás oldalán. Egyszerre Lolly szólalt meg.
– Hát eljött mégis?
– Miért ne jöttem volna el, hisz most már semmi okom, hogy ne jöjjek. S ezt annyira meggyőződés hangján mondta, hogy Lolly arczát pír futotta el – vérig sértette az, hogy igaz, a mit Gábor mond.
– Nem értem, mit mond?
– Nem értett meg? Eljöttem, hogy elmondjam magának – hogy rájöttem arra, hogy tulajdonkép nem szerettem soha. Legalább magát nem. A kit én szerettem… azmanem a Lőrincz jegyese.
– Eh, lárifári… Maga nem szeretett? Most meg már hazudik is? S a lány érezte, hogy ezzel ismét fegyvere van Gábor ellen. – Hát csak mulatságból bolondított három esztendeig, mi?
– Én nem bolondítottam, hisz mindig azt mondtam,hogy nem szeretem s nem fogom elvenni… addig.
A tágas udvaron találkoztak.A tágas udvaron találkoztak.
A tágas udvaron találkoztak.
– Addig, édesem, míg megkért.
– Igen, megkértem.
– Igen, szegény barátom. De ezt is, mindent megbocsájtok – most már barátok leszünk s maradunk ugy-e? Hisz, ha… nem szeret, ez könnyű lesz. És sötétszürke szemeivel mélyen tekintett Gáborra, mintha annak még egyszer a lelke mélyébe akarna látni s mintha annak lelkét még egyszer ki akarná tövestől tépni.
– De ni a Lőrincz, Lőrincz! – kiáltott a leány. És Lőrincz, ki már rég szemmel kisérte őket, úgy tett mintha csak most pillantotta volna meg menyasszonyát s bátyját, mosolygó arczczal közeledett feléjök. Mosolyában Gábor bizalmatlanságot, kétkedést látott.
– Jőjjön Lőrincz. Tudja-e, hogy bátyja épp e perczben nagyon megnyugtatott, bebizonyította nékem, hogy sohasem szeretett s nem is fog soha… hisz így minden a legjobb úton. Akkor hiábavalók az aggályai Lőrincz… s hiába az enyémek is. Testvéremmé fogadtam magát Gábor, csókolja meg a kezemet. Most már szabad… hisz már félig asszony vagyok.
Gábor megcsókolta Lolly kezét. Lőrincz átölelte bátyját – s mind a hárman úgy tértek vissza a kastélyba, mintha a legnyugodtabbak lennének. Pedig Lollynak e pár szóval sikerült végleg elválasztani a két testvért egymástól. Tudta, hogy Lőrincz ezután már soha Gábornak hinni nem fogs azt akarta, hogy ezt Gábor tudja. És Gábor – tudta is.