7.
A kastély helyett a tiszttartói lakba tartott. A vagy negyvenöt éves életerős, piros-pozsgás Mátyus András tiszttartó éppen ki akart lovagolni, midőn Gábor belépett udvarán.
– Nini, már megérkezett a nagyságos úr, kiáltott fel az «öreg», mint a hogy a két fiú őt nevezte, örömtől sugárzó szemekkel, – hogy fog a grófom örülni; mennyit emlegette a nagyságos urat.
– Hát hogy van bácsi?… emlegetett-e a Lőrincz gyakran?
– Haj! többször, mint nem. Alig várta már, hogy haza jöjjön. De mi mind úgy hittük, hogy csak egy hónap mulva érkezik. S ime a sürgöny tegnap jött.
– És azok nem tudnak semmit?
– Semmit; a gróf nem is álmodja, hogy megjött, a méltóságos grófné meg még itt sincs.
– Nincs itt? Hiszen azt írta, hogy úgy, mint tegnap érkezik.
– Igen, úgy volt; de tetszik tudni, a nővérénél időzik, a Czobor Pál báróéknál Balniczán, azok tartották ott még pár napra. Táviratozzak neki?
– Nem, ne Mátyus, ne tegye. Csak hiába izgatná… hát a Lőrincz persze még alszik. No addig is, míg felöltözik, megfürdöm. Itt a holmim már?
– Igen, magam segítettem bevinni a szobámba; rendelkezése szerint. De tán felkeltem a komornyikot.
– Ne fáradjon, itt felöltözöm s aztán felmegyek Lőrinczhez.
– Megvárom a nagyságos urat. Meg én… aztán együtt megyünk fel.
– Ne öreg, – vágott szavába hirtelen éles hangon Gábor – menjen, nézzen szét a gazdaságban s ha elvégezte dolgát, akkor keressen fel minket.
Oly határozott hangon mondta ezt Gábor, hogy Mátyus vette kalapját s ment kifelé a földekre. Csak azt kérdé még, hogy nem lehet-e valamiben szolgálatára? Gábor tagadólag intett fejével, Mátyus katonásan szalutált s lovára kapva, kivágtatott az udvarból.
Gábor egy pillanatig utána nézett, majd bement a szobába, megfürdött s gyorsan felöltözött. Egy negyedóra mulva sötét ruhában, a kastély-udvar felé tartott.
Az istálló előtt elhaladva, az összes cselédség haptákba vágva magát, állt ott; bár nem szerették, hisz nem volt sportkedvelő, mint öcscse.