(Kopár sziklás partvidék Lemnos szigetén. Magas szikla aljában Philoktetes barlangjának bejárata. Odysseus és Neoptolemos egy szolga kiséretében föllépnek.)ODYSSEUS.Im a tengerlocsolta Lemnos laktalan,Ember nem járta szirtpartjára érkezénk,Hol egykor, oh Neoptolemos, a hellenekLegjobb hősének, Achillesnek gyermeke –Kitettem volt Poeas fiát, a melisit,1)Igy rendelvén ezt a sereg vezérei,Mert a maró seb lábán gennyedésbe ment;S a tábort úgy betölté vad, baljóslatúNyögése, ordítása, hogy nem lehetettTöbbé nyugodtan áldoznunk a füstölőOltárokon. De mért is erről szólani?Hosszú beszédre most valóban nincs idő,Mert megláthatna s elronthatná tervemet.Melylyel reménylem, nemsokára megfogom.Most a te dolgod, hogy segítségemre légy,És meglásd, hol van a kettős nyilásu szirt,Mely télen át a napsugárnak kétszeresUtat nyit, s melybe nyáron kétfelől viszenA hűvös szellő édes enyhe álmakat.Kissé lejebb balkézre hűs forrásvizetFogsz észre venni, hogyha még ki nem apadt.Lépj csendesen előbbre és jelentsd nekem,Mindaz, mit mondtam, itt van-e, vagy más helyen?Hogy elmondjam s te meghalld majd a többit is,Mit tenni kell még, és munkánk közös legyen.NEOPTOLEMOS.Nincs messze, a mit mondál, Odysseus király;A barlangot, melyről szólsz, látom, úgy hiszem.ODYSSEUS.Ott fenn látod vagy itt lenn? Nem veszem ki, hol?NEOPTOLEMOS.Itt fenn; de léptek hangját nem hallom sehol.ODYSSEUS.Nézd, nem pihen-e álomban fekvő helyén?NEOPTOLEMOS.Üres tanyát látok csak, melyben senki sincs.ODYSSEUS.Nincs benne házi eszköz, mely lakká teszi?NEOPTOLEMOS.Falevelek vannak megvetve ágy gyanánt.ODYSSEUS.Nincs semmi más? A többi része mind üres?NEOPTOLEMOS.Van még itt egy fából készült serleg, durva kézMunkája; itt egyszersmind némi tüzi szer.ODYSSEUS.Mindez valóban az ő házi eszköze.NEOPTOLEMOS.Oh jaj! még mást is látok; gennytől áztatottSzennyes rongyok száradnak itt a levegőn.ODYSSEUS.Itt e helyen lakik hát, tisztán látható,S nem is lesz távol; hogy mehetne messzire,Ki régi sebtől szenved lábán szüntelen?Vagy élelmet keresni távozott csupán,Vagy enyhítő füvet tud valamely helyen.Állítsd e szolgát lesbe, őrködjék, nehogyReám üssön; mert szivesebben fogna megEngem magam, mint Argos összes népeit.(A szolga el.)NEOPTOLEMOS.Eltávozott a szolga, őrzi az utat;Szólj hát tovább, ha van még több kivánatod.ODYSSEUS.Achilles gyermeke, abban, miért jövél,Nem lesz elég a testi bátorság csupán;Segítned kell, ha újat mondok, mit sohaNem hallottál még, mert segéd gyanánt vagy itt.NEOPTOLEMOS.Mi az, mit kivánsz?ODYSSEUS.Hogy Philoktetes szivétCsalárd szavak hálózatával tőrbe ejtsd.Ha kérdi tőled, honnan jöttél és ki vagy?Mondd: Achilles fia; ebben szólj igazat;Aztán mondd, hogy hazádba tartasz, elhagyádHaraggal telve, hellenek hajóhadát,A kik hazulról kérésekkel csaltak el,Mert egyedül így döntheték meg Iliont,És mégsem méltatának arra, hogy nekedAdják Achilles fegyverét jogod szerint,Hanem Odysseusnak; s ekkor mondj reámTetszés szerint rossznál rosszabb szidalmakat.Épen nem bántasz engem ezzel; ám ha nemBeszélsz így, gyászba döntöd Argos népeit.Mert ha kezünkbe nem jut ez ember nyila,El nem pusztítod Dardanos honát soha.S miért nem én, hanem csak te szólhatsz veleGyanútlanúl és biztosan, im halld okát:Te nem jövél a harczba esküvés szerint,2)Nem szükségből,3)nem az első hadjáraton;4)Míg én mindebből semmit sem tagadhatok.Azért ha íjával kezében észrevesz,Végem van s téged is elvesztelek velem.Ebben lesz épen cselre szükségünk, mikéntRabold el tőle győzhetetlen fegyverét.Tudom, fiam, hogy a természet nem ilyenRavasz beszédre s cselfogásra alkotott;De édes ám a győzelmet kiküzdeni.Merj hát! Máskor majd ismét igazak leszünk.Most egy kis napnyi rosszaságra adod magadKezembe, aztán mondjanak mindenkoronLegjámborabbnak minden emberek között.NEOPTOLEMOS.A mit fáj meghallgatnom, Laërtes fia,Gyűlölt előttem akkor is, ha tenni kell.Mert nem születtem cselfogásra sem magam,Sem az, mint mondják, a ki éltemet adá.E férfiút erővel elragadni készVagyok, de nem csel által; hisz csak nem fog egyÉp lábbal győztes lenni annyiunk felett.Segítségedre küldtek bár és árulóNem vágyom lenni; ámde inkább akarokJót téve bukni, mintsem győzni becstelen.ODYSSEUS.Ifjú koromban, hős atyának gyermeke,Magamnak is lassú volt nyelvem, gyors kezem.De most tudom tapasztalásból, hogy a nyelvVezet mindent az emberek közt s nem a tett.NEOPTOLEMOS.Mi mást parancsolsz, mint hazugságot csupán?ODYSSEUS.Azt, hogy Philoktetest csel által fogjad el.NEOPTOLEMOS.De mért csel által, ha jó szóval is lehet?ODYSSEUS.Jó szóra nem hajt; és erőszak nem segít.NEOPTOLEMOS.S mi az, mi erejét oly biztossá teszi?ODYSSEUS.Halálos íja, mely czélt nem téveszt soha.NEOPTOLEMOS.Igy hozzá bátran közelítni sem lehet?ODYSSEUS.Nem, csak mint mondám, csellel foghatod meg őt.NEOPTOLEMOS.S azt véled, a hazugság nem szégyenletes?ODYSSEUS.Nem, ha magunkat megmenthetjük általa.NEOPTOLEMOS.Minő arczczal mondhatnék ily beszédeket?ODYSSEUS.Nem illik ott habozni, hol hasznot remélsz.NEOPTOLEMOS.Mily hasznom lesz belőle, ha Trójába jő?ODYSSEUS.Csak e nyilak veszik be Trója falait.NEOPTOLEMOS.Nem én hódítom hát meg, mint biztattatok?ODYSSEUS.Te sem a nyilak nélkül, ők sem nélküled.NEOPTOLEMOS.Ha így van, meg kell hát kerítnem azokat.ODYSSEUS.