4.
Báró Czobor Ádám, a Márfay Gábor végrendeletének végrehajtója, komolyan vette feladatát. Hisz ő volt tán az egyetlen, a ki tudta, mire czéloz idősb Márfay Gábor utolsó kívánságával. A fiatal Gábor tizenkilenczedik éveig egy szigorú genfi intézetben nevelkedett; az első egyetemi évet egy német kis univerzitáson, a másodikat Zürichben töltötte, aztán egy-egy évet Páris és Londonban. Jó tanuló nem volt, de sokat olvasott, különös fiú volt, ki mindannyiszor, hogy hazajött, meglepte a közelállókat. Voltak, kik azt mondták, bolond, mint az apja volt. Voltak, kik azt állították, még bolondabb. (Csuda-e kérem, csuda-e, hogy így van!) Voltak (kevesen), kik nagyon szerették, legtöbben féltek tőle. A négy Márfay vén kisasszony véleménye az volt róla, hogy olyan, mint egy karvaly vagy más, előttük tán még ennél is ismeretlenebb ragadozó madár. Azt mondták, élesek a karmai s használja is őket.
Anyja? Szerette őt; bármáskép, mint kisebb fiát, Lőrinczet, de hát – így mentegette magát imazsámolya előtt térdelve – más minő is, nem szerethetem úgy, mint Lőrinczet. (Az «úgy»-ot a szeretet módjára használta, félek azonban, hogy a szűz anya a szeretet mennyiségére értette. És azt hiszem, a szűz anyának igaza volt…)