41.
Csaknem elkésett az ebédtől. Már mind az asztalnál ültek, midőn lóhalálban átöltözve, az ebédlőbe jött. A Bálványossyak már elmentek. Neki nem volt terítve.
– Ah… de ilyen késő!… Már bocsáss meg, de asztalhoz ültünk. Azt hiszem, ez a legudvariasabb volt, a mit tehettem.
– Hogyne, hogyne édes Miczi. Bocsáss meg, de hát olyan járatlan utakon kódorogtunk, hogy nem csoda, ha elkéstem – szólt Gábor és leült Lolly mellé, kinek másik szomszédja ma Lőrincz volt.
– Aztán Poldival voltál… nem rossz. Tulajdonképpen micsoda különös passziója is van ennek a fiúnak, hogy így hegyen-völgyön kóborol. Hogy meg nem unja – szólt Tomi vontatott hangon.
– Festőnek a természet egyetlen mestere – felelt meg neki Lolly s Gábor szemei közé tekintett. Az hálásan mosolygott reá.
– Mindazonáltal illetlenek voltatok a Bálványossyakkal, ehez kétség nem fér. Micsoda furcsa dolog volt így megszökni előlük? Nyafogta Miczi, szemrehányó pillantásokat vetve Gáborra.
– Az igaz, bevallom, illetlenek voltunk. De hát be kell látnod, oly rég nem láttam Poldit s annyi megbeszélni valónk volt együtt.
– Na jó van, jó… absolutiót adok. Hanem máskor majd nem engedünk néked ilyen «escapade»-okat. Nem hiába utazott, látott annyit az ember, a látottak elbeszélésével tartozik is barátainak…
Ezzel a kesernyés grófné abba hagyta a thémát, a melyet kimerítettnek tekintett s atyjához fordulva a Bálványossyakról kezdett beszélni – kedvencz thémájáról.
– Mi azalatt – szólalt most meg hirtelenLolly – nagy barátságot kötöttünk Lőrinczczel. Könnyű volt különben – egymásban találtunk menedéket a Bálványossy had támadásai ellen, – nevetett jóízűen ötlete felett. Lőrincz melegen nézett reá.
– Barátságot kötöttünk Lolly grófnővel – ismételte Lőrincz, Gáborhoz fordulva, kissé a mentegetőzés hangján.
– Barátok voltunk már azelőtt is, magában. Azt akarom – így szóltam ma Lőrincz grófhoz, kinek játéka annyi rokonszenvet ébresztett a lelkemben – hogy bátyja távollétében – Gáborja legyek neki. S ő elfogadta az ajánlatot.
Gábor Lőrinczre nézett. Ez maga se tudta miért, de zavarodottan nézett bátyjára.
– Na, ez jól van így – mondta Gábor, egy pillanatnyi hallgatás után – csak azt kívánom, kevesebbet harczoljanak együtt, mint a mennyit mi szoktunk öcsémmel.
– Oh, mi nagyon megértjük egymást Lőrinczczel, legalább egy thémát illetőleg.
– S mi az? – kérdte Gábor – majd észrevéve Lolly, hogy Lonczi mereven szembenéz vele, boszankodott ügyetlen kérdése felett.
– Nos, a théma – a lovaglás meg a zene – nevetett Lolly, kissé gúnyosan.
Mindhárman elhallgattak.
E közben Hanzi nagy zajjal, szörnyű meidlingeni bécsi nyelvén a Bálványossy fiúkat utánozta: Ah Lolly – die wären etwas für Dich, Gott wie dumm.
Miczi, sem az öreg diplomata nem voltak egy véleményen vele. Kitünő derék, gentlemannlike fiúknak tartották. E felett aztán nagy vita támadt, alig fogytak ki a pro- és kontrából. Az udvar – pedig nézett és hallgatott.
Ebéd után Lőrincz, Miczi, Tomi s az öreg Klienigstein a tarokk-asztalhoz ültek.
Az udvar tízkor visszavonult. Lolly Gáborral a kis dohányzóban egyedül maradt.
– Igen, Gábor, összebarátkoztunk Lőrinczczel. Azt hiszem, megért ez a fiú s elhiszi azt, hogy az vagyok, a minek látszom. Maga kételkedik bennem. Hogy meri-e azt tenni?… Ne mentegesse magát, érzem s ez bánt és ezért szeretném, hogy megismerne.
– Én nem kételkedem magában, mert nem tudom milyenigazáns így nem is tévedhetek megismerésében.
–Igazán– a szót megnyomta. – Hát komédiásnénak hisz. Miért lennék az… de nem mentegetem magamat, çá me daigne. Lőrincz jobban megért. Tisztább lelkű fiú, mint maga. Jobban szeretem. Igen… barátomnak fogom fogadni. Majd ha ő megismer… akkor majd tán maga is meg fog érteni.
– Erre törekszem már rég. Nem voltunk eleget együtt. Tán ezért félek magától.
– Mitől fél? Miben lehet ártalmára… Miért mondja el ezt nekem.
– Mert úgyis tudja. Ezt érzem.
– Mást nem?
– Sok mindent, sokkal többet, mint a mennyit elmondani birnék… Mit tervez a télire? – kérdte, hirtelen más thémára vivén át a társalgást.
– A tél messze van még, még csak a tavasz «virágait» tapossuk. Az őszt itt töltöm. A télen… istenem tán csak férjhez megyek már.
– Magától függ.
– Igen, az izlésemtől.
Gábor nem akart arról beszélni, amit a másik hallani szeretett volna, más théma pedig e perczben egyiküket sem érdekelte volna. Majd pár perczig hallgattak, ez alatt Lolly gépiesen a fényképeket nézte… majd hirtelen felugrott, átment a szomszéd szobába.
– Gábor szörnyen untatott, elálmosodtam. Megyek aludni. Adio la compagnia. Ezzel búcsút véve – kitánczolt a salonból.