És kétszeres jutalmat nyersz, ha megteszed.NEOPTOLEMOS.Minőt? Ezt tudva, vonakodni nem fogok.ODYSSEUS.Okosnak és bátornak fognak mondani.NEOPTOLEMOS.Legyen hát; nem szégyenkezem már, megteszem.ODYSSEUS.Emlékezel mindenre, mit tanácsolék?NEOPTOLEMOS.Biztos lehetsz, ha szavamat adám reá.ODYSSEUS.Maradj tehát itt s várj reá, míg megjövend,Én távozom, nehogy meglássa színemet.A kémet ismét a hajóhoz rendelem,S ha látom később, hogy hosszú időt veszítsz,E helyre küldöm újra majd e férfiút,Álöltözetbe rejtve, mint kalmár hajóst,Hogy ismeretlenül végezze dolgait.És ennek csürt-csavart beszédéből fiam,Ragadd ki majd azt, a miből hasznot merítsz.Megyek most a hajóra s mindezt rád bizom.Vezessen minket Hermes, a csel istene,S győző Athena, ki velem van szüntelen!(El. A kar fellép.)KAR.Első versszak.Mi az, mi az, mit mondjak, mit ne mondjak aGyanakvónak ez idegen hazában?Mondd, király!Felül múl minden tudományt,Minden más értelmet azé, kinek ZeusA kormánybotot adta át.Reád jutott örökül, fiam,Őseid összes hatalma, beszélj hát,Miben lehet segítnem?NEOPTOLEMOS.Ha végig akarsz tekinteni mostA helyen, hol e férfi tanyázik,Nézz oda bátran. De ha megjőA rettenetes, közelembe siess,Légy szüntelen oldalomon,Hogy minden perczbe’ segíthess.KAR.Első ellenversszak.Király, parancsod szívem régi gondja már:Szemem szüntelenül reád vigyáz csak.Ámde mondd,Mi rejtek ad neki lakást,S most hol járnak léptei; mert bizonynyalHelyén van, tudakolnom ezt,Nehogy orozva rohanjon rám:Merre megy útja, hol a pihenése,Kivül van-e vagy ott benn?NEOPTOLEMOS.Im lakhelye, melynek két ajtaja nyílik,E szikla tövén.KAR.S hova ment a boldogtalan ember?NEOPTOLEMOS.Bizonynyal ez útat szántja nehézLépteivel, s élelemért jár a közelben.Mert ez az élete, mondja a hír:Fáradtan fáradalom köztSzárnyas nyillal a vadra vadászva;És nem akadt mégBajának orvosa eddig.KAR.Második versszak.Ah! mint szánja szivem szegényt,Ki oly elhagyatottan él,És nem őrzi baráti szemGondos hű szeretettel;Testét gyötri a fájdalom,És nem hagyja pihenni sohaA szükség. Hogy, ah! hogy tudja szegény türni az életet?Oh emberi küzdés!Oh boldogtalan emberek,Kiknek sorsa kiváló!Második ellenversszak.Im ez, kit születésre, ősFajra senki se’ múl felül,Szükség, nélkülözés közöttFekszik most egyedül itt,Hol csak tarka s bozontos vadTanyáz; gyötrik a testi kórS éhség kínjai, míg lelke nehéz gondok alatt epedS bús panaszát csupánA visszhang fecsegő szavaViszonozza szünetlen.NEOPTOLEMOS.Nincs semmi ezekben bámulatos;Mert ha agyamban is értelem él,Tudom, isteni kéz küldte reáE sorsot, a bősz Chryso haragja;5)S a nyomor, mely most gyötri segítségNélkül, az ég akaratja szerint van,Nehogy az isteni győzhetetlen ijat6)Előbb feszítse Trója falának, a mígEl nem jött az idő, melyben a jóslatRendelte bukását e nyilak által.KAR.Harmadik versszak.Csendesen, fiam!NEOPTOLEMOS.Mi az?KAR.Zaj közelg felénk…Mintha emberi kín sóhaja volna…Innen jött-e vagy onnan?Hozzám, hozzám hatolEz ösvény felől a nehézkesFáradt léptek dobogása,Távolból hangzik a kínosSóhaj; messzire elhat a nyögés.KAR.Harmadik ellenversszak.Gyermekem, ügyelj!NEOPTOLEMOS.Mire?KAR.A mit tenni kell;Mert nincs messze e helytől, ide ért már,Nem zengve dalt nádfuvolán,Mint mezők pásztora;Ordítása messzire hangzik,Mert sebét tán megütötte,Vagy mert e zordon öbölbenHajót lát; iszonyú e kiáltás.(Philoktetes föllép.)PHILOKTETES.Oh jaj, idegenek!Kik vagytok, kik e földön partra szálltatok,Hol nincs jó révpart, hol nem laknak emberek?Minő hazából, mily nemzetségből valókVagytok ti? A ruhátok, látom, hellasiFormára készült, mely nekem legkedvesebb,De úgy szeretném hangotok meghallani;Ne féljetek hát tőlem vad külsőm miatt,Inkább szánjátok bennem a boldogtalant,Az elhagyottat, a szegény örömtelent,És szóljatok, ha mint barátok jöttetek.Feleljetek hát; ép oly joggal várhatomEzt tőletek, mint én felelni kész vagyok.NEOPTOLEMOS.Oh idegen, tudd meg hát mindenek előtt,Mit tudni óhajtottál: hellenek vagyunk.PHILOKTETES.Oh kedves hangok! Mily gyönyör, hosszú időMultával ismét e beszédet hallani!Mi szükség hajtott e vidékre, gyermekem?Minő szándék, minő kedves szél vezetett?Oh mondj el mindent, hadd tudjam kiléteted!NEOPTOLEMOS.Hazám hullám övezte Skyros szigete;7)Honom felé hajózom, s Achilles fia,Neoptolemos vagyok. Elmondtam, mit tudok.PHILOKTETES.Oh te a legkedvesb atyának gyermeke,Kit kedves föld szült s agg Lykomedes nevelt!Mily út hozott e földre? Honnan érkezél?NEOPTOLEMOS.Hajóm most Ilionból visz hazám felé.PHILOKTETES.Mit mondasz? Hisz te nem valál akkor velünk,Midőn először Ilionba indulánk.NEOPTOLEMOS.S te részt vevél ez útnak fáradalmiban?PHILOKTETES.Oh gyermekem, hát nem tudod, kivel beszélsz?NEOPTOLEMOS.Hogy ismerném azt, a kit nem láttam soha?PHILOKTETES.Nevem se’ hallád s szenvedéseim hírét,Melyek megtörték, tönkre tették éltemet?NEOPTOLEMOS.Minderről, mit kérdeztél, semmit sem tudok,PHILOKTETES.Oh én szegény, isten gyűlölte nyomorult,Kinek balsorsát még a hír sem vitte elHazám földére, sem Hellasban bárhová!Hanem kik e szigetre dobtak gonoszul,Hallgatnak és nevetnek; s kórom azalattSzünetlenül növekszik s egyre gyarapul.Oh én fiam, Achilles méltó gyermeke,Azt látod bennem, a kiről hallád talán,Hogy birtokul nyeré Herakles fegyverét,Poeas fiát, Philoktetest, kit egykoronE két vezér és a kephallen fejdelem,8)Kitettek e vadonban szégyenteljesen,Mert a kegyetlen kór emészté testemetA gyilkos kigyó marta kínos seb miatt,E kórral tettek itt ki engem, oh fiam,S magamra hagytak, a midőn a chrysaiSziget felől hajóik erre tértenek.Örömmel látva, hogy a hosszas hányatásUtán az álom elnyomott egy szirt alatt,Itt hagytak, elfutottak, némi rongyokatDobván elémbe, mint koldusnak, és silányÉlelmet – adja vissza ezt az ég nekik!Fiam, mit gondolsz, milyen volt az ébredésEz álomból, midőn mind eltávoztanak?Mint könyeztem, mint nyögtem balsorsom felett?Látván, hogy mind eltüntek a hajók, melyekIdáig hoztak, s ember nem volt e helyen,A ki segítsen, a ki szenvedésemetEnyhítse, és bármerre fordítám szemem,Nem láttam semmit, mint gyötrelmet és nyomort,Ám ennek nagy bővében voltam, oh fiam!De napra nap mult, gyorsan eltelt az idő,S magamnak kellett e silány fedél alattSzolgálatomra lennem; gyomromat ugyanEllátta íjam, szárnyas vadgalambokatEjtvén el; ám ha egyet eltalált a nyíl,Magamnak kellett érte másznom, sebhedettLábam vonszolva kínnal, fáradságosan.S ha enyhítő italra vágytam, vagy ha fátAkartam vágni télen át, midőn a földJégtől volt megdermedve: gyötrelmek közöttKellett érette vánszorognom; s ha tüzemHiányzott, a kövekből fáradságosanÜtöttem ki a szikrát, mely mindig megóv.Mert hogyha tűz ég benne, e lakás nekemMindent megad, kivéve gyógyulásomat.S most tudd meg azt is, milyen e sziget, fiam!Nincs oly hajós, ki jó szántából jő felé;Mert nincs révpartja, nincs helye, hol szivesenFogadják, hol haszonnal kalmárkodhatik.Okos embernek útja erre nincs soha.De kedve ellen köt ki tán itt valaki?Mert ezt is meghozhatja a hosszú idő.Igen, fiam, jöttek már, és szóval nagyonSajnálkozának rajtam, adtak is talánRészvétből egy kis élelmet s ruházatot;De azt, ha szólok róla, senki sem teszi,Hogy elvigyen hazámba; tíz év óta kellViselnem így már gyötrő kórom kínjait,És elpusztulnom éhség és nyomor miatt.Im ezt tevék az Atridák s OdysseusVelem, fiam, hogy az olympi istenekFizessenek hasonló kínokkal nekik!KAR.Én is sajnállak téged, oh Poeas fia,Miként azok, kik partra szálltak itt előbb.NEOPTOLEMOS.Szavad mellett bizonyságot teszek magam;Tudom, valót beszéltél; mert tapasztalám,Az Atridák s Odysseus mily rossz emberek.PHILOKTETES.Megbántottak hát téged is ez átkozottAtridák, hogy haragra gyúltál ellenök?NEOPTOLEMOS.Bár válthatná be egykor boszúmat karom,S ismerné meg Mykene, Sparta egyaránt,Hogy Skyros bátor férfiak szülő hona.PHILOKTETES.Jól van, fiam! De honnan jött e nagy harag,Mely ellenökben ily heves boszúra készt?NEOPTOLEMOS.Elmondom, bárha nehezen, Poeas fia,Mily bántalmakkal halmozának engem el.Midőn Achillest elragadta a halál –PHILOKTETES.Oh jaj! Ne szólj tovább egy szót se, míg előbbNem hallom: meghalt igazán Peleus fia?NEOPTOLEMOS.Meghalt, nem emberkéztől, isten ölte meg;A földre dönté, mint mondják, Phœbos nyila.PHILOKTETES.Dicső volt hát a győztes, vesztes egyaránt.De nem tudom most, oh fiam, bántalmadatKérdezzem-e vagy őt sirassam legelőbb?NEOPTOLEMOS.Azt vélem, oh boldogtalan, elég nekedSaját bajod, nem kell siratnod másokat.PHILOKTETES.Jól mondod; szólj hát újra dolgaid felől,Mily megbántással hoztak rád gyalázatot?NEOPTOLEMOS.Érettem jött atyámnak nevelője9)ésAz isteni Odysseus tarkaszín hajón,Mondván, akár igaz volt, vagy akár hamis,Hogy senki más nem fogja meghódítaniAtyámnak elhunytával Tróját kivülem.Ilyen beszéddel csakhamar rábirtanak,Oh idegen, s hajóra is szálltam velök,Óhajtván látni a halottat, mielőttSirjába tennék; mert nem láttam őt soha;Aztán e vágyhoz járult még a szép remény,Hogy én fogom bevenni Trója ormait.A második nap látta már útban hajóm’,Midőn jó széllel a gyász Sigeionhoz ért;10)S alighogy partra szálltam, az egész seregKörülfogott, köszöntve s esküdözve, hogyA holt Achillest látja újra élve most.De ő holtan feküdt ott; s én, boldogtalan,Könnyet hintvén rá, csakhamar fölkeresémAz Atridákat, jog szerint barátimat,Kérvén atyámnak fegyverét s egyéb javát.De jaj! e szemtelen szóval feleltek ők:Achilles sarja, minden más tied lehetAtyád örökségéből, ám a fegyverekGazdája más ember lett, Laërtes fia.És engem ennek hallatára nagy haragRagadt el, s fájdalommal telve felelék:Arczátlanok, hogyan mertétek fegyveremMegkérdezésem nélkül másnak adni át?S Odysseus, ki közel volt, ekként válaszolt:Igen, fiú, jogosan adták azt nekem;Mert én mentém meg egykor őt és fegyverét.S én feldühödve rossznál rosszabb átkokatSzórtam reá s szidalmakkal halmoztam el,Ha mégis elragadja tőlem fegyverem,Idáig jutva, bárha nem gyors haragú,Sértő szavamra ingerülten így felelt:Nem voltál, hol mi voltunk, ott valál, a holNem kelle; s mégis ily merész szájjal beszélsz;Nem mégy Skyrosba hát e fegyverrel soha!Ily sok gyalázat, ily nagy megbántás utánHazám felé hajózom, míg a gonoszokSzülötte, a gonosz Odysseus megrabolt.S nem őt, inkább fölebbvalóit vádolom,Mert minden ország s hadsereg vezéreiSzavát fogadja; és a bűnös emberekTanítóik szavára lesznek gonoszok.Elmondtam. Ki az Atridákat gyűlöli,Szeresse azt az ég úgy, mint én szeretem.KAR.Versszak.Oh bérczes föld, ki mindent táplálsz, s ki Zeust is szüléd,11)Ki az aranyhullámu Paktolost lakod,12)Ott is hozzád esengtem, dicső anyám,Midőn az Atridák megsérték ez ifjat,Laërtes fiának adva atyja fegyvereit,A legnagyobb dicsőség gyanánt –Oh istennő, ki bikát pusztítóOroszlánon ülsz!13)PHILOKTETES.A bánat biztos zálogával jöttetek,Mint látom, e szigetre, oh idegenek!Velem egy sorson vagytok, s tisztán látható,Hogy az Atridák és Odysseus műve ez.Mert jól tudom, hogy nyelve mindig készen állMinden gazságra, csalfaságra, és sohaNem hozhat létre semmit, a mi jó s igaz.De nem csodálom ezt úgy, mint hogy a nagyobbAjas nyugodtan nézte s elviselheté.NEOPTOLEMOS.Nem volt már életben, oh idegen! HiszenHa ő él, engem sem raboltak volna meg.PHILOKTETES.Mit mondasz? Ezt is elragadta a halál?NEOPTOLEMOS.Tudd meg, hogy többé nem süt rá a napvilág.PHILOKTETES.Oh jaj szegény! De nem halt meg Tydeus fia,14)Sem az, kit Sisyphostól pénzen vett valaLaërtes.15)Inkább őket sujtaná a halál!NEOPTOLEMOS.Nem ám; tudd meg bizonynyal; sőt inkább nagyonVirágoznak mindketten Argos serege közt.PHILOKTETES.S él-e derék barátom, az agg pylosiNestor, ki meggátolta bölcs tanácsaiÁltal gyakorta amazok rossz szándokát?NEOPTOLEMOS.Nagy gyászban van most, mert fiát AntilochostKebléről elszakítá a halál keze.PHILOKTETES.Oh jaj! két szörnyű veszteséget említél,A melyet legkevésbbé vágytam hallani.Jaj, jaj, hová tekintsek most, ha mindezekMeghaltak, és Odysseus még mindig él,Kinek inkább meg kellett volna halnia!NEOPTOLEMOS.Ügyes küzdő ez, ám sokszor megbomlanak,Philoktetes, a legügyesebb tervek is.PHILOKTETES.Az istenekre, mondd meg, hol volt akkoronAtyádnak legdrágább barátja, Patroklos?NEOPTOLEMOS.Meghalt ez is. Rövid szóból tanuld meg azt,Hogy nem a rosszakat ragadja el a harczLegszivesebben, ámde a legjobbakat.PHILOKTETES.Valót beszélsz; s azért még egy ember felőlKérdezlek, a ki bár méltatlan, de okos,Ügyes nyelvű: minő sors érte életét?NEOPTOLEMOS.Ki más, ha nem Odysseus az, kit kérdezél?PHILOKTETES.Nem őt értettem; volt egy Thersites nevüEmber, ki mindig kész volt többször szólni ott,Hol senki sem akarta. Mit tudsz, él-e még?NEOPTOLEMOS.Nem láttam őt, de úgy tudom, még mindig él.PHILOKTETES.Ugy is kell; hisz még nem veszett el semmi rossz,Jól gondoskodnak erről a nagy istenek;Kik gyakran visszahozzák Hades karjaiKözül is mindazt, a mi csalfa és gonosz,És mindig sirba döntik azt, ki jó s igaz.Mit mondjak erről, mint dicsérjem ezt, holottAz istenekben is gonoszságot lelek?NEOPTOLEMOS.Mi engem illet, oh Poeas nemes fia,Őrizkedem ezentul, hogy jó messzirőlLássam csupán az Atridákat s Iliont;Mert hol derék embernél többet ér a rossz,Hol minden jó elpusztul és a gyáva győz,Oly emberekkel nem szövetkezem soha;Legyen ezentúl a sziklás Skyros nekemElég, találjam otthon boldogságomat.De most megyek hajómra; s te Poeas fia,Élj boldogul, légy boldog, és az istenekGyógyítsanak meg úgy, mint óhajtod magad.Mi meg siessünk; és ha kedvező szeletKüld ránk az isten, tüstént útra indulunk.PHILOKTETES.
(Kopár sziklás partvidék Lemnos szigetén. Magas szikla aljában Philoktetes barlangjának bejárata. Odysseus és Neoptolemos egy szolga kiséretében föllépnek.)
ODYSSEUS.
Im a tengerlocsolta Lemnos laktalan,Ember nem járta szirtpartjára érkezénk,Hol egykor, oh Neoptolemos, a hellenekLegjobb hősének, Achillesnek gyermeke –Kitettem volt Poeas fiát, a melisit,1)Igy rendelvén ezt a sereg vezérei,Mert a maró seb lábán gennyedésbe ment;S a tábort úgy betölté vad, baljóslatúNyögése, ordítása, hogy nem lehetettTöbbé nyugodtan áldoznunk a füstölőOltárokon. De mért is erről szólani?Hosszú beszédre most valóban nincs idő,Mert megláthatna s elronthatná tervemet.Melylyel reménylem, nemsokára megfogom.Most a te dolgod, hogy segítségemre légy,És meglásd, hol van a kettős nyilásu szirt,Mely télen át a napsugárnak kétszeresUtat nyit, s melybe nyáron kétfelől viszenA hűvös szellő édes enyhe álmakat.Kissé lejebb balkézre hűs forrásvizetFogsz észre venni, hogyha még ki nem apadt.Lépj csendesen előbbre és jelentsd nekem,Mindaz, mit mondtam, itt van-e, vagy más helyen?Hogy elmondjam s te meghalld majd a többit is,Mit tenni kell még, és munkánk közös legyen.
NEOPTOLEMOS.
Nincs messze, a mit mondál, Odysseus király;A barlangot, melyről szólsz, látom, úgy hiszem.
ODYSSEUS.
Ott fenn látod vagy itt lenn? Nem veszem ki, hol?
NEOPTOLEMOS.
Itt fenn; de léptek hangját nem hallom sehol.
ODYSSEUS.
Nézd, nem pihen-e álomban fekvő helyén?
NEOPTOLEMOS.
Üres tanyát látok csak, melyben senki sincs.
ODYSSEUS.
Nincs benne házi eszköz, mely lakká teszi?
NEOPTOLEMOS.
Falevelek vannak megvetve ágy gyanánt.
ODYSSEUS.
Nincs semmi más? A többi része mind üres?
NEOPTOLEMOS.
Van még itt egy fából készült serleg, durva kézMunkája; itt egyszersmind némi tüzi szer.
ODYSSEUS.
Mindez valóban az ő házi eszköze.
NEOPTOLEMOS.
Oh jaj! még mást is látok; gennytől áztatottSzennyes rongyok száradnak itt a levegőn.
ODYSSEUS.
Itt e helyen lakik hát, tisztán látható,S nem is lesz távol; hogy mehetne messzire,Ki régi sebtől szenved lábán szüntelen?Vagy élelmet keresni távozott csupán,Vagy enyhítő füvet tud valamely helyen.Állítsd e szolgát lesbe, őrködjék, nehogyReám üssön; mert szivesebben fogna megEngem magam, mint Argos összes népeit.
(A szolga el.)
NEOPTOLEMOS.
Eltávozott a szolga, őrzi az utat;Szólj hát tovább, ha van még több kivánatod.
ODYSSEUS.
Achilles gyermeke, abban, miért jövél,Nem lesz elég a testi bátorság csupán;Segítned kell, ha újat mondok, mit sohaNem hallottál még, mert segéd gyanánt vagy itt.
NEOPTOLEMOS.
Mi az, mit kivánsz?
ODYSSEUS.
Hogy Philoktetes szivétCsalárd szavak hálózatával tőrbe ejtsd.Ha kérdi tőled, honnan jöttél és ki vagy?Mondd: Achilles fia; ebben szólj igazat;Aztán mondd, hogy hazádba tartasz, elhagyádHaraggal telve, hellenek hajóhadát,A kik hazulról kérésekkel csaltak el,Mert egyedül így döntheték meg Iliont,És mégsem méltatának arra, hogy nekedAdják Achilles fegyverét jogod szerint,Hanem Odysseusnak; s ekkor mondj reámTetszés szerint rossznál rosszabb szidalmakat.Épen nem bántasz engem ezzel; ám ha nemBeszélsz így, gyászba döntöd Argos népeit.Mert ha kezünkbe nem jut ez ember nyila,El nem pusztítod Dardanos honát soha.S miért nem én, hanem csak te szólhatsz veleGyanútlanúl és biztosan, im halld okát:Te nem jövél a harczba esküvés szerint,2)Nem szükségből,3)nem az első hadjáraton;4)Míg én mindebből semmit sem tagadhatok.Azért ha íjával kezében észrevesz,Végem van s téged is elvesztelek velem.Ebben lesz épen cselre szükségünk, mikéntRabold el tőle győzhetetlen fegyverét.Tudom, fiam, hogy a természet nem ilyenRavasz beszédre s cselfogásra alkotott;De édes ám a győzelmet kiküzdeni.Merj hát! Máskor majd ismét igazak leszünk.Most egy kis napnyi rosszaságra adod magadKezembe, aztán mondjanak mindenkoronLegjámborabbnak minden emberek között.
NEOPTOLEMOS.
A mit fáj meghallgatnom, Laërtes fia,Gyűlölt előttem akkor is, ha tenni kell.Mert nem születtem cselfogásra sem magam,Sem az, mint mondják, a ki éltemet adá.E férfiút erővel elragadni készVagyok, de nem csel által; hisz csak nem fog egyÉp lábbal győztes lenni annyiunk felett.Segítségedre küldtek bár és árulóNem vágyom lenni; ámde inkább akarokJót téve bukni, mintsem győzni becstelen.
ODYSSEUS.
Ifjú koromban, hős atyának gyermeke,Magamnak is lassú volt nyelvem, gyors kezem.De most tudom tapasztalásból, hogy a nyelvVezet mindent az emberek közt s nem a tett.
NEOPTOLEMOS.
Mi mást parancsolsz, mint hazugságot csupán?
ODYSSEUS.
Azt, hogy Philoktetest csel által fogjad el.
NEOPTOLEMOS.
De mért csel által, ha jó szóval is lehet?
ODYSSEUS.
Jó szóra nem hajt; és erőszak nem segít.
NEOPTOLEMOS.
S mi az, mi erejét oly biztossá teszi?
ODYSSEUS.
Halálos íja, mely czélt nem téveszt soha.
NEOPTOLEMOS.
Igy hozzá bátran közelítni sem lehet?
ODYSSEUS.
Nem, csak mint mondám, csellel foghatod meg őt.
NEOPTOLEMOS.
S azt véled, a hazugság nem szégyenletes?
ODYSSEUS.
Nem, ha magunkat megmenthetjük általa.
NEOPTOLEMOS.
Minő arczczal mondhatnék ily beszédeket?
ODYSSEUS.
Nem illik ott habozni, hol hasznot remélsz.
NEOPTOLEMOS.
Mily hasznom lesz belőle, ha Trójába jő?
ODYSSEUS.
Csak e nyilak veszik be Trója falait.
NEOPTOLEMOS.
Nem én hódítom hát meg, mint biztattatok?
ODYSSEUS.
Te sem a nyilak nélkül, ők sem nélküled.
NEOPTOLEMOS.
Ha így van, meg kell hát kerítnem azokat.
ODYSSEUS.
És kétszeres jutalmat nyersz, ha megteszed.
NEOPTOLEMOS.
Minőt? Ezt tudva, vonakodni nem fogok.
ODYSSEUS.
Okosnak és bátornak fognak mondani.
NEOPTOLEMOS.
Legyen hát; nem szégyenkezem már, megteszem.
ODYSSEUS.
Emlékezel mindenre, mit tanácsolék?
NEOPTOLEMOS.
Biztos lehetsz, ha szavamat adám reá.
ODYSSEUS.
Maradj tehát itt s várj reá, míg megjövend,Én távozom, nehogy meglássa színemet.A kémet ismét a hajóhoz rendelem,S ha látom később, hogy hosszú időt veszítsz,E helyre küldöm újra majd e férfiút,Álöltözetbe rejtve, mint kalmár hajóst,Hogy ismeretlenül végezze dolgait.És ennek csürt-csavart beszédéből fiam,Ragadd ki majd azt, a miből hasznot merítsz.Megyek most a hajóra s mindezt rád bizom.Vezessen minket Hermes, a csel istene,S győző Athena, ki velem van szüntelen!
(El. A kar fellép.)
KAR.
Első versszak.
Mi az, mi az, mit mondjak, mit ne mondjak aGyanakvónak ez idegen hazában?Mondd, király!Felül múl minden tudományt,Minden más értelmet azé, kinek ZeusA kormánybotot adta át.Reád jutott örökül, fiam,Őseid összes hatalma, beszélj hát,Miben lehet segítnem?
NEOPTOLEMOS.
Ha végig akarsz tekinteni mostA helyen, hol e férfi tanyázik,Nézz oda bátran. De ha megjőA rettenetes, közelembe siess,Légy szüntelen oldalomon,Hogy minden perczbe’ segíthess.
KAR.
Első ellenversszak.
Király, parancsod szívem régi gondja már:Szemem szüntelenül reád vigyáz csak.Ámde mondd,Mi rejtek ad neki lakást,S most hol járnak léptei; mert bizonynyalHelyén van, tudakolnom ezt,Nehogy orozva rohanjon rám:Merre megy útja, hol a pihenése,Kivül van-e vagy ott benn?
NEOPTOLEMOS.
Im lakhelye, melynek két ajtaja nyílik,E szikla tövén.
KAR.
S hova ment a boldogtalan ember?
NEOPTOLEMOS.
Bizonynyal ez útat szántja nehézLépteivel, s élelemért jár a közelben.Mert ez az élete, mondja a hír:Fáradtan fáradalom köztSzárnyas nyillal a vadra vadászva;És nem akadt mégBajának orvosa eddig.
KAR.
Második versszak.
Ah! mint szánja szivem szegényt,Ki oly elhagyatottan él,És nem őrzi baráti szemGondos hű szeretettel;Testét gyötri a fájdalom,És nem hagyja pihenni sohaA szükség. Hogy, ah! hogy tudja szegény türni az életet?Oh emberi küzdés!Oh boldogtalan emberek,Kiknek sorsa kiváló!
Második ellenversszak.
Im ez, kit születésre, ősFajra senki se’ múl felül,Szükség, nélkülözés közöttFekszik most egyedül itt,Hol csak tarka s bozontos vadTanyáz; gyötrik a testi kórS éhség kínjai, míg lelke nehéz gondok alatt epedS bús panaszát csupánA visszhang fecsegő szavaViszonozza szünetlen.
NEOPTOLEMOS.
Nincs semmi ezekben bámulatos;Mert ha agyamban is értelem él,Tudom, isteni kéz küldte reáE sorsot, a bősz Chryso haragja;5)S a nyomor, mely most gyötri segítségNélkül, az ég akaratja szerint van,Nehogy az isteni győzhetetlen ijat6)Előbb feszítse Trója falának, a mígEl nem jött az idő, melyben a jóslatRendelte bukását e nyilak által.
KAR.
Harmadik versszak.
Csendesen, fiam!
NEOPTOLEMOS.
Mi az?
KAR.
Zaj közelg felénk…Mintha emberi kín sóhaja volna…Innen jött-e vagy onnan?Hozzám, hozzám hatolEz ösvény felől a nehézkesFáradt léptek dobogása,Távolból hangzik a kínosSóhaj; messzire elhat a nyögés.
KAR.
Harmadik ellenversszak.
Gyermekem, ügyelj!
NEOPTOLEMOS.
Mire?
KAR.
A mit tenni kell;Mert nincs messze e helytől, ide ért már,Nem zengve dalt nádfuvolán,Mint mezők pásztora;Ordítása messzire hangzik,Mert sebét tán megütötte,Vagy mert e zordon öbölbenHajót lát; iszonyú e kiáltás.
(Philoktetes föllép.)
PHILOKTETES.
Oh jaj, idegenek!Kik vagytok, kik e földön partra szálltatok,Hol nincs jó révpart, hol nem laknak emberek?Minő hazából, mily nemzetségből valókVagytok ti? A ruhátok, látom, hellasiFormára készült, mely nekem legkedvesebb,De úgy szeretném hangotok meghallani;Ne féljetek hát tőlem vad külsőm miatt,Inkább szánjátok bennem a boldogtalant,Az elhagyottat, a szegény örömtelent,És szóljatok, ha mint barátok jöttetek.Feleljetek hát; ép oly joggal várhatomEzt tőletek, mint én felelni kész vagyok.
NEOPTOLEMOS.
Oh idegen, tudd meg hát mindenek előtt,Mit tudni óhajtottál: hellenek vagyunk.
PHILOKTETES.
Oh kedves hangok! Mily gyönyör, hosszú időMultával ismét e beszédet hallani!Mi szükség hajtott e vidékre, gyermekem?Minő szándék, minő kedves szél vezetett?Oh mondj el mindent, hadd tudjam kiléteted!
NEOPTOLEMOS.
Hazám hullám övezte Skyros szigete;7)Honom felé hajózom, s Achilles fia,Neoptolemos vagyok. Elmondtam, mit tudok.
PHILOKTETES.
Oh te a legkedvesb atyának gyermeke,Kit kedves föld szült s agg Lykomedes nevelt!Mily út hozott e földre? Honnan érkezél?
NEOPTOLEMOS.
Hajóm most Ilionból visz hazám felé.
PHILOKTETES.
Mit mondasz? Hisz te nem valál akkor velünk,Midőn először Ilionba indulánk.
NEOPTOLEMOS.
S te részt vevél ez útnak fáradalmiban?
PHILOKTETES.
Oh gyermekem, hát nem tudod, kivel beszélsz?
NEOPTOLEMOS.
Hogy ismerném azt, a kit nem láttam soha?
PHILOKTETES.
Nevem se’ hallád s szenvedéseim hírét,Melyek megtörték, tönkre tették éltemet?
NEOPTOLEMOS.
Minderről, mit kérdeztél, semmit sem tudok,
PHILOKTETES.
Oh én szegény, isten gyűlölte nyomorult,Kinek balsorsát még a hír sem vitte elHazám földére, sem Hellasban bárhová!Hanem kik e szigetre dobtak gonoszul,Hallgatnak és nevetnek; s kórom azalattSzünetlenül növekszik s egyre gyarapul.Oh én fiam, Achilles méltó gyermeke,Azt látod bennem, a kiről hallád talán,Hogy birtokul nyeré Herakles fegyverét,Poeas fiát, Philoktetest, kit egykoronE két vezér és a kephallen fejdelem,8)Kitettek e vadonban szégyenteljesen,Mert a kegyetlen kór emészté testemetA gyilkos kigyó marta kínos seb miatt,E kórral tettek itt ki engem, oh fiam,S magamra hagytak, a midőn a chrysaiSziget felől hajóik erre tértenek.Örömmel látva, hogy a hosszas hányatásUtán az álom elnyomott egy szirt alatt,Itt hagytak, elfutottak, némi rongyokatDobván elémbe, mint koldusnak, és silányÉlelmet – adja vissza ezt az ég nekik!Fiam, mit gondolsz, milyen volt az ébredésEz álomból, midőn mind eltávoztanak?Mint könyeztem, mint nyögtem balsorsom felett?Látván, hogy mind eltüntek a hajók, melyekIdáig hoztak, s ember nem volt e helyen,A ki segítsen, a ki szenvedésemetEnyhítse, és bármerre fordítám szemem,Nem láttam semmit, mint gyötrelmet és nyomort,Ám ennek nagy bővében voltam, oh fiam!De napra nap mult, gyorsan eltelt az idő,S magamnak kellett e silány fedél alattSzolgálatomra lennem; gyomromat ugyanEllátta íjam, szárnyas vadgalambokatEjtvén el; ám ha egyet eltalált a nyíl,Magamnak kellett érte másznom, sebhedettLábam vonszolva kínnal, fáradságosan.S ha enyhítő italra vágytam, vagy ha fátAkartam vágni télen át, midőn a földJégtől volt megdermedve: gyötrelmek közöttKellett érette vánszorognom; s ha tüzemHiányzott, a kövekből fáradságosanÜtöttem ki a szikrát, mely mindig megóv.Mert hogyha tűz ég benne, e lakás nekemMindent megad, kivéve gyógyulásomat.S most tudd meg azt is, milyen e sziget, fiam!Nincs oly hajós, ki jó szántából jő felé;Mert nincs révpartja, nincs helye, hol szivesenFogadják, hol haszonnal kalmárkodhatik.Okos embernek útja erre nincs soha.De kedve ellen köt ki tán itt valaki?Mert ezt is meghozhatja a hosszú idő.Igen, fiam, jöttek már, és szóval nagyonSajnálkozának rajtam, adtak is talánRészvétből egy kis élelmet s ruházatot;De azt, ha szólok róla, senki sem teszi,Hogy elvigyen hazámba; tíz év óta kellViselnem így már gyötrő kórom kínjait,És elpusztulnom éhség és nyomor miatt.Im ezt tevék az Atridák s OdysseusVelem, fiam, hogy az olympi istenekFizessenek hasonló kínokkal nekik!
KAR.
Én is sajnállak téged, oh Poeas fia,Miként azok, kik partra szálltak itt előbb.
NEOPTOLEMOS.
Szavad mellett bizonyságot teszek magam;Tudom, valót beszéltél; mert tapasztalám,Az Atridák s Odysseus mily rossz emberek.
PHILOKTETES.
Megbántottak hát téged is ez átkozottAtridák, hogy haragra gyúltál ellenök?
NEOPTOLEMOS.
Bár válthatná be egykor boszúmat karom,S ismerné meg Mykene, Sparta egyaránt,Hogy Skyros bátor férfiak szülő hona.
PHILOKTETES.
Jól van, fiam! De honnan jött e nagy harag,Mely ellenökben ily heves boszúra készt?
NEOPTOLEMOS.
Elmondom, bárha nehezen, Poeas fia,Mily bántalmakkal halmozának engem el.Midőn Achillest elragadta a halál –
PHILOKTETES.
Oh jaj! Ne szólj tovább egy szót se, míg előbbNem hallom: meghalt igazán Peleus fia?
NEOPTOLEMOS.
Meghalt, nem emberkéztől, isten ölte meg;A földre dönté, mint mondják, Phœbos nyila.
PHILOKTETES.
Dicső volt hát a győztes, vesztes egyaránt.De nem tudom most, oh fiam, bántalmadatKérdezzem-e vagy őt sirassam legelőbb?
NEOPTOLEMOS.
Azt vélem, oh boldogtalan, elég nekedSaját bajod, nem kell siratnod másokat.
PHILOKTETES.
Jól mondod; szólj hát újra dolgaid felől,Mily megbántással hoztak rád gyalázatot?
NEOPTOLEMOS.
Érettem jött atyámnak nevelője9)ésAz isteni Odysseus tarkaszín hajón,Mondván, akár igaz volt, vagy akár hamis,Hogy senki más nem fogja meghódítaniAtyámnak elhunytával Tróját kivülem.Ilyen beszéddel csakhamar rábirtanak,Oh idegen, s hajóra is szálltam velök,Óhajtván látni a halottat, mielőttSirjába tennék; mert nem láttam őt soha;Aztán e vágyhoz járult még a szép remény,Hogy én fogom bevenni Trója ormait.A második nap látta már útban hajóm’,Midőn jó széllel a gyász Sigeionhoz ért;10)S alighogy partra szálltam, az egész seregKörülfogott, köszöntve s esküdözve, hogyA holt Achillest látja újra élve most.De ő holtan feküdt ott; s én, boldogtalan,Könnyet hintvén rá, csakhamar fölkeresémAz Atridákat, jog szerint barátimat,Kérvén atyámnak fegyverét s egyéb javát.De jaj! e szemtelen szóval feleltek ők:Achilles sarja, minden más tied lehetAtyád örökségéből, ám a fegyverekGazdája más ember lett, Laërtes fia.És engem ennek hallatára nagy haragRagadt el, s fájdalommal telve felelék:Arczátlanok, hogyan mertétek fegyveremMegkérdezésem nélkül másnak adni át?S Odysseus, ki közel volt, ekként válaszolt:Igen, fiú, jogosan adták azt nekem;Mert én mentém meg egykor őt és fegyverét.S én feldühödve rossznál rosszabb átkokatSzórtam reá s szidalmakkal halmoztam el,Ha mégis elragadja tőlem fegyverem,Idáig jutva, bárha nem gyors haragú,Sértő szavamra ingerülten így felelt:Nem voltál, hol mi voltunk, ott valál, a holNem kelle; s mégis ily merész szájjal beszélsz;Nem mégy Skyrosba hát e fegyverrel soha!Ily sok gyalázat, ily nagy megbántás utánHazám felé hajózom, míg a gonoszokSzülötte, a gonosz Odysseus megrabolt.S nem őt, inkább fölebbvalóit vádolom,Mert minden ország s hadsereg vezéreiSzavát fogadja; és a bűnös emberekTanítóik szavára lesznek gonoszok.Elmondtam. Ki az Atridákat gyűlöli,Szeresse azt az ég úgy, mint én szeretem.
KAR.
Versszak.
Oh bérczes föld, ki mindent táplálsz, s ki Zeust is szüléd,11)Ki az aranyhullámu Paktolost lakod,12)Ott is hozzád esengtem, dicső anyám,Midőn az Atridák megsérték ez ifjat,Laërtes fiának adva atyja fegyvereit,A legnagyobb dicsőség gyanánt –Oh istennő, ki bikát pusztítóOroszlánon ülsz!13)
PHILOKTETES.
A bánat biztos zálogával jöttetek,Mint látom, e szigetre, oh idegenek!Velem egy sorson vagytok, s tisztán látható,Hogy az Atridák és Odysseus műve ez.Mert jól tudom, hogy nyelve mindig készen állMinden gazságra, csalfaságra, és sohaNem hozhat létre semmit, a mi jó s igaz.De nem csodálom ezt úgy, mint hogy a nagyobbAjas nyugodtan nézte s elviselheté.
NEOPTOLEMOS.
Nem volt már életben, oh idegen! HiszenHa ő él, engem sem raboltak volna meg.
PHILOKTETES.
Mit mondasz? Ezt is elragadta a halál?
NEOPTOLEMOS.
Tudd meg, hogy többé nem süt rá a napvilág.
PHILOKTETES.
Oh jaj szegény! De nem halt meg Tydeus fia,14)Sem az, kit Sisyphostól pénzen vett valaLaërtes.15)Inkább őket sujtaná a halál!
NEOPTOLEMOS.
Nem ám; tudd meg bizonynyal; sőt inkább nagyonVirágoznak mindketten Argos serege közt.
PHILOKTETES.
S él-e derék barátom, az agg pylosiNestor, ki meggátolta bölcs tanácsaiÁltal gyakorta amazok rossz szándokát?
NEOPTOLEMOS.
Nagy gyászban van most, mert fiát AntilochostKebléről elszakítá a halál keze.
PHILOKTETES.
Oh jaj! két szörnyű veszteséget említél,A melyet legkevésbbé vágytam hallani.Jaj, jaj, hová tekintsek most, ha mindezekMeghaltak, és Odysseus még mindig él,Kinek inkább meg kellett volna halnia!
NEOPTOLEMOS.
Ügyes küzdő ez, ám sokszor megbomlanak,Philoktetes, a legügyesebb tervek is.
PHILOKTETES.
Az istenekre, mondd meg, hol volt akkoronAtyádnak legdrágább barátja, Patroklos?
NEOPTOLEMOS.
Meghalt ez is. Rövid szóból tanuld meg azt,Hogy nem a rosszakat ragadja el a harczLegszivesebben, ámde a legjobbakat.
PHILOKTETES.
Valót beszélsz; s azért még egy ember felőlKérdezlek, a ki bár méltatlan, de okos,Ügyes nyelvű: minő sors érte életét?
NEOPTOLEMOS.
Ki más, ha nem Odysseus az, kit kérdezél?
PHILOKTETES.
Nem őt értettem; volt egy Thersites nevüEmber, ki mindig kész volt többször szólni ott,Hol senki sem akarta. Mit tudsz, él-e még?
NEOPTOLEMOS.
Nem láttam őt, de úgy tudom, még mindig él.
PHILOKTETES.
Ugy is kell; hisz még nem veszett el semmi rossz,Jól gondoskodnak erről a nagy istenek;Kik gyakran visszahozzák Hades karjaiKözül is mindazt, a mi csalfa és gonosz,És mindig sirba döntik azt, ki jó s igaz.Mit mondjak erről, mint dicsérjem ezt, holottAz istenekben is gonoszságot lelek?
NEOPTOLEMOS.
Mi engem illet, oh Poeas nemes fia,Őrizkedem ezentul, hogy jó messzirőlLássam csupán az Atridákat s Iliont;Mert hol derék embernél többet ér a rossz,Hol minden jó elpusztul és a gyáva győz,Oly emberekkel nem szövetkezem soha;Legyen ezentúl a sziklás Skyros nekemElég, találjam otthon boldogságomat.De most megyek hajómra; s te Poeas fia,Élj boldogul, légy boldog, és az istenekGyógyítsanak meg úgy, mint óhajtod magad.Mi meg siessünk; és ha kedvező szeletKüld ránk az isten, tüstént útra indulunk.
PHILOKTETES.