27.
A két testvér egyedül maradt. Beszélt volna mindkettő… de hogyan kezdjék?
Gábor a tarthatatlan viszonyokat szerette volnaostorozni, elmondani, mit lát hibásnak, tévesnek ez elavult világban, de hogy beszéljen erről, hisz Poldi az elébb oly helyesen mondta, hogy ez a Lőrincz jövője is, ha meg nem házasodik. Pedig éppen ezért kötelessége lett volna neki szólni, elmondani mindent, de óvatosan s azért mégisigazán, úgy, hogy Lőrincz kiérezze, hogy minden szavából csak az igazság s a testvére iránt érzett végtelen szeretet beszél. Meg kellett volna magyaráznia, hogy ennek az életnek az ellenkezője is létezik, hogy az ember nemcsak parancsolni, hanem engedelmeskedni is született. Hogy csak az a falat kenyér esik jól, a melyért napról-napra küzdünk meg. Hogy ez a világ azért mutat torzképet, azért életképtelen, mert az életet hamisan fogja fel. Csak az élvezetet keresik s megcsömörlöttek attól, amit élvezni akartak.
Hogy mondja meg mindezt neki? Hisz Lőrincz is ezt a világot képviseli.
És szegény Lőrincz hogyan védelmezze magát?
Hogyan mondja el annak, ki ott ül most vele szemben és némán és nyugtalan szemekkel tekint reá, hogy változtatna biz ő mind e viszonyokon, igyekeznék megismerni mindazt, a mi új és hasznos, – csak nem tudja, hol és hogyan kezdje a reformokat. És hogy ezekhez a régies, penészedő intézményekhez úgy köti valami, úgy leigázzák ezek a régi, régi szokások. Hiszen, ha másért nem, hát a testvéreért szivesen változtatna mindezen. De hát hogyan?
A két fiú csak nézett egymás szemébe, kerestékazt a szót, a mely kifejezze a torkukig toluló sok érzést, sok elmosódó gondolatot. Nem találtak semmit. Pedig érezték, hogy mondaniok kell minden áron valamit.
Végre Gábor felkelt székéről:
– Megyek aludni, – mondta közönyösen.
– Jó éjszakát, öregem, fáradt vagy? Kifárasztottak a szűzek? – tréfálódzott Lőrincz, – szép álmokat!
Gábor kifelé indult. Az ajtónál egyszerre visszafordult.
– Nos, öregem? – kérdte öcscse.
– Semmi, fiam, semmi. Aludj jól – és ezzel kiment.
Hanem, a mint lefeküdt, úgy érezte, hogy öcscse és maga közé valami köd ereszkedett, a melyen keresztül már nem látnak az egymás szívébe.