25.
Az előadást követő tea alatt a bécsi kisasszonyok illetlenek voltak Czobor Erzsébettel. Nem volt elég jó nekik, hisz parasztleány volt az anyja. Julie, Boleslawa, Miczi és Mina magázták. Aztán meg félre vonulva tőle, ott hagyták egyedül egy sarokban. Gábor figyelte a jelenetet, de azért nem közeledett Erzsébethez. Várta, mit fog tenni. Erzsébet nyugodtan felhúzta keztyűjét s felemelkedett székéről és oda ment az egyik uradalmi tiszthez (ezek is be voltak rendelve az estére) s leült mellé. Pár percz mulva pedig a zongorához ült s pár akkordot kezdett játszani.
– Milyen okos, milyen okos… hallatszott minden oldalról.
Egész éjjel játszott s azok tánczoltak a zenéje mellett…
– Du bist halt eine liebe Kredl! – felejtette el magát az előbbi bécsi comtessek közül az egyik.
– Anyám azt tanította, – mondta mosolyogva Erzsébet – hogy útban soha se legyek, sőt toljam a mások szekerét, ha tehetem. Parasztosan van mondva, de tán a grófnék megértik, szegény anyám földmíves leánya volt, ő csak így tudta.Tőle sokat tanultam, azért… ezt is. Ha majd a grófné imádkozni fog ma este – mondjon el érte egy imát. Tudom… megkönnyebbülésére válik és én hálás leszek érte.
És Erzsébet kezet nyújtott neki, a melyet a leány, ki alapjában jó teremtés volt, hevesen megragadott s aztán könnyes szemmel össze-vissza csókolta Erzsébet nyugodt, mindig derült arczát